Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: a magyar gazdaság alapszövetét nem rombolja a járvány
No menu items!

Matolcsy: a magyar gazdaság alapszövetét nem rombolja a járvány

A jegybank elnöke szerint minden esély megvan, hogy Magyarország az elmúlt száz év egyik leggyorsabb válság utáni gazdasági növekedését érje el. Meghatározó lesz azonban, hogy mikorra sikerül elérni a lakosság fertőzéssel szembeni védettségét.

Matolcsy György a Magyar Nemzetnek kifejtette: a járvány az elmúlt száz év ötödik legnagyobb visszaesését okozta Magyarországon, ami rövid távon sok sebet ejt, de a gazdaság alapszövetét nem rombolja, mert “az immunrendszerünket előzőleg megerősítettük és a válságot jól kezeltük“.

Matolcsy György. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Utalt arra, hogy a kormány intézkedései mellett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az év során mintegy 5800 milliárd forintot, a GDP 13 százalékával megegyező forrást juttatott a gazdaságba, ezzel megelőzve, hogy a gazdasági és egészségügyi válságból pénzügyi válság is kialakuljon.

A felzárkózás ütemének fenntartásához azonban további lépések lesznek szükségesek – tette hozzá. Egyrészt a beruházási rátát évi 25 százalék felett kell tartani, ehhez az állami beruházások növelésére és a lakossági beruházások támogatására egyaránt szükség lesz. Másrészt a válság során megszűnő munkahelyek helyett legalább ugyanannyi, de a korábbiaknál termelékenyebb munkahelyet kell teremteni; végül el kell kerülni a hitel nélküli kilábalást.

Annak érdekében, hogy fenntartsuk az eurózónával szemben az elmúlt években elért két-háromszázalékos növekedési többletet, teljes versenyképességi fordulat szükséges – mutatott rá az MNB elnöke.

Elsősorban a digitális átállást kell felgyorsítani, emellett fel kell készülni a zöld fordulatra, mert az ökológiai fenntarthatóság új technológiák bevezetését teszi szükségessé. Megjegyezte, hogy demográfiai fordulat nélkül nincs hosszú távon is sikeres gazdasági felzárkózás.

Matolcsy György a lapnak beszélt arról is, hogy ha 2022-ben az ellenzék kerülne hatalomra, véleménye szerint az azzal járna, hogy eladnák a stratégiai ágazatokat, kiszolgáltatnák a gazdaságot a külföldi befektetőknek a külső eladósodás révén, a munka helyett a spekulációt és a potyautas-stratégiákat támogatnák, ami morális és gazdasági válsághoz, tartós leszakadáshoz vezetne, majd a szükségszerűen előálló válságot megszorításokkal kezelnék.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás