Hirdetés
Kezdőlap Hírek Marsközelséggel indul az október
No menu items!

Marsközelséggel indul az október

Az ősz első számú csillagászati eseménye a Mars oppozíciója: a vörös bolygó október 6-án lesz a legközelebb a Földhöz, mintegy 62 millió kilométer távolságra. Látszó mérete az egész hónapban az átlagos többszöröse lesz, szabad szemmel nézve minden csillagnál fényesebb vörös pontként fog ragyogni a déli égbolton.

Idén ugyan valamivel távolabb vagyunk a Marstól, ezért picivel kisebb a látszó átmérője, azonban jóval magasabban figyelhető meg, mint a 2018-as nagy oppozíció idején – mondta Sárneczky Krisztián, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.

Ilyen közelséget nagyjából 26 havonta tapasztalhatunk, de a két bolygó távolsága minden alkalommal más és más. Legutóbb, 2018-ban 57,8 millió kilométer volt ez a távolság és a legközelebb eddig 2003-ban voltunk a vörös bolygóhoz, akkor 55,7 millió kilométer választott el bennünket egymástól.

A vörös bolygó megfigyelhetősége 15-17 évente a legkedvezőbb, ezeket nevezzük nagy oppozícióknak – tette hozzá a csillagász. Legközelebb 2035-ben lesz nagy oppozíció.

Sárneczky Krisztián

Elmondta azt is, hogy a Mars október 13-14-én lesz szemben a Nappal az égbolton, a vörös bolygó ekkor napnyugtától napkeltéig látható lesz, ilyenkor éri el fényessége csúcsát is. Este még a keleti, az éjszaka közepén a déli, hajnalra pedig már a nyugati égtájon lehet megtalálni, egy, a csillagoknál is fényesebben tündöklő vörös pontként.

A vörös bolygó egész októberben megfigyelhető lesz, mivel nem veszít olyan gyorsan a fényességéből. Azonban, ha valaki a felszínét is meg akarja csodálni, annak a csillagász azt ajánlja, hogy látogasson el egy csillagvizsgálóba.

A Mars közelsége mellett októberben javában hullanak az őszi meteorok legfényesebbjeit adó Déli Tauridák is. A raj nem túl sok meteort ad, ám igen nagy fényességű tűzgömbök jellemzik, amelyek rendkívül látványosak lehetnek.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét adómentes az üzleti ebéd – vacsora. És a termelői pálinka!

Mostantól nemcsak üzleti döntés, hanem pénzügyi előny is étteremben...

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

Nacsa Lőrinc: idén ezer magyar fiatal táborozhat Magyarországon a nagyvilágból

Az érintettek anyanyelvtudását is fejlesztik szakemberek bevonásával, mert a szülőföldön való boldogulás és a magyar identitás megőrzésének egyik kulcsmomentuma az anyanyelv megőrzése.

Decemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,5, az előző havit 0,2 százalékkal haladta meg

A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene összességében 4,3 százalékkal bővült.
Hirdetés

Hírek

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből

Megérkezett a világ első virális AI asszisztense – és a dolgok furcsává váltak

Illusztráció:openclaw.ai Azt hittük, az AI ügynökök az emberi munkát segítik....

Idén is van országos német tömegközlekedési bérlet Deutschlandticket – 63 euroért

Fotó: tiket-plus.app A német ttömegközlekedés népszerű országos bérlete a Deutschlandticket,...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...