Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Lakásbérlés Budapesten - néhány év után ráfizetés
No menu items!

Lakásbérlés Budapesten – néhány év után ráfizetés

Az egyetemisták körében népszerű fővárosi kerületekben 2-4 éves bérlés helyett érdemesebb lehet lakást vásárolni – derült ki a Takarék Index friss elemzéséből.

Havi 120 ezer forint alatt szinte lehetetlen kiadó lakást találni Budapesten. Kép: MTI/Marjai János

A bérleti díjak, a lakásárak és a tartózkodás tervezett időtartama alapján számolt úgynevezett fedezeti időtáv – amely megmutatja, legalább mennyi idő után érdemesebb megvenni, mint kibérelni egy lakást – az index készítői által vizsgált budapesti kerületekben 1,8-6 év közötti. Az egyetemisták körében népszerűbb  VII., VIII., IX., XIII. és XIV. kerületben már 2-4 éves bérlés helyett is érdemesebb lehet a vásárlást választani.

A vidéki nagy egyetemi városokban rövidebb idő alatt is meghaladhatják a bérlés költségei a vásárlásét. Győrben 2,6 év, Debrecenben 2,5 év után jobban megéri megvenni az ingatlant, míg Pécsen már 1,9 év után.

A Takarék Csoport felméréséből az is kiderült, hogy a fővárosi egyetemek és főiskolák közelében tavaly 406-824 ezer forint közötti négyzetméteráron lehetett lakást venni. Ennél jóval alacsonyabbak az árak a legnagyobb egyetemi kampuszoknak helyet adó vidéki városokban: Gödöllőn négyzetméterenként 330 ezer forint, Győrben, Debrecenben 300 ezer forint feletti volt az átlagár tavaly. Az egyetemi központok közül a legolcsóbban Miskolcon lehet lakást vásárolni, ahol valamivel 170 ezer forint felett mozgott az átlagos négyzetméterár 2018-ban.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...
Hirdetés

Hírek

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.