Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Magánegészségügy: több száz milliárd forintos éves forgalom
No menu items!

Magánegészségügy: több száz milliárd forintos éves forgalom

Folyamatosan nő a magánegészségügyi szolgáltatások iránti igény Magyarországon, iparági felmérések szerint a privát szolgáltatók forgalma elérte az évi 300 milliárd forintot, ugyanakkor ennek mintegy harmada a szürkegazdaságba megy – mondta Leitner György, a Primus Egyesület elnöke.

Az elnök kiemelte, a magánegészségügyi szektor 12 meghatározó szolgáltatója által tavaly létrehozott egyesület szeretné elérni, hogy a betegek egyre nagyobb arányban az átlátható módon működő intézményeket vegyék igénybe, ha privát szolgáltatóhoz fordulnak.

A magyar háztartások saját forrásból évente csaknem 1000 milliárd forintot költenek egészségügyi kiadásokra, amiben benne van például a gyógyszervásárlások költsége is. A magánforrású egészségügyi kiadásoknál évi 4-5 százalékos növekedést prognosztizálnak a szakértők.

Leitner György felidézte, a Primus a közelmúltban a kormányzathoz fordulva azt javasolva, hogy a munkáltatók által nyújtott egyes egészségügyi szolgáltatások adómentesek legyenek.

Kitért arra, hogy eddig a munkáltatók biztosítási konstrukcióban kedvezményesen adhattak bizonyos prevenciós és ellátási szolgáltatásokat dolgozóiknak, de a cafeteria-változások miatt jövő évtől megszűnik ez a lehetőség.

Az egyesület azt kéri: a kormányzat teremtse meg annak a jogi kereteit, hogy a dolgozóknak nyújtott egyes egészségügyi szolgáltatásokat köztehermentesen finanszírozhassák a munkaadók. A munkaadók ezzel csökkentenék az alulfinanszírozott egészségügyi ellátórendszer terheit, a vállalatok termelékenységét javítanák az egészségesebb dolgozók, a munkavállalók pedig magas szintű egészségügyi szolgáltatásokhoz juthatnának – fejtette ki az egyesület elnöke. Példaként említette, hogy a szűrővizsgálatok segítik a betegségek korai felismerését, ezzel nagyobb a gyógyulási esély, ami nagy terhet vesz le az állami ellátásról. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás