Hirdetés
Kezdőlap Építőipar KSH: ötödével esett vissza az építőipar júliusban
No menu items!

KSH: ötödével esett vissza az építőipar júliusban

Júliusban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 21,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Ebben a hónapban a koronavírus-járvány gazdasági hatása az építőipar egészére jelentős volt – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

Az épületek építése 18,8 százalékkal, az egyéb építményeké 22,9 százalékkal csökkent. Tavaly júliusban 30 százalék feletti növekedést mutatott a magas- és a mélyépítés egyaránt.

A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a júniusihoz mérten 3,5 százalékkal emelkedett az előzőhavi 6,0 százalékot követően, míg májusban 20,4 százalékos volt a havi visszaesés.

Éves összevetésben a márciusi 2,0 százalékos és az áprilisi 1,3 százalékos mérsékelt visszaesés után az eddigi mélypont májusban volt 18,5 százalékkal, ami júniusra 15,7 százalékosra enyhült.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 26,7 százalékkal, az egyéb építmények építésében 23,8, a speciális szaképítésben 14,8 százalékkal esett vissza a termelés.

A megkötött új szerződések volumene 41,5, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 38,7, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 43,6 százalékkal kisebb lett, mint tavaly júliusban.

Az építőipari vállalkozások július végi szerződésállománya 21,0 százalékkal elmaradt a tavaly július végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 5,0 százalékkal nagyobb, az egyéb építményeké 31,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban.

Az év első hét hónapjában 9,8 százalékkal csökkent az építőipari termelés az előző év azonos időszakához képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás