Hirdetés
Kezdőlap Tudomány Klímabarát üzemanyag mentheti meg a Földet
No menu items!

Klímabarát üzemanyag mentheti meg a Földet

Belsőégésű motorok meghajtására alkalmas üzemanyagot szén-dioxidból és vízből előállító állomást adtak át Németországban. Szakemberek szerint a technológia tíz év múlva lesz érett az ipari méretű üzemanyaggyártásra.

Az e-üzemanyagé a jövő?. Kép: dpa/Marijan Murat

A Karlsruhei Technológiai Intézetben (KIT) csupán egy miniatűr gyártósort állítottak össze, amely egy teherszállító konténerben is elfér, és naponta alig néhány liter üzemanyag előállítására alkalmas, beindítását mégis áttörésnek tartják az e-üzemanyag néven, illetve szén-dioxid-semleges és szintetikus üzemanyag néven is ismert technológia történetében.

Az állomáson az úgynevezett power to liquid eljárást alkalmazzák: megújuló forrásokból nyert áram felhasználásával gyártanak folyékony üzemanyagot, amelynek alapanyaga az állomás körüli levegőből kivont szén-dioxid és gőz halmazállapotú víz.

A két anyagból úgynevezett szimultán elektrolízissel hidrogént és szén-monoxidot állítanak elő,

majd egy újabb lépésben úgynevezett hosszú láncú szénhidrogéneket, amelyeket a folyamat befejező lépésében úgy darabolnak fel, hogy benzinnek, dízelnek vagy kerozinnak megfelelő üzemanyagot lehet gyártani belőlük.

A szövetségi oktatási és tudományos minisztérium Kopernikusz projektek nevű energetikai tudományos fejlesztési programjának finanszírozásával kidolgozott módszer előnye, hogy a légkörben felhalmozódott szén-dioxid mennyiségének növelése nélkül lehet használni belsőégésű motorokat, ami nagyban hozzájárulhat az éghajlatváltozás megfékezéséért folytatott küzdelem sikeréhez.

Azonban az eljárás még kezdetleges. A KIT szakemberei a következő fejlesztési szakaszra is még csak a napi 100-200 literes mennyiséget célozzák meg, és csak a berendezés harmadik generációja lesz képes naponta legalább 1500 liter üzemanyag előállítására. A számítások szerint a technológia nagyjából tíz év múlva lesz érett az ipari méretű üzemanyaggyártásra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Alaptalanul támadják a magyar almatermelőket

Hazánkban számos ültetvény részt vesz az Agrár-környezetgazdálkodási programban (AKG), amely korlátozza a felhasználható növényvédőszerek körét.  

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megkezdődött a máltai repülőtér nagyszabású bővítése

2026 különösen fontos év a máltai turizmus számára, hiszen a Delta Air Lines elindítja közvetlen New York–Málta járatát, amely új szintre emeli a sziget hosszú távú tengerentúli összeköttetéseit.
Hirdetés

Hírek

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...

6 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma – új program segíti a munkát keresők elhelyezkedését

A hazai kkv-k február 1-je óta már pályázhatnak a "KKV kapacitásbővítő támogatás 3.0" programra, mellyel közel 2,5 millió forintos támogatásban részesülhetnek minden új munkavállaló felvétele esetén.

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Tömegével indított pénzmosási megfeleltetési eljárást a NAV

Brutális bírságokat kockáztatnak a vállalkozások a rossz kitöltéssel.

Egy hét ráadás a Lumina Park szezonban

Budapest egyik legkedveltebb téli attrakciója, a Margitszigeten működő Lumina Park ebben a szezonban egy héttel tovább várja látogatóit, március 1. helyett március 8-ig nyitva tart.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...