Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Leáll a Lada-gyár, mert nincs alkatrész
No menu items!

Leáll a Lada-gyár, mert nincs alkatrész

Az izsevszki Lada-gyár. Kép forrása: Bigstock

Az orosz Lada autómárka gyártója komoly válságban van, mivel a nyugati szankciók miatt a cég már jut hozzá alkatrszekhez. Most az Avtovaz bejelentette, hogy kényszerszabadságra küldi a dolgozóit.

Az akut ellátási problémák miatt az orosz Avtovaz autógyártó május végétől három hétre kollektív szabadságra küldi dolgozóit. “2023 tavaszán több alkatrész-beszállító értesítette az Avtovazt a szállítások leállításáról” – közölte a konszern a Spiegel beszámolója szerint.

Az orosz állam által tavaly átvett vállalat arra panaszkodott, hogy a felmondással megszegték a korábbi szállítási megállapodásokat. Az autóipar az egyik olyan ágazat, amelyet a legsúlyosabban sújtottak a nyugati szankciók Oroszországban az ukrajnai háború kezdete óta.

Eredetileg úgy volt, hogy az Avtovaz összeszerelő szalagjait csak július végén állítják le három hétre, és a munkaerőt szabadságra küldik. Most a kényszerszabadságot két hónappal előrehozták, és a tervek szerint május 29-től június 19-ig tart majd. A megszakítás nélküli termelés egyébként sem lenne lehetséges – közölte az Avtovaz.

Jelentős létszámleépítés

A vállalatnak már tavaly is hónapokra le kellett állítania a termelést az alkatrészellátással kapcsolatos problémák miatt. Mivel gyakorlatilag az összes nyugati autógyártó kivonult Oroszországból, az Avtovaz kiépítette piacvezető szerepét, de a nehézségek miatt nem sokat tudott profitálni a versenytársak kivonulásából. A 2022-ben 59 százalékos teljes piaci visszaesés mellett a Lada eladásai is 46 százalékkal estek vissza.

Ezért a vállalat a telephelyei leépítéséről döntött. A Moszkvától mintegy ezer kilométerre keletre fekvő Izsevszk városában a cégtől önként távozó alkalmazottaknak tizenkét minimálbérnek vagy öt átlagbérnek megfelelő végkielégítést ajánlottak fel. A maximális összeg állítólag 183 348 rubel, azaz jó 3000 dollárnak megfelelő összeg.

Az Avtovaz a közelmúltig a francia Renault autógyár csoportjához tartozott, de mostanra Oroszország ismét államosította. Július végén az izsevszki dolgozók nyílt levelet írtak Vlagyimir Putyinnak, amelyben telephelyük megőrzését és munkahelyeik védelmét kérték.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.