Hirdetés
Kezdőlap Hírek KSH: negyedével csökkent a természetes fogyás
No menu items!

KSH: negyedével csökkent a természetes fogyás

Csökkent a természetes fogyás Magyarországon az első negyedévben, miközben kétszer annyi házasságot kötöttek, mint az előző év azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előzetes adatok szerint 2020 első negyedévében a születések száma 6,5 százalékkal több, a halálozásoké pedig 8,5 százalékkal kevesebb volt, mint 2019 azonos időszakában. Így a természetes fogyás 27 százalékkal, 4579 fővel csökkent.

Az első negyedévben 22 210 gyermek jött világra, 1349-cel, 6,5 százalékkal több az elmúlt év hasonló időszakához képest. Ugyanakkor a szökőnaphatástól megtisztított születésszám ennél kisebb mértékben, 5,3 százalékkal emelkedett 2019 első negyedévével összehasonlítva. Ezen belül januárban 9,7, februárban 4, márciusban 1,9 százalékkal több volt az élveszületések száma, mint tavaly.

A teljes termékenységi arányszám egy nőre számított becsült értéke 1,50 volt a 2019 első negyedévére számított 1,41-hoz képest.

Az év első három hónapjában 34 565-en haltak meg, 8,5 százalékkal, 3230-cal kevesebben, mint egy évvel korábban. A jelentős csökkenés hátterében az állhat, hogy az idén alacsonyabb szinten tetőzött az influenzajárvány – tették hozzá. Januárban 15, februárban 13 százalékkal kevesebben, márciusban 1,2 százalékkal többen hunytak el az egy évvel korábbihoz képest.

A szökőnaphatás figyelembevételével a halálozások számának csökkenése ebben az időszakban nagyobb mértékű, 9,6 százalék volt.

A halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése következtében a természetes fogyás a 2019 első három hónapjában mért 16 934 fővel szemben 12 355 fő volt, ami 27 százalékos mérséklődést jelent.

A szökőnaphatás figyelembevételével a természetes fogyás valamivel nagyobb mértékben, 28 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 14,2 halálozás jutott. Az előbbi 0,5 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 1,5 ezrelékponttal alacsonyabb volt a 2019. január-márciusi időszakhoz képest. Mindezek következtében a természetes fogyás 5,1 ezrelékes értéke 1,9 ezrelékponttal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

2020 első három hónapjában ezer élveszületésre 3,7 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,7 ezrelékpontos csökkenés az előző évi január-márciushoz viszonyítva. A házasságkötési arányszám 5,1 ezrelék volt, 2,5 ezrelékponttal több 2019 azonos időszakához képest.

Január és március között 12 271 pár kötött házasságot, ez kétszerese az egy évvel korábbinak, ami 6168-cal több házasságkötést jelent.

A házasságkötések szökőnaphatástól megtisztított számának növekedése 99 százalék volt. Januárban 97, februárban 131, márciusban 77 százalékkal több frigyet regisztráltak, mint 2019 azonos hónapjaiban.

A születések száma valamennyi régióban emelkedett az előző év első negyedévéhez képest, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (12-12 százalék), a legkisebb mértékben a Közép-Dunántúlon és Budapesten (2,4 százalék és 2,9 százalék).

A halálozások száma mindegyik régióban csökkent, a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon (14 százalék és 11százalék), a legkisebb mértékben Budapesten és a Közép-Dunántúlon (4,7 és 5,5 százalék).

A természetes fogyás a halálozások számának csökkenése és a születések számának emelkedése miatt valamennyi régióban mérséklődött. A legnagyobb mértékű csökkenést az Észak-Alföldön és Pest, valamint Észak-Magyarország régiókban (38 és 37-37 százalék) regisztrálták.

A házasságkötések száma valamennyi régióban emelkedett: a legjelentősebb mértékben a Közép-Dunántúlon és a Dél-Alföldön (137 és 136 százalék), a legkevésbé Budapesten és Észak-Magyarországon (62 és 83 százalék).

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás