Kezdőlap Tudomány Kudarc az űrben. Elveszett a kapcsolat az orosz Hubble-lel
No menu items!

Kudarc az űrben. Elveszett a kapcsolat az orosz Hubble-lel

Nem sikerült a szakembereknek helyreállítani a kapcsolatot a Szpektr-R (Radioasztron) űrteleszkóppal, amely napok óta nem válaszol a földi irányító központ utasításaira – közölte Alekszandr Blosenko, a Roszkoszmosz tudományos vezérigazgatója.

Az igazgató elmondta, hamarosan újra próbálkoznak a kapcsolatteremtéssel.

Az orosz űrügynökség korábban közölte, hogy egy amerikai földi rádiólokációs állomás észlelte a gigantikus orosz űrteleszkóp jeleit. A Roszkoszmosz szerint ez azt jelenti, hogy a teleszkóp fedélzeti rendszerei autonóm módban működnek.

A Szpektr-R-t 2011-ben állították földkörüli pályára, hogy a feketelyukakat, neutroncsillagokat és a föld mágneses mezejét tanulmányozza. Ez a világ egyik legnagyobb rádióteleszkópja 10 méter hosszú antennájával és széles körű földi megfigyelő állomásaival.

Az orosz Hubble-nak is nevezett űrteleszkópnak a tervek szerint csak 2014-ig kellett volna működnie, de meghosszabbították üzemidejét.

Jurij Kovaljov, a projekt vezetője az AFP francai hírügynökséggel közölte: nem temeti a teleszkópot, biztos abban, hogy még működik. “Ez olyan, mintha egy beteg emberről kérnének véleményt, akinek életéért küzdenek az orvosok” – írta a francia hírügynökségnek az orosz fizikus.

A Szpektr-R irányításának elvesztése újabb kudarc a orosz űripar számára, amely az elmúlt években űrhajót, műholdakat veszített el, és amelynek Szojuz FG hordozórakétája fellövéskor – űrhajósokkal a fedélzetén – balesetet szenvedett és kényszerleszállást hajtott végre.

Oroszország azt tervezi, hogy idén Szpektr-RG elnevezéssel egy újabb űrteleszkópot állít földkörüli pályára, hogy az elkészítse az univerzum teljes térképét – írta az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

December 14-től érvényes az új MÁV-menetrend

A december 14-től életbe lépő téli–tavaszi vasúti menetrend több fontos változást hoz a belföldi és nemzetközi közlekedésben.

Hétfőn indul az új elektromos buszok próbajárata a fővárosban

Közölték, az új járműveket a vezetőknek és a karbantartó személyzetnek is meg kell ismerniük, mert ezek a buszok másképp működnek, mint a jelenleg forgalomban lévők, ezt a célt szolgálja a hétfői próbaüzem.

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentességét

Kína egy évvel meghosszabbította a magyar állampolgárok vízummentes beutazásának lehetőségét, legyen szó tanulásról, turizmusról vagy bármilyen fajta kapcsolatépítésről.

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt
Hirdetés

Hírek

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...