Hirdetés
Kezdőlap Budapest Lánchíd-tender. A főváros javított a kiíráson - jövőre indulhat a beruházás?
No menu items!

Lánchíd-tender. A főváros javított a kiíráson – jövőre indulhat a beruházás?

Az érvényes jogszabályoknak megfelelőre javította a főváros a Lánchíd felújítására kiírt tendert. A hibajavítás után “a felújítás az eredeti terveknek megfelelően 2021 tavaszán elkezdődhet”. Erről a BKK adott információt. A Közbeszerzési Hatóság szerint: a törvények mindenkire vonatkoznak.

Mint ismeretes, a Lánchíd-tender közbeszerzési felhívása jogellenes tartalommal került a közbeszerzési hatóság elé a fővárostól – mint ajánlatkérőtől. Az ugyanis nem tartotta be a kivitelező vállalat referencia-időszakára vonatkozó előírásokat. Így a törvényi megfelelőség vizsgálata utána  a Közbeszerzési Hatóság hiánypótlást (javítást) kért fővárostól.

A BKK gyorsan reagált a hiánypótlási felszólításra – már megfelel a törvénynek a kiírás?

Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatósága eleget tett a felszólításnak, és a közbeszerzési eljárásában előírt törvénynek megfelelően megváltoztatta az eredeti Lánchíd felújításról szóló kiírását.

A témában politikai nézőpontú ellenzéki-kormánypárti vélemények láttak napvilágot, Karácsony Gergely azt hangsúlyozta: nem ért egyet a hatóság döntésével, szerinte az eredeti kiírás jogilag megalapozott volt, már csak azért is, mert a referenciaidőszak korlátozása alkalmas lehet arra, hogy szűkítse a közbeszerzésen indulók körét, a másik oldal az ellenzék, a fővárosi vezetés alkalmatlanságának mintapéldáját látta az esetben

A Közbeszerzési Hatóság úgy reagált: a jogszabályok betartása nem választás kérdése. A törvényi előírások a közbeszerzések szereplőire ugyanúgy kötelezőek, mint a hivatalra.

A KH az eljárás feltételrendszerébe nem szól bele, de céljának tekinti, hogy a kiírások megfeleljenek a törvényes követelményeknek.

A megengedett sebességhatár 30 kilométer/óra lett.
Kép/MTI/Szigetváry Zsolt

Az előírható referencia-követelmény időbeli korlátait jogszabály határozza meg. A főváros ennek értelmében legfeljebb 11 éven belül megkezdett, de 8 éven belül befejezett referenciát követelhet meg a kivitelező cégtől. A jogszabály mindössze annyi eltérést enged, hogy a kezdés ideje indokolt esetben 11 évnél korábbi is lehet – írták a közleményben. A kiírás kifogásolt része 8 év helyett 10 éves referenciaidőszakot írt volna elő.

A hatóság azt hangsúlyozza: az ajánlatkérő felelőssége a szabályos felhívás, a hatóság jogsértő rendelkezés esetén akár többször is hiánypótlási felhívást küld. Lánchíd felhívásához kapcsolódó hatósági döntés nem egyedi eset,

a Közbeszerzési Hatóság tavaly 25 117 hirdetménynél 25 210 hiánypótlási felhívást küldött ki.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.

A magyar alma biztonságos és kiváló minőségű

A magyar alma nemcsak biztonságos, hanem kiváló minőségű is, amit nemcsak a termesztési feltételek, hanem a rendszeres és nagyon szigorú élelmiszer-biztonsági szabályok, illetve ellenőrzések is garantálnak

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A HUN-REN vezetése arra kérte intézményeit, hogy mihamarabb regisztráljanak az új PIC számokra és ehhez minden szakmai segítséget és támogatást megad - írták a közleményben.
Hirdetés

Hírek

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...

Nagy változás a bankoknál: mától havi 300 ezer forint készpénz vehető fel díjmentesen

Mindez azt jelenti, hogy 2014-ben az átlagos öregségi nyugdíj 126,6%-át, illetve a nettó átlagkereset 96,3%-át lehetett garantáltan ingyen felvenni az ATM-ekből.

Több mint 25 ezren síeltek január végéig a Mátrában

A Sípark területén balesetvédelmi okokból a szánkózás nem engedélyezett.

Március végén Erdély a Skanzenba költözik

A Taste of Transylvania fesztivált 2022 óta minden évben nagy sikerrel rendezik meg a borospataki skanzen festői lankái között. A háromnapos gasztrokultúrális fesztivál az idei év legnagyobb hazai Erdély tematikájú rendezvényének ígérkezik.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...