Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: tavaly közel 10 százalékkal bővült az ipar
No menu items!

KSH: tavaly közel 10 százalékkal bővült az ipar

Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal, munkanaphatástól megtisztítva 3,6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az elmúlt évben a 9,6 százalékkal nőtt az ipari termelés az előző évi 6,0 százalékos visszaesés után – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A decemberi növekedés mértékét a magas bázis is befolyásolta, mivel az előző évben éppen decemberben mutatta a legnagyobb növekedési ütemet az ipari termelés.

Novemberéhez képest 0,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás az előző havi 3,0 százalékos emelkedés után. Az előző hónaphoz mérve a tavalyi első félévben háromszor, a másodikban csak két hónapban nőtt az ipari termelés.

A feldolgozóipari alágak közül csak a legnagyobb súlyú járműgyártásban csökkent a termelés – már hatodik hónapja -, mert a globális félvezetőhiány miatt a gyárak kisebb kapacitással, illetve egyműszakos munkarendben dolgoztak. Novemberben 15,1 százalékkal maradt el a járműipar termelése az egy évvel korábbitól, az év első tizenegy hónapjában 0,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2020-ban a járműipar termelése 11,1 százalékkal esett vissza az előző évitől, amikor 10,3 százalékos volt a termelés növekedése.

A számítógépek, elektronikai és optikai termékek gyártása öt hónap csökkenés után decemberben számottevően nőtt. Novemberben 2,1 százalékos volt az éves összevetésű visszaesés, ugyanakkor az első félév teljesítményének köszönhetően a múlt év első tizenegy hónapjában 5,2 százalékkal nőtt a termelés, miután 2020-ban 1,1 százalékkal nagyobb volt az ágazat kibocsátása az előző évinél.

A KSH első becslése az élelmiszer, ital és dohánytermékek gyártásának is jelentős decemberi növekedéséről számol be, amivel folytatódhatott az előző négy hónapban regisztrált kétszámjegyű növekedés. A múlt év első tizenegy hónapjában 8,2 százalékkal nőtt az élelmiszeripar termelése, míg 2020-ban 0,6 százalékkal növelte kibocsátását.

A tavaly decemberi és egész éves ipari termelés részletes adatait február 11-én közli a KSH.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

BÉT – Növekvő forgalomban emelkedett a BUX

Az OTP-papírok heti összevetésben 3,29 százalékkal drágultak, a hetet 40 540 forinton és 86,85 milliárd forintos forgalommal fejezték be.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Hírek

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.

Indul a 2026-os Kincses Kultúróvoda program – KIM: 65 millió forint pályázati keretösszeg

Az elmúlt 15 évben 650 milliárd forintnyi kulturális fejlesztés valósult meg, és a kormány csak a kultúra területén további 850 milliárd forintnyi fejlesztést tervez.

235 millió forintos bírság az eMAG Magyarország Kft.–nek

Az eMAG nem először került a GVH látókörébe, a magyar nemzeti versenyhatóság korábban árfeltüntetéssel összefüggő jogsértések miatt már több alkalommal is megbírságolta a céget, illetve jogelődjeit.

Hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, melyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak

A Munkatudományi üzenetek 2025 – letölthető e-könyvben

A kiadvány tartalmazza az abban szereplő szakmai konferenciák, kerekasztal-beszélgetések YouTube- és podcast-linkjeit is.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...