Kezdőlap Gazdaság KSH: júliusban 5 százalék alá lassult az infláció
No menu items!

KSH: júliusban 5 százalék alá lassult az infláció

Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek. Az éves infláció lassult az előző havihoz képest, júniusban még 5,3 százalékos volt az átlagos, éves drágulás.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A szezonálisan kiigazítatlan, eredeti maginfláció 3,5 százalékos volt júliusban az előző év azonos hónapjához viszonyítva, ez áprilistól a KSH új módszertana szerint nem tartalmazza a szeszesitalok és dohánytermékek árváltozását. A maginfláció is lassult a júniusi 3,8 százalékról.

Január-júliusban a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 4,2 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében 3,9 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Tavaly júliushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 3,1 százalékkal, ezen belül az étolajé 27,5, a munkahelyi étkezésé 8,4, a margariné 8,0, a baromfihúsé 7,7, a büféáruké 7,3, a liszté 7,2, az éttermi étkezésé 6,2 százalékkal emelkedett.

A szeszes italok, dohányáruk átlagosan 11,1, ezen belül a dohányáruk 18,1 százalékkal drágultak. A tartós fogyasztási cikkekért 3,8 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül a szobabútorok 10,7, a konyha és egyéb bútorok 8,4, az új személygépkocsik 7,5 százalékkal kerültek többe.

A járműüzemanyagok ára 19,8, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 11,9 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 2,9 százalékkal, ezen belül a lakásjavítás és -karbantartás 11,3, az üdülési szolgáltatások 7,6 százalékkal drágultak.

Egy hónap alatt, júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal emelkedett, az idényáras élelmiszerek – burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs – nélkül számítva áruk átlagosan 0,4 százalékkal nőtt. Az élelmiszereken belül az étolaj 3,8, a baromfihús 2,1, a vaj és vajkrém 1,5, a száraztészta, illetve a munkahelyi étkezés egyaránt 1,1 százalékkal drágult. Az idényáras élelmiszerek 2,4, a sertéshús, valamint a szalámi, szárazkolbász, sonka egyaránt 0,8, a tojás 0,7 százalékkal kevesebbe került.

A járműüzemanyagok ára 4,2, a lakásjavító és -karbantartó cikkeké 4,1 százalékkal nőtt. A szolgáltatások 0,4, ezen belül az üdülési szolgáltatások átlagosan 7,8 százalékkal drágultak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás