Kezdőlap Gazdaság KSH: meglódultak a beruházások a tavalyi év végén
No menu items!

KSH: meglódultak a beruházások a tavalyi év végén

A tavalyi első három negyedévre jellemző visszaesés után a negyedik negyedévben 2,5 százalékkal nőtt a beruházások volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Az előző negyedévhez mérve 4,8 százalékkal nőttek a beruházások szezonálisan kiigazítva. 2020 egészében a fejlesztések 3,8 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi rekordmagas szinttől – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

A beruházások újbóli felfutását elsősorban a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta, miközben a vállalkozások fejlesztései továbbra is csökkentek – tette hozzá a KSH.

Folyó áron számolva a beruházások tavalyi értéke 2,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amiből a negyedik negyedévi növekedés 9,8 százalékos volt.

A beruházási teljesítmény több mint felét megvalósító, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében a fejlesztések volumene 3,6 százalékkal csökkent éves összevetésben a negyedik negyedévben, amiben meghatározó szerepet játszott, hogy a külföldi érdekeltségű vállalkozások továbbra is visszafogták fejlesztéseiket. Ugyanakkor a beruházások 18 százalékát realizáló költségvetési szerveknél az új tárgyi eszközök vásárlásai kiemelkedően, 10 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz képest.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A tavalyi negyedik negyedévben az ingatlanügyletek léptek elő a legnagyobb beruházóvá, a nemzetgazdaság fejlesztéseinek közel negyedét itt valósították meg, 24,2 százalékkal többet az előző év negyedik negyedévinél. A növekedés elsősorban a meghatározó súlyú lakásépítések kiemelkedő emelkedésének volt köszönhető. Emellett a bérbeadást szolgáló üzleti létesítményekbe, mint a kereskedelmi egységekbe történt beruházások is emelkedtek, bár szerényebb mértékben.

A nemzetgazdasági beruházások hasonlóképpen 24 százalékát adó második legnagyobb súlyú feldolgozóipar fejlesztései a tavalyi negyedik negyedévben 5,0 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbiaktól immár harmadik negyedéve. Az alágak többségében csökkentek a fejlesztések, többek között a legnagyobb súlyú járműgyártásban, a vegyi anyagok és termékek gyártása területén, valamint a gumiiparban is. Ugyanakkor a korábbi időszakokban elkezdett, nagyszabású projektek mellett már újonnan elindított fejlesztések is hozzájárultak ahhoz, hogy néhány alágban jelentősen nőtt a volumen, például a villamos berendezések gyártásában, a gyógyszergyártásban és az élelmiszeriparban.

A kisebb súlyú építőiparban tevékenykedő gazdasági szervezetek járműbeszerzéseiknek is köszönhetően 20,6 százalékkal növelték fejlesztéseiket.

A szállítás, raktározás beruházási volumene az előző negyedévinél kisebb ütemben, 9,7 százalékkal csökkent. A kedvezőtlen teljesítmény mögött továbbra is elsősorban az állami infrastrukturális fejlesztések álltak, így az állami tulajdonban lévő közlekedési vállalatok beruházásai is elmaradtak az egy évvel korábbiaktól.

Az államháztartás összességében pozitívan járult hozzá a nemzetgazdasági beruházások változásához.

A negyedik legnagyobb súlyú területen, a közigazgatásban 20,1 százalékkal nőtt a volumen. A járványügyi helyzettel is összefüggésben a fekvőbeteg-ellátási terület kiugró tárgyieszköz-vásárlásai révén az egészségügyi szolgáltatások területén szintén kiemelkedően 22,5 százalékkal nőttek a fejlesztések. Az oktatás és az állam által dominált, hatodik legnagyobb súlyú művészet és szabadidő területén egyaránt 19,5-19,6 százalékkal növekedett a teljesítményérték. Ismét meghatározó szerepet játszottak a versenysporttal kapcsolatos beruházások.

A kereskedelemben kismértékben 3,1 százalékkal nőttek a beruházások, ezen belül a kiskereskedelemben és a gépjármű, motorkerékpár kereskedelme, javítása ágazatokban tevékenykedő vállalkozások növelték a beruházásaikat.

A közepes súlyúnak számító mezőgazdaság beruházásai lényegesen 25,7 százalékkal visszaestek. Jelentősen, 28,5 százalékkal csökkentek a beruházások az energiaiparban, elsősorban a villamosenergia-termelés területén.

Az információ, kommunikáció területén a beruházások nagymértékben, 27,8 százalékkal nőttek amiben szerepet játszott a telekommunikációs hálózatok modernizálása is. A pénzügyi tevékenység beruházásai szintén növekedtek, 8,6 százalékkal, nagyrészt informatikaieszköz-beszerzések nyomán.

2020-ban nemzetgazdasági beruházások volumene 3,8, ezen belül az építési beruházásoké 2,8, a gép- és berendezésberuházásoké 5,4 százalékkal csökkent az előző évihez mérve.

A beruházások mintegy 54 százalékát adó, legalább 50 főt foglalkoztató vállalkozások körében 7,5, a költségvetési szerveknél 5,0 százalékkal csökkent a beruházási teljesítmény.

Az év egészét tekintve négyet kivéve az összes nemzetgazdasági ágban visszaestek a beruházások. Az infokommunikációban 3,8, az ingatlanügyletek terén 16,1 százalékkal, az oktatásban 6,9, és a járványhelyzettel is összefüggésben az egészségügyben és a szociális szférában 15,5 százalékkal több beruházás valósult meg az előző évinél.

A feldolgozóiparban 8,1 százalékkal, a szállítás-, raktározásban 9,5 százalékkal kisebb, volt a beruházások mértéke. Az ingatlanügyletekkel együtt ez a három nemzetgazdasági ág a beruházások közel hattizedét tette ki.

A kereskedelem, gépjárműjavításban 9,3 százalékkal csökkent a beruházási volumen.

A közigazgatás, védelem nemzetgazdasági ágban szinte nem változott, 0,2 százalékkal csökkentek a fejlesztések.

Ugyanakkor kiugró mértékű visszaesést regisztrált a KSH például az egyéb szolgáltatások területén 35, a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén 17,7 százalékkal esett vissza a beruházási volumen tavaly az előzőhöz képest.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Megjöttek a számok az Otthon Start rajtjáról: beszédes százalékok mindenütt.
Hirdetés

Hírek

Energiaügyi Minisztérium: már nyertesei is vannak a lakossági távhőprogramnak

Megszülettek az első támogatói döntések a népszerű pályázaton, amely társasházak, lakásszövetkezetek részére biztosít vissza nem térítendő forrást korszerű, távleolvasható mérési rendszerek telepítéséhez - jelentette be az MTI-nek megküldött közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

SAFE hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait

A SAFE, az európai biztonsági cselekvési eszköz hitelkeretéből 16,2 milliárd eurónyi forrás, vagyis több mint 6300 milliárd forint támogathatja Magyarország védelmi beszerzéseit és beruházásait, ez a lengyel és francia igény után a harmadik legnagyobb, a teljes hitelkeret több mint 10 százaléka.

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

Az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság. 

45 éves kor felett már ezzel is számolni kell az Otthon Start hitel igénylésekor!

Az Otthon Start hitel igénylésének jogszabályi oldalról nincs felső életkori határa. Ettől függetlenül az egyes bankok meghatározzák azt a maximális életkort, amit az igénylő a futamidő végéig nem léphet át. Ez pedig pénzintézetenként eltérő. A BiztosDöntés.hu gyűjtése szerint van bank, ahol már 46 évesen nem lehet felvenni a maximális, 25 éves futamidőrea a támogatott kölcsönt, míg máshol 50 éves korig is belefér az igénylő az életkori korlátba.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.
Hirdetés

Gazdaság

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.