Kezdőlap Cégvilág Koronavírus - MNB: tízből nyolc cég nem emelt árat
No menu items!

Koronavírus – MNB: tízből nyolc cég nem emelt árat

A vállalatok fele az árbevétel legalább 30 százalékos csökkenését tapasztalta márciusban a koronavírus-járvány hatására, ugyanakkor a cégek 80 százaléka nem emelt árakat, és nem is tervez áremelést – derül ki a Magyar Nemzeti Bank felméréséből.

A felmérés eredményei alapján a vállalatok a koronavírus-járvány hatására jelentős keresletcsökkenésre számítanak, amit jellemzően nem terveznek áremeléssel ellensúlyozni.

A válaszadók fele az árbevétel 30 százalék feletti csökkenését tapasztalta és további jelentős csökkenésre számít a következő 1-3 hónapban. A válaszadók 44 százaléka szerint legalább fél évre lesz szükség ahhoz, hogy a bevételek újra elérjék a válság előtti szintet. A személyes jelenlétet igénylő szolgáltatással – vendéglátással, szórakoztatással foglalkozó válaszadók kiemelkedően magas (80-100 százalékos) arányban számítanak arra, hogy tevékenységüket egy hónapnál hosszabb ideig fel kell függeszteni a járvány miatt. Más területeken (például mezőgazdaság, feldolgozóipar) ez az arány jóval alacsonyabb (40-50 százalék).

A felmérésben résztvevők körülbelül 80 százaléka a járvány miatt nem emelt árakat.

A kérdőíveket kitöltők 55 százaléka a foglalkoztatotti létszám megtartásában gondolkodik, de a válság előtti létszámot csak legfeljebb 2 hónapig tartják fenntarthatónak. A probléma enyhítése érdekében a munkaszervezésben terveznek változtatásokat: 46 százalékuk távmunkában, 44 százalékuk részmunkaidős foglalkoztatásban gondolkodik, de a tervek közt magas arányban jelenik meg a létszámcsökkentés (37 százalék) és a dolgozók fizetés nélküli szabadságra küldése (35 százalék) is. A távmunka a válaszadók 73 százaléka számára a tevékenység jellege miatt nem jelenthet megoldást.

A járvány miatt a válaszadók felénél likviditási problémák is felmerültek, leginkább a közterhek és a bérek fizetése okoz problémát. A kérdést megválaszoló vállalatok fele legfeljebb 1 hónapig képes fenntartani a fizetőképességét, ha nincs árbevétele.

A kérdésre válaszolók 40 százaléka tervez hitelt felvenni a következő negyedévben a bérek finanszírozására, jellemzően 3 havi bérköltség fedezésére.

A járvány miatt a válaszadók egyharmada hitelből tervezett beruházást kényszerül elhalasztani. A felmérésben résztvevők 11 százaléka a korábban tervezett összegben venne fel beruházási hitelt, 8 százalék azonban lényegesen kisebb összegben.

A felmérést március 26. és április 2. között ötezer vállalat (98 százalékban kkv) körében végzte a jegybank.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás