Az európai földgázárak még mindig jóval a márciusban elért történelmi csúcs alatt vannak. Ha azonban egy kicsit mélyebbre ásunk, akkor az árak hosszabb ideig tartó zavarokat jeleznek, mint amire a piacok közvetlenül Vlagyimir Putyin ukrajnai inváziója után számítottak.
Míg a gázpiac akkor egy rövid életű, talán néhány hónapig tartó válságot árazott be, most a következő télre, 2023-ra és egyre inkább 2024-re is rendkívüli veszélyt jelez. Az elmúlt napokban az egész európai gázárgörbe sokkal magasabb szintre árazódott.
A határidős görbe eltolódása volt az elmúlt hónap legjelentősebb fejleménye a gázpiacon, amely nem kapott elég figyelmet az európai fővárosokban. Az iparág azonban nagyon is tudatában van ennek, mivel viseli a költségeket. Márciusban egy német gyártó megawattóránként 80 euróért köthette le a gázárakat 2023 egészére, most pedig rekordmagas, 145 eurót kell fizetnie ugyanezen árkockázat fedezésére.
A múlt héten a szorosan vett holland TTF-szerződés, az európai spot benchmark 175 euró körüli szintre emelkedett, egy hónap alatt megduplázódva, miután Oroszország leállította az Északi Áramlat-1 gázvezetéken keresztül Németországba irányuló szállításokat. A spot gázárak még így is 30 százalékkal elmaradnak a háború kezdeti napjaiban elért 227 eurós rekordtól. Ami aggasztó, de nem riasztó: az árak magasak, de nem olyan magasak. Azok után, amit a piac márciusban átvészelt, érthető, hogy a politikai döntéshozók miért nem pánikolnak.
De csak akkor, ha figyelmen kívül hagyjuk a görbe hátsó végén zajló eseményeket. Március 5-én – amikor a spot gázárak 185 euró körüli szintre emelkedtek – a 2022 decemberi szállításra szóló szerződés csak 155 euró körüli szintre emelkedett.
A múlt héten, amikor a spot ár valamivel alacsonyabb volt, a decemberi szerződéssel közel 195 euróért kereskedtek.
Egy évvel azután, hogy Oroszország elkezdte manipulálni az európai gázellátást, a piac végre meggyőződött arról, hogy Moszkva folytatni fogja ezt a tevékenységet, és talán még intenzívebben.
Az első teszt a következő két hétben következik. Az Északi Áramlat-1 gázvezeték, az Oroszország és az Európai Unió közötti legfontosabb gázösszeköttetés július 11. és július 21. között éves karbantartáson esik át. Berlin attól tart, hogy Moszkva ürügyet talál arra, hogy végleg lezárja a vezetéket, és ezzel teljesen megszakítja a gázszállítást Németországba.
Ugyanakkor Oroszország talán szeretné fenntartani a gázellátást, hogy megőrizze hosszú távú befolyását. Játékelméleti szempontból ennek van értelme. Ha Oroszország egyszer teljesen leállítja a szállítást, nem tud többé nyomást gyakorolni. Taktikailag Moszkva valószínűleg továbbra is mozgásban tartja a gázmennyiséget, fenntartva magának a lehetőséget, hogy amikor csak akarja, csökkentse vagy lelassítsa a gázszállítást.
Ráadásul a Goldman Sachs szerint az Északi Áramlat-1 a TTF-szerződéshez viszonyított orosz gáz fő útvonala Európába. Ha a karbantartási leállás után nem nyitják meg újra a vezetéket, az korlátozza a Gazprom, az orosz állami tulajdonú gázóriás által az egekbe szökött gázárakból származó nyereségét.
Oroszország egyértelműen leírta gázkapcsolatát Európával. Egyelőre azonban a Kreml továbbra is élvezheti a magas bevételeket és a kényszerítő befolyást. Céljai eléréséhez Oroszországnak továbbra is el kell adnia némi gázt Németországba, de csökkentett áron, ahogy jelenleg is teszi.
A piacnak igaza van a gázgörbe átárazásával. A kérdés csak az, hogy miért tartott ilyen sokáig. További kockázatok állnak előttünk: Moszkva valamikor teljesen elzárja a csapot, valószínűleg még a tél előtt, hogy megpróbálja térdre kényszeríteni a német gazdaságot. Ezt az eredményt a piac még nem árazta be. (Bloomberg)
