Kezdőlap Mozaik Magánbiztosítás: fogászok, szemészek, nőgyógyászok a topon
No menu items!

Magánbiztosítás: fogászok, szemészek, nőgyógyászok a topon

Minden tizedik embernek van magán-egészségügyi biztosítása, további 18 százalék pedig gondolkozik ennek lehetőségén az országban – mutatta ki egy nemrégiben publikált kutatás.

A biztosítással rendelkezők 42 százaléka évi 50 ezer forint alatt, minden harmadik válaszadó pedig 50 és 100 ezer forint között költ egészségügyi biztosításra. A válaszadók több mint felének nem ad a munkahelye egészségmegőrzésre irányuló juttatást – derült ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából.

A kutatásban résztvevők 30 százaléka évente, 28 százaléka félévente keresi fel saját háziorvosát – 31 százalékuk pedig csak baj esetén fordul orvoshoz, 5 százalék magánintézményben végezteti el az általános szűrővizsgálatot.

Államilag támogatott szűrővizsgálatra évente legalább 1 alkalommal a válaszadók 64 százaléka látogat el, miközben 12 százalék magánellátás keretében veszi igénybe ezt a szolgáltatást. A 25-29 év közöttiek nagyobb arányban mondanak nemet a szűrésekre: 60 százalékuk csak akkor megy államilag támogatott szűrővizsgálatra, ha valamilyen problémát észlel.

A felmérés szerint a magánegészségügyi ellátásként a legtöbben fogászati (53 százalék), szemészeti, optikai (26 százalék) és nőgyógyászati (25 százalék) szűrővizsgálatot vesznek igénybe, jellemzően ezeken a területeken választják a fizetős szolgáltatásokat.

Nőgyógyászatra magánellátásban a válaszadók 61 százaléka jár legalább évente egyszer, míg az állami ellátást mindössze 36 százalék veszi igénybe ilyen gyakorisággal. Nőgyógyászati magánszűrésre egy év alatt a legtöbben (61 százalék) 10 és 30 ezer forint között költöttek, fogászatra minden harmadik válaszadó 50 ezer forintnál is többet költ évente.

A válaszadók több mint fele azért nem vesz igénybe minden esetben állami egészségügyi szolgáltatásokat mert sokára kapna csak időpontot. Második leggyakoribb távolmaradási oka rendelőben tapasztalható hosszú várakozási idő (38 százalék), 41 százalék pedig már csalódott vagy rossz tapasztalatot szerzett az állami szolgáltatások színvonalával kapcsolatban.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári...

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

Ilyen őrületes az árkülönbség a panellakásoknál – toplistával

A Budapesten és a megyei jogú városokban eladó panellakások...
Hirdetés

Hírek

Már ereszt az Otthon Start lufi: meddig tart ki a támogatás népszerűsége?

A Google Trends adatai alapján jól látható, hogy az internetes keresések gyakorisága július-augusztusban összességében folyamatosan emelkedett, miközben egy-egy bejelentés, nyilvánosságra került részletszabály jelentősen tudta fokozni az érdeklődést.

Javaslat egy Globális Erdészeti Tudásmegosztó Rendszer létrehozására – mi is benne vagyunk

Magyarország aktív szerepet vállal az erdőtüzek elleni globális fellépésben

A mesterséges intelligencia-láz az új aranyláz a San Franciscoban

Fotó:Freepik San Francisco ismét a világ figyelmének középpontjába került –...

Akár 640 ezres kezdőbér várja a technikumot választó fiatalokat

Bár sokan még bizonytalanok 14 évesen, egyre több diák választ tudatosan olyan területeket, ahol a személyes érdeklődésüket anyagi és társadalmi elismertséggel is kamatoztathatják.

Varázsvilággal nyit a Lumina Park Budapest

A Varázsvilág csodás tájakon és mesebeli világokon át izgalmas utazással várja a Palatinus fürdőbe látogatókat október 22-től egészen a tavasz kezdetéig

Trófeamustra a Hegyközben

Az ÉSZAKERDŐ Zrt. 16. alkalommal rendezte meg a szarvasbőgési szezonban terítékre került gímbikák trófeáinak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszerezett program helyszíne a füzérradványi Károlyi-kastély parkja volt.

Vegyesen indítottak a vezető nyugat-európi tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden. A londoni FTSE100 index 0,29 százalékkal erősödött, a frankfurti DAX index 0,04 százalékkal gyengült, a párizsi CAC-40 index pedig 0,07 százalékkal emelkedett. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,04 százalék mínuszt jelzett nyitáskor.

Országos ellenőrzési akciósorozat indul halloween és a mindenszentek idején

Nem éri meg szabályt szegni halloween és a mindenszentek idején sem: a NAV revizorai ebben időszakban fokozottan vizsgálják a koszorú- és virágárusokat, jelmezkölcsönzőket, valamint mindenkit, aki szezonális termékekkel kereskedik; ellenőrzések országszerte várhatók.
Hirdetés

Gazdaság

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...