Kezdőlap Gazdaság Külkereskedelmi mérleg. 561 millió euró hiány áprilisban
No menu items!

Külkereskedelmi mérleg. 561 millió euró hiány áprilisban

Áprilisban a kivitel euróban számolva 37,2 százalékkal, változatlan áron 35,1 százalékkal csökkent. Az importban 29,1 százalékos, illetve 23,5 százalékos volt a visszaesés az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi mérleg 561 millió euró deficittel zárt, 790 millió euróval romlott tavaly áprilishoz mérten – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

2018 augusztusában volt utoljára deficites a havi külkereskedelmi mérleg, akkor mindössze 62 millió euróval.

Az év első négy hónapjában az euróban számolt export 9,2 százalékkal, az import 7,6 százalékkal maradt el a múlt év azonos időszakától, az exporttöbblet 738 millió euróval 1,294 milliárd euróra csökkent.

Nagyításért KLIKK a grafikonra

A gépek, szállítóeszközök exportja 11,9 százalékkal, az importja 10,2 százalékkal esett vissza a tavaly január-áprilisi időszakhoz képest és 3,320 milliárd euró többlettel zárt. Ebből 2,260 milliárd euró aktívum a közúti járművek forgalmából eredt, ahol a kivitel 22,6 százalékkal, a behozatal 19,0 százalékkal csökkent. A híradástechnikai termékek forgalmából is 968 millió euró, az energiafejlesztő gépekéből pedig 944 millió euró többlet származott.

Az élelmiszerkivitel 5,9, a behozatal 8,6 százalékkal nőtt, így a forgalomban 742 millió volt a négyhavi aktívum. Ebből 567 millió eurót a gabonakereskedelem hozott, az export 13,3 százalékkal nőtt, az import viszont 2,5 százalékkal csökkent.

A feldolgozott termékek kivitele 6,0 százalékkal, az import mindössze 0,9 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a deficit 1,772 milliárd eurót tett ki. A gyógyszerek és gyógyászati termékek exportja 16,4 százalékkal, az import viszont 27,6 százalékkal nőtt, az aktívum így 324 millió euróra csökkent.

Az energiahordozók euróban számolt importja 32,6 százalékkal, változatlan áron 11,1 százalékkal elmaradt a tavaly január-áprilisitól és 1,846 milliárd eurót tett ki. A 24,6 százalékkal kisebb, 754 millió euró export 1,093 milliárd euróra mérsékelte a deficitet.

Az európai országokkal lebonyolított forgalomban 4,105 milliárd euró aktívum keletkezett, bár az export 10,8 százalékos visszaesése itt is nagyobb volt az import 9,9 százalékos csökkenésénél.

Az ázsiai országokkal szemben 3,651 milliárd euró volt a kereskedelmi forgalom négyhavi hiánya annak ellenére, hogy az export 11,7 százalékkal nőtt az import 4,4 százalékos emelkedésével szemben. Az ázsiai mérleghiány csaknem fele, 1,725 milliárd euró a Kínával lebonyolított forgalomból származott, miután az import 6,2 százalékos növekedésével szemben az export 4,0 százalékkal csökkent.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Panettone: a világsztár olasz karácsonyi kuglóf legendája és valósága

December ma már nemcsak Olaszországban a Panettone hónapja. Az...

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.
Hirdetés

Hírek

KSH: 3,9 milliárd euró volt a szolgáltatás-külkereskedelmi többlet a harmadik negyedévben

A teljes szolgáltatásexportból az üzleti szolgáltatások aránya 38 százalékot (az idetartozó egyéb üzleti szolgáltatásoké 19 százalékot) tett ki, de jelentős volt még a turizmus 29 és a szállítási szolgáltatások 24 százalékos részesedése is.

SMS-csalók élnek vissza a Magyar Nemzeti Bank nevével

Azt javasolják, hogy aki válaszolt hasonló üzenetre, és megadta személyes banki azonosítóit, azonnal vegye fel a kapcsolatot számlavezető hitelintézetével.

Tarolnak az egészségpénztárak

Az idei év első kilenc hónapjában 80 ezer új belépőt regisztráltak az egészségpénztárak, majdnem annyit, mint 2024-ben összesen.

Most a vevőnek áll a zászló

Novemberben az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma meghaladta a 260 ezret. Havi szinten 7 százalékos ez csökkenést jelent októberhez képest, éves összevetésben pedig 15 százalékos mérséklődést jelent a lakáspiac keresleti oldalán.

Advent Óbudán: indul a főváros egyik legkedvesebb karácsonyi vására

November 28. és december 23. között rendezik meg az Advent Óbudán 2025 karácsonyi vásárt, amely a Fő téren és a Szentlélek téren kínál ingyenes családi programokat, koncerteket, jégpályát és kézműves vásárt.

Erősíti pozícióját a német ingatlanpiacon a BÉT-re készülő cég

A tőzsdei bevezetés előtt álló magyar cég portfóliója már eléri a több mint 10.000 négyzetmétert.

NAV: elindult a karácsonyi ellenőrzéssorozat

Érdemes követni a NAV Adótraffipax-rovatát, ahol előre jelzi a hivatal, hol és milyen típusú ellenőrzések várhatóak a közeljövőben.

Tavaszra légibázist tervez Tel-Avivba a Wizz Air

Az elképzelések szerint a légitársaság tíz új repülőgépet telepít Izraelbe és négyezer munkahelyet hoz létre. A döntés átformálhatja az izraeli légiközlekedési piacot.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.