Hirdetés
Kezdőlap Agrár Magyar falu program - 12 milliárd a kistelepüléseknek
No menu items!

Magyar falu program – 12 milliárd a kistelepüléseknek

Több mint 1500 kistelepülési pályázat kapott összesen mintegy 12 milliárd forintot a Magyar falu program öt pályázati kiírása keretében – közölte a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gyopáros Alpár

Gyopáros Alpár elmondta: a legfrissebb kiírás eredményeként 278 település falu- és tanyagondnoki hálózatát támogatják új gépjárművek, kisbuszok beszerzésével. A lecserélt működőképes járműveket, összesen 71-et pedig a magyarországi települések felajánlották határon túli magyar közösségeknek, egyházaknak – fűzte hozzá.

A kormánybiztos jelezte, a falugondnoki hálózatban eddig a 600 főnél kisebb települések kaptak állami támogatást, ez jövőre kiterjed a 800 fő alatti, 2022-től pedig az 1000 fő alatti településekre is, így összesen további 400 kistelepülést érint majd. A korábbi 2,5 milliárd forintos támogatást 4,2 milliárdra emelte a kormány.

Gyopáros Alpár elmondta azt is, hogy a napokban hirdettek eredményt a történelmi egyházak által fenntartott temetők, illetve a polgármesteri hivatalok, faluházak felújításának támogatására, amiben több mint 300 település részesült.

Egy héttel ezelőtt pedig az önkormányzati fenntartású temetők és az óvodák udvarainak rendbetételére kapott összesen csaknem 5 milliárd forint támogatást mintegy ezer település a Magyar falu program keretében.

A kormánybiztos hangsúlyozta: a program jól halad, egyszerű az eljárás, gyors a kifizetés, a visszajelzések pozitívak. Idén eddig 14 pályázati kiírás volt, az érintettek 98 százaléka pályázott, összesen több mint 11 000 pályázat érkezett, és 80 százalékuk nyert.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...