Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Lélegzetelállító korallzátonyokra repít a Wizz Air legújabb járata
No menu items!

Lélegzetelállító korallzátonyokra repít a Wizz Air legújabb járata

Hurghadai tengerpart. Fotó: Bigstock

A Wizz Air újabb, immár negyedik egyiptomi járatát jelentette be Magyarországról. A légitársaság ezúttal az afrikai ország mesés tengerparti szakaszairól ismert városába, Hurghadába indít járatot Debrecenből.

A Wizz Air október végétől kezdve hetente két járatot indít Debrecenből az egyiptomi Hurghadába. A járatok csütörtökönként és vasárnaponként közlekednek majd a téli szezonban. Az első Hurghadába tartó gép október 29-én száll fel – közölte a légitársaság.

Az üdülőváros a Vörös-tenger partján, Egyiptom fővárosától, Kairótól 450 km-re fekszik. Hurghada a tapasztalt és kezdő búvárok kedvenc helyszíne, hiszen többek között káprázatos korallzátonyairól, valamint a környező, lélegzetelállító szigetekről híres, amelyek a turisták számára hajóval is megközelíthetők.

„Hurghada egy visszatérő új járat a Debrecen Nemzetközi Repülőtér életében, mely utoljára 2019-ben volt elérhető és igen nagy népszerűségnek örvendett. Öröm számunkra, hogy a Wizz Air kínálata ezúttal egy olyan üdülőjárattal bővül Debrecenből, amely a téli menetrendben válik elérhetővé és repíti el az utazni vágyókat a Vörös-tenger partjára” – mondta Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője.

„Mindig öröm olyan újonnan induló járatról beszámolni, amelynek köszönhetően messzi és egzotikus tájakra repíthetjük el utasainkat. Mivel Egyiptom jól láthatóan egy rendkívül népszerű úti cél, már a negyedik járatunkat indítjuk ebbe az országba – így már közel 190 ezer jegyet kínálunk Egyiptom különböző pontjaira hazánkból. Emellett azzal is szeretnénk minél több utazni vágyó számára elérhetővé tenni ezeket a csodálatos desztinációkat, hogy megfizethető áron biztosítjuk a jegyeinket egyiptomi járatainkra is” – mondta Trubek Zsuzsa, a Wizz Air kommunikációs menedzsere.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.