Kezdőlap Kül-hon Marosvásárhely Erdély logisztikai központja lehet
No menu items!

Marosvásárhely Erdély logisztikai központja lehet

A Mentavill marosvásárhelyi üzlete

A székelyföldi befektetésekben is egyre nagyobb lehetőséget látnak a magyarországi vállalkozások, akik gyakran a helyi cégekkel együttműködve járulnak hozzá a helyi gazdaság fejlesztéséhez. Ebből a szempontból is kiemelt szerep jut a székelyföldi gazdaság meghatározó szereplőjének, Marosvásárhelynek.

Tavaly áprilisban a magyar-román gazdasági együttműködés közös sikertörténetek sorával erősítette a két ország kapcsolatát – fejtette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Románia gazdasági, vállalkozási és idegenforgalmi miniszterével folytatott tárgyalása kapcsán. Szavai szerint a két állam viszonyát a szoros egymásra utaltság határozza meg. Magyarország számára ez abban nyilvánul meg, hogy Románia a 4. legfontosabb exportpiaca, a magyar tőke számára pedig a 6. legfontosabb célország. A kereskedelmi forgalom értéke 2020-ban elérte a 8 milliárd eurót – tette hozzá. Kiemelte, hogy a Mol újabb 14 benzinkutat és 40 elektromos töltőállomást építhet ki a román autópályák mentén, a romániai OTP pedig 50 millió eurós tőkeemelést jelentett be, és már a 97. bankfiókját nyitotta meg. Az MVM lakossági szolgáltatásokat indított a szomszédos országban, a Richter pedig magyar kormánytámogatással fejleszti marosvásárhelyi üzemét. Magyar cégek pedig 22 milliárd forint támogatást nyertek, 45 milliárd forintnyi romániai befektetéshez.

Az, hogy a magyar cégek számára miért kiemelten vonzó a Székelyföld, egy 2020 végén megjelent kutatás adatai mutatják meg. Eszerint Marosszék a székelyföldi gazdaság árbevételének 58, nyereségének 48 százalékát mondhatja magáénak. Amint arról a Maszol.ro híradása tudósított, a székelyföldi cégek toplistáját összeállító omnibus.ro adatai szerint a térség gazdaságát egyértelműen Marosszék dominálja: minden kritérium alapján Marosvásárhelyen és közvetlen környékén van az üzleti élet súlypontja. A 2019-es székelyföldi összárbevétel 58 százaléka Marosszékről származott. Udvarhelyszék hozzájárulása 13, Alsó-Háromszéké 11, Gyergyószéké 6, Felső-Háromszéké pedig mindössze 4 százalék. Az Top 50-es listán 31 marosszéki vállalat szerepel, míg a másik véglet Csík és Felső-Háromszék 2-2, Gyergyó pedig 1 céggel.

Az első tízben 7 marosvásárhelyi székhelyű gazdasági társaság szerepelt, miközben az első öt helyet Marosszék teljesen kisajátította. Az első két helyen az E.ON Energie és az E.ON Gaz Furnizare áll 4, illetve 1,8 milliárd lejes árbevétellel. Harmadik az Azomureș kombinát 1,6 milliárddal. 1 milliárd lejt meghaladó forgalma két cégnek volt még: a Delgraz Gridnek (1,9) és a magyar Gedeon Richter tulajdonában levő PharmaFarmnak (1,4). Hargita és Kovászna megyében egyetlen cég sem közelítette meg 2020-ban az 1 milliárd lejes szintet, legközelebb a Borszéken bejegyzett Romaqua Group Rt. állt hozzá.

Soós Zoltán polgármester

Az adatsor megjelenésének évében, 2020 őszén jelentős változás is történt a település életében: 20 év után ismét magyar polgármestere lett a városnak, miután Soós Zoltán nyerte meg a marosvásárhelyi polgármester-választást. Aki azonnal leszögezte: azért dolgozik, hogy Marosvásárhely legyen élhető, rendezett város, ahol fejlett a közlekedés, jó a közbiztonság. Ennek érdekében pedig együttműködést ígért a környező településekkel, valamint a metropolisz-övezet (Egy nagyváros körül legfeljebb 30 kilométeres körzetben kialakított település társulás – a szerk.) tagjaival.

Az azóta eltelt időszakra vonatkozó kérdés kapcsán Marosvásárhely polgármestere AzÜzlet.hu-nak kifejtette: “A város Erdély logisztikai központjává szeretne válni, amihez jó alapot ad, hogy Marosvásárhely az ország közepén helyezkedik el, és jelenleg zajlanak azok a nagy infrastrukturális beruházások, amelyek az autópályákhoz is kapcsolódnak. Hamarosan egészen a város határáig kötődik be az autópálya, amely összeköti Kolozsvárral Marosvásárhelyt, miközben ipari park, áruszállító (cargo) repülőtér és más infrastrukturális fejlesztésekkel is gazdagodhat a város.

Soós Zoltán hozzátette: mindemellett a várost elkerülő terelőút megépítése, valamint a vasúthálózat fejlesztése is célja a városvezetésnek, és mindez számos befektető figyelmét felkeltette már az utóbbi időben.

Nyíltak vagyunk mindenfajta befektetésre, és így üdvözüljük a Magyarországról érkező befektetéseket is minden téren, ami a város jólétet segíti elő” – fejtette ki a városatya, hozzátéve, a Marosvásárhelyen letelepedett cégek, nemzetiségi hátterüktől függetlenül, gördülékenyen működnek együtt.

Ezt a gondolatmenetet támasztja alá a magyar épületvillamossági kereskedelem meghatározó szeplőjének számító magyar családi vállalkozás, a Mentavill marosvásárhelyi sikertörténete is.

Még a főiskolán szereztem egy nagyon jó barátot, aki marosvásárhelyi volt és akivel akkor együtt jártuk be Székelyföldet, aminek autópálya hiányában még egészen más romantikája volt. Így amikor az ezredfordulón cégünk külföldi terjeszkedésen gondolkodtunk, szinte természetesen adta magát Székelyföld, Marosvásárhely, amit Sándor barátom révén már jól ismertem, és ahol addigra már a helyi kábelgyárral is hosszú kapcsolatot alakított ki a Mentavill” – emlékszik vissza Mentes Zsolt, a Mentavill ügyvezető igazgatója.

Így alakult meg 2005-ben a Mentavill romániai leányvállalata, amely először nagykereskedelemmel foglalkozott, majd a gazdasági stabilitás megőrzését szem előtt tartva egyre inkább a kisebb, de helyileg erős villanyszerelési boltokkal dolgoztak együtt.

Mentes Zsolt, a Mentavill ügyvezető igazgatója

A filozófiánk, a célunk ugyanaz volt, mint Magyarországon: termékeinkkel, szakmai tanácsainkkal minél közelebb kerülni a fogyasztókhoz. Az évek alatt kiépített stabil kiskereskedői partneri kapcsolatokat megtartva, így nyitottunk két áruházat Temesváron és így jött létre 2005-ben a marosvásárhelyi üzletünk is.

A covid-járvány természetesen nemcsak idehaza, de Marosvásárhelyen is komoly kihívás elé állította a társaságot, de Mentes Zsolt szerint számukra meghatározó élmény volt, hogy miközben a járványügyi szabályokat betartva folyamatosan üzemeltek és szállították ki az árut, a munkatársak elkötelezettsége mellett, az is inspiráló volt, hogy a helyi partnerekkel, nemzetiségtől függetlenül is zavartalan volt az együttműködés. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy marosvásárhelyi áruházuk minden munkahelyet megőrizve élte túl a járvány legnehezebb hónapjait.

A cégvezető ezt azért is örömtelinek tartja, mert Marosrvásárhelyen nemcsak hosszú távra terveznek, de a további terjeszkedést is elképzelhetőnek tartja. Mondván a lakásfelújítások megkezdése, az új cégek megjelenése okán hatalmas fejlődési lehetőség van még a városban és a régióban, amelynek az igazi értékeit még csak most kezdik felfedezni a külföldi befektetők.

Érsek M. Zoltán

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.