Kezdőlap Budapest Lánchíd - felújítás. Kihirdették a győztest
No menu items!

Lánchíd – felújítás. Kihirdették a győztest

A felújítás a tervek szerint 2023 őszén fejeződik majd be. Fotó: MTI

Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat – jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ.

A BKK közölte: a két végleges ajánlatot benyújtó szereplő, az A-Híd Zrt. és a Strabag Általános Építő Kft. minden szükséges igazolást beadott, így ajánlataikat érvényessé nyilvánították. A bíráló bizottság végül az A-Híd Zrt. pályázatát nyilvánította győztesnek, amit a BKK igazgatósága hétfői ülésén elfogadott.

A döntés után a Fővárosi Közgyűlés hatáskörében eljáró főpolgármester módosította a híd felújításáról szóló engedélyokiratot, illetve a főváros és a BKK között fennálló megvalósítási megállapodást.

Ezzel biztosították a még hiányzó fedezetet is – tette hozzá a BKK-, azzal együtt, hogy a híd felújítása bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.

A bruttó ár a nyertes nettó ajánlati ár mellett az ilyenkor kötelező 10 százalékos tartalékkeretet, a jogszabályok által előírt műszaki ellenőri, valamint egyéb költségeket (hatósági díjak, független labor, szakértői díjak) és az áfát is tartalmazza – közölték.

A Fővárosi Önkormányzat a kormányzati megszorító intézkedések ellenére is előteremtette az eljárás eredményessé nyilvánításához szükséges további bruttó 3,5 milliárd forintot, így már csak a Magyar Kormány által ígért, de mind a mai napig meg nem kötött támogatási szerződés hiányzik, amely lehetővé tenné a felújítás megkezdését” – hangsúlyozta a BKK.

Mint írták, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa tavaly október 15-ei ülésén megerősítette, hogy támogatja a 6 milliárd forint támogatási keretösszeg felhasználását a Lánchídra, egyúttal felkérte a kormányt azon intézkedések megtételére, amelyek biztosítják a fővárosi források felhasználását követő támogatás kifizetését a kivitelező vállalkozói szerződés utolsó szakaszának teljesítéséhez.

A munkálatok elkezdése tehát a kormány tavaly februárban tett ígéretének betartásától függ, azonban a Fővárosi Önkormányzat elkötelezett a híd felújításában, ezért mai döntésével abban az esetben is biztosítja a felújításhoz szükséges teljes fedezetet, ha a támogatási szerződés aláírása elhúzódna” – emelték ki.

Közölték azt is, a szerződéskötésre az eredményhirdetést követően – figyelembe véve a jogszabály moratóriumra vonatkozó előírásait is – legkorábban január végén kerülhet sor.

Ennek megfelelően a felújítási munkálatok elkezdése február végén, míg a műszaki átadás-átvételi eljárás, a munkálatok befejezése 2023 őszére történhet meg.

A felújítás során a híd 18 hónapig a forgalom elől teljesen elzárt munkaterület lesz, a nyertes ajánlattevő által elkészített és a mérnök részéről munkakezdés előtt jóváhagyott ütemterv alapján – tették hozzá.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

NGM: a kormány 11 pontos, 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programmal segíti a hazai vállalkozásokat

Emelkedik az alanyi áfamentesség értékhatára; nő az egyéni vállalkozók költséghányada, csökkentve az adóalapot; megszűnik a szocho-adóalapszorzó a főállású egyéni vállalkozóknál; bővül a kisvállalati adó (kiva) jogosulti köre

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.
Hirdetés

Hírek

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás