Kezdőlap Mozaik Koronavírus. Több üzlet szigorúbb a kormánynál - nagyobb létszámkorlát
No menu items!

Koronavírus. Több üzlet szigorúbb a kormánynál – nagyobb létszámkorlát

A megszokott rend helyett négyzetméteralapú látogatási számot enged a rendelet. Az élelmiszerboltok után kinyitottak az üzletek is Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót. A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat – mondta el az MTI kérdésére Herczeg Lilla vállalati kommunikációs igazgató. Hozzátette, hogy a kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruház-lánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

Ugyancsak a jogszabályi korlátnál kevesebb vevőt enged be az Ikea. A svéd bútoráruház-lánc 15 négyzetméter látogatási limitet vezet be egy vásárlóra, így az Örs vezér terén 1100-an, Budaörsön 1000-en, Soroksáron pedig 1300-an lehetnek egyidőben – közölte a cég. Bevezetnek egy látogatószámláló rendszert, amelynek köszönhetően a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak.

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a MediaMarkt dolgozói a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák. A társaság ügyvezető igazgatója, Szilágyi Gábor arra számít, hogy az átmeneti boltzár feloldásával a fizikai áruházak forgalma heteken belül visszaáll a lezárást megelőző szintre. Emlékeztetett arra, hogy a boltzár előtti hétvégén az áruházi forgalom megháromszorozódott, és a MediaMarkt webáruházában is 70 százalékkal nőtt a látogatószám. A nyitás után a forgalomban ennél sokkal kiegyensúlyozottabb változásra számít – jegyezte meg.

Maczelka Márk, a Spar Magyarország kommunikációs vezetője az MTI kérdésére elmondta: a Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni és egy bevásárlókocsit, vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Ez azt jelenti, hogy csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői.

A társaság áruházaiban általánosságban a nyitvatartási idő meghosszabbodik, hogy a vásárlóknak több ideje legyen a bevásárlásra, az aktuális nyitvatartási információk a spar.hu weboldalon az áruházkeresőben érhetők el – tette hozzá.

Az Auchan az MTI érdeklődésére közölte: minden áruházukban előre meghatározták az egy időben maximálisan bent tartózkodók számát, amelyet ráadásul az engedélyezettnél alacsonyabb számban szabtak meg. A bent tartózkodó vevők számát folyamatosan ellenőrzik. Hozzátették, hogy az első nap után nem tapasztaltak fennakadást, sem a nyitvatartás, sem pedig a négyzetméter-alapú korlátozás nem okozott problémát vásárlóik számára. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

Az Euronics műszaki áruházlánc az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy a vásárlók létszámának ellenőrzésére egyes áruházaikban mobil applikációt használnak, másutt papíron rögzítik a betérők és távozók  számát. A vásárlók megértően és fegyelmezetten fogadták a létszámkorlátozást, senkinek sem kellett várnia, folyamatosan és gördülékenyen ment a beléptetés és a kiszolgálás is – tették hozzá.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pancsoljon vagy gördeszkázzon az atombunkerben Helsinkiben

A föld alatti víziparadicsom az Itäkeskus Fotó: aquamagazine.com Helsinki első...

Linamar vezér: a közszféra a kanadai termelékenység legnagyobb fékje

Linda Hasenfratz, a Linamar Corporation elnök-vezérigazgatója Fotó: country93.ca Kanadában évek...

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Ne maradjon le, bárki elmondhatja a véleményét az e-számla koncepcióról

A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.
Hirdetés

Hírek

Sokba kerülnek az új ügyfelek: egyre több ajándékpénzt fizetnek a bankok

Egyre többször honorálják a termékeik igénybevételét ajándékpénz adásával a pénzintézetek, néhány napon belül a személyi kölcsönöknél is két újabb szereplő állt be az egyszeri jóváírást adó pénzügyi szolgáltatók sorába

Ne maradjon le, bárki elmondhatja a véleményét az e-számla koncepcióról

A ViDA-csomag fő célja az áfacsalások visszaszorítása és a gazdaság digitalizációjának előmozdítása. A hazai megvalósítás koncepciójának kidolgozása hónapok óta zajlik.

Visit Hungary: csaknem 80 elismerést adtak át a Virágos Magyarország díjátadóján

Az Év óvodakertje elismerést a Budapest XXII. Kerület Egyesített Óvoda nyerte el, a Virágos városi- és faluséták kategória idei díjazottja pedig Miskolc.

Hó, jég, dugó: így készülhetünk a reptéri ünnepi rohamra

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kapacitása évek óta nem tud lépést tartani a forgalom növekedésével. A téli szezonban naponta több tízezer utas érkezik vagy indul útnak, miközben a parkolóhelyek száma szinte változatlan.

Példátlan beruházási hullám indult: ezermilliárdokat tolnak a magyar agráriumba

Folyamatosan érkeznek a régóta várt támogatói okiratok a KAP ST pályázatokban érintett agrártermelők és élelmiszeripari szereplők felé.

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület

Megalakult a Magánegészségügyi Szakmai Koordinációs Testület, amely intézményes keretet biztosít a szektor továbbfejlesztéséhez és a szereplők közötti összehangolt együttműködéshez.

KSH: a beruházások teljesítménye 2025 III. negyedévében 3,8 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál

A beruházások csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a szállítás, raktározás, valamint a feldolgozóipar gazdasági ág járult hozzá.

MNB: új alelnöke lehet a Magyar Nemzeti Banknak

Banai Péter Benő AZ MNB: új alelnöke lehet .

Gazdaság

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.