Kezdőlap Fogyasztóvédelem Koronavírus. A GVH álorvosokat is talált a neten
No menu items!

Koronavírus. A GVH álorvosokat is talált a neten

A koronavírus-járványra tekintettel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) átvizsgálta a vírusellenesnek hirdetett termékeket és védőmaszkokat kínáló webáruházakat. Több kifogásolható gyakorlatot is találtak.

A GVH a vizsgálatában megállapította például, hogy több webáruház “vírusölő”, “vírusellenes”, “járványok idején javasolt”,”tüdőgyulladás ellen hatékony”, “egészségügyi dolgozók részére készült” jelzővel illette termékeit. A hivatal szerint azonban valószínűsíthető, hogy ezek az állítások nincsenek megfelelő kutatásokkal alátámasztva.

Egyes oldalaknál pedig azt tapasztalták, hogy

orvosnak látszó személyeket jelenítettek meg (“dr. XY, illetve hatóanyag-szakértő ajánlásával”), akik ugyanakkor nem valósak vagy nem rendelkeznek orvosi diplomával.

A hatóság néhány esetben pedig olyan megkérdőjelezhető, a termékek egyedülállóságát hangsúlyozó állítással találkozott, mint például, hogy “a világon elsőként”.

Megállapították továbbá, hogy több oldal a termékkészletek gyors fogyására utaló állításokat alkalmaz (például “már csak 17 darab van készleten”), amelyek sürgethetik a fogyasztó döntését.

Orvosi maszkok. Illusztráció: MTI/Vasvári Tamás

Közölték, olyan eset is előfordult, hogy valamely webáruház díjmentesként kínált házhozszállítást, ezzel szemben szállítási díjat számolt fel az alapértelmezett opcióként megjelölt utánvéttel történő fizetéskor.

Az is probléma volt egyebek mellett, hogy több esetben nem tüntették fel az oldalakon a termékek gyártóit, forgalmazóit, és azok felkutatása sem vezetett eredményre, a megrendelési kísérletnél sem derült ki, hogy a fogyasztó pontosan kitől vásárolná meg a terméket.

Mindezek miatt a GVH azt kérte az online áruházaktól, illetve az érintett termékeket értékesítő egyéb oldalak üzemeltetőitől, hogy kerüljék ezeket a kifogásolható gyakorlatokat, valamint arról tájékoztatta a cégeket, hogy a jelenlegi helyzetben a vírusellenes termékeknél és szolgáltatásoknál fokozott elvárás a fogyasztók tisztességes tájékoztatása.

Kiemelték, a hivatal a járvány ideje alatt folyamatosan figyelemmel követi javaslatinak betartását.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás