Kezdőlap Hírek Már több tízezren megfordultak a Magyar Ízek Utcájában
No menu items!

Már több tízezren megfordultak a Magyar Ízek Utcájában

Az elmúlt két napban több tízezer ember látogatott ki a Budapesten szombat délelőtt óta zajló Magyar Ízek Utcája programsorozatra, amely a mai tűzijátékkal zárul.

A kormányszóvivő, Kovács Zoltán a népszerű esemény kapcsán kifejtette: az augusztus 20-i ünnepségsorozathoz már hagyományosan kapcsolható programsorozat sikere a magyar gasztronómia sikere is, hiszen Magyarország tortáján és a Szent István-napi kenyéren kívül hagyományos, de már elfeledett magyar ételeket is megkóstolhatnak mindazok, akik kilátogatnak az eseményre. Ebben az évben a fűszereké a főszerep, számtalan fűszerkészítő és -termelő mutatkozik be a fesztiválon.

Az ünnepi forgatagba idén olyan nem professzionális főző embereket is meghívtak, akik egy-egy tájegység ételét mutatják be a határon innen és túlról. A Felvidékről érkező csapat mátyusföldi káposztalevest, Csángóföld képviselői szőlőleveles töltikét, a kárpátaljaiak pedig borscs levest és szilvalekváros fánkot készítenek. Lesznek roma ételek is, így a közönség megkóstolhatja a cigánykáposztát bodaggal, az alföldiek pedig pásztor ételekkel és hagyományos karcagi birkapörkölttel készülnek.

Kovács Zoltán jelezte, hogy a környéken jelentősebb forgalomkorlátozásokra kell számítani. Ezekről a www.nrkk.hu, a www.utinform.hu és a BKK honlapján találhatók pontos információk.

Megerősítette, hogy országszerte és Budapesten is több tízezer ember vett és vesz részt a különféle ünnepi programokon.

A kormányszóvivő MTI-nek adott tájékoztatása szerint a budai Várban történt vasárnap hajnali tűzeseten kívül semmilyen probléma nem volt a programok lebonyolítása során.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Magyar Fejlesztési Bank élén Kovács Zsolt váltja Katona Bencét

A tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzetgazdasági Minisztérium döntése értelmében Nagy Márton a bank vezetésére Kovács Zsoltot, a Magyar Posta Biztosító eddigi vezérigazgatóját nevezi ki.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Energiafüggetlenség és költségcsökkentés: akár 50%-os támogatás a vállalkozásoknak

1 milliárd forintot is kaphatnak a cégek energiatárolásra a Jedlik Ányos Energetikai Program által

Otthon Start: új lendület a nagy összegű személyi hitelek piacán is?

A 15 millió forintos felső határ tehát ma már nem szokatlan, jóllehet több olyan bank is van, amelynél kisebb a személyi kölcsönök maximálisan igényelhető hitelösszege – a Raiffeisen Banknál és az UniCredit Banknál például csak 12 millió forint, míg az MBH Banknál és a MagNet Banknál 10 millió forint a felső korlát.
Hirdetés

Hírek

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet módosítása miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Augusztusban lassult az albérleti díjak emelkedése

Augusztusban lassult a bérleti díjak emelkedése: országosan 1,1, Budapesten 0,7 százalékos volt a havi lakbéremelkedés, ami az elmúlt három hónap legalacsonyabb ütemének számít - derül ki a KSH-ingatlan.com lakbérindex legfrissebb adataiból.

Jelentkezés a START Ideathon országos ötletversenyre

Már lehet jelentkezni a START Ideathonra, a középiskolások pályaorientációját segítő országos ötletversenyre.

Nyári forgalom, kora őszi programok a fővárosi fürdőkben

Ezen a nyáron az időjárás ismét megmutatta, komoly hatással...

Ebben az évben is megmérettethetik magukat a legjobb gluténmentes pékségek

Idén is keresik az év gluténmentes kenyerét és péksüteményét. A Magyarok Kenyere program keretében megvalósuló megmérettetés célja változatlan: felhívni a figyelmet a speciális étrendet követő, lisztérzékenységgel élők igényeire és elősegíteni a gluténmentes termékekkel kapcsolatos innovációt.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Nézzük a jó oldalát – Van, amiben Mészáros Lőrinc rávert Elon Muskra

Elon Musk vagyona ma már kontinensek leggazdagabbjainak elitjét utasítja maga mögé – mutat rá Karagich István, a Blochamps Capital ügyvezető igazgatója. Musk 342 milliárd dollárja több, mint Afrika és Óceánia 10 országának leggazdagabb vállalkozójának együttes vagyona. Ám egy dologban meg kell hajolnia Mészáros Lőrinc előtt: a magyar top-milliárdos vagyona 10 év alatt 150-szeresére ugrott, miközben Musk, csak 38-szorosára növelte pénzét. Igaz, Mészáros vagyona európai viszonylatban még így is a középmezőnyben marad.

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.