Kezdőlap Pénzvilág Matolcsy György megkezdte második ciklusát - az MNB terveiről beszélt
No menu items!

Matolcsy György megkezdte második ciklusát – az MNB terveiről beszélt

A sikeres felzárkózáshoz hosszú távon még legalább 2 százalékpontos növekedési többletre van szükség, amit a hitelezés bővülése, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javítása, a fogyasztás gyorsabb emelkedése és a személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése segíthetne elő – erről beszélt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank újabb hat évre kinevezett elnöke a Növekedés.hu-nak adott interjúban.

Kiemelte: a korábbi prognózisokat alaposan meghaladó, közel 5 százalékos tavalyi növekedés azért is kiemelkedő, mert egy olyan környezetben valósult meg, amikor az európai konjunktúra fokozatosan a lejtőre került.

A GDP-arányos hitelállomány Magyarországon alig több mint harmada az EU átlagának és fele a többi visegrádi ország szintjének – fejtette ki Matolcsy György utalva arra, hogy a hitelbővülésnek akkor lehet erős növekedésösztönző hatása, ha a vállalatok technológiai fejlesztésre használják fel a pénzt. Ez hozzájárulhat egy másik jelentős növekedési tartalék kiaknázásához, a kis- és közepes vállalatok termelékenységének javításához – tette hozzá.

A fogyasztás gyorsabb emelkedése főleg akkor növeli a GDP-t, ha nagyobb részben hazai termékekre és szolgáltatásokra irányul – hívta fel a figyelmet a jegybankelnök.

A személyi jövedelemadó 9 százalékra csökkentése szerinte további kedvező hatásokkal járna, mert a nettó bérek emelkedése – amellett, hogy ösztönözné a fogyasztás növekedését – még több embert ösztönözne munkavállalásra.

A sikeres felzárkózás valóra váltásához versenyképességi reformokra van szükség, amelynek kulcsterületei egy új kkv stratégia, a teljes foglalkoztatás biztosítása, egy megújuló pénzügyi modell, a megfelelő humán tőke és a hatékony állami működés – összegezte Matolcsy György.

A vállalati hitelezés növekedési üteme a jegybankelnök szerint jelenleg megfelelő, azonban szerkezete nem kellően egészséges. Fontos, hogy a vállalkozásoknak legyen lehetőségük kedvező, fix kamatozás mellett elvégezni a versenyképességük javításához szükséges beruházásokat, ezért döntött a jegybank az NHP fix elindításáról – emlékeztetett.

Matolcsy György arra is kitért, hogy az MNB vizsgálja, milyen módon tudná elősegíteni a magyar vállalatikötvény-piac fejlesztését. A piac jelenlegi mérete elmarad a legtöbb környező országban megfigyelhetőtől, pedig egy fejlett, jól működő kötvénypiac egészséges versenyt idézhet elő a bankhitelekkel – fejtette ki.

Az MNB elnöke szerint sok banki szolgáltatás még mindig indokolatlanul drága Magyarországon, például a pénzforgalmi területen. Egyes régiókban túlbankosodás jellemző – vélekedett utalva arra, hogy a hatékonyság-növelés egyik forrása szerinte a konszolidáció. A magyar piac pénzügyi igényeit fenntartható módon öt-hat univerzális nagybank tudná ellátni – hangsúlyozta az MTI jelentése szerint.

Ami az azonnali fizetési rendszer év közepére tervezett bevezetését illeti, a fejlesztési folyamatok ütemterv szerint haladnak – ismertette a jegybankelnök. Az azonnali fizetések elszámolását biztosító központi infrastruktúra kialakítása a GIRO Zrt.-nél tulajdonképpen megtörtént, jelenleg a rendszer tesztelése és finomhangolása zajlik, a bankok és egyéb pénzforgalmi szolgáltatók pedig folyamatosan fejlesztik és tesztelik a saját rendszereiket.

Az ország felminősítésével kapcsolatos kérdésre Matolcsy György megjegyezte: legfőbb ideje volt. A piaci befektetők évek óta látják Magyarországban azt a stabilitást és biztonságot, amit a hitelminősítők csak megkésve ismertek el – mondta utalva arra, hogy a közeljövőben további felminősítésre számít a Moody’s részéről is.

Matolcsy György szerint devizakötvény kibocsátásra nincs szükség, mert a növekvő bérek mellett a magyar gazdaságban elég megtakarítás képződik a csökkenő államháztartási hiány finanszírozásához. Az ország külső sérülékenységét szerinte az csökkentené leginkább, ha az állam devizaadóssága nullára csökkenne, és erre a kedvező gazdasági folyamatok középtávon lehetőséget is teremtenek – mondta. Arról is beszélt, hogy vonzóbb lakossági állampapír termékekre van szükség, emellett hatékonyabb, elérhetőbb és jobban ügyfélbarát értékesítési hálózat fejlesztését tartaná kívánatosnak, elsősorban vidéken.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kovács Árpád: a jó vezető egyensúlyt teremt a gyors reakció és a stratégiai gondolkodás között

Az Üzlet portálon idén először hirdettük meg azt a...

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Hírek

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva

Októberben a kártyabirtokosok 14 százalékkal többet költöttek SZÉP-kártyáikról

A családok gondtalan pihenését a kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja, amely októberben a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a kártyabirtokosok összesen 36,3 milliárd forintot használtak fel kártyáikról, ami több mint 14 százalékos növekedést jelent tavalyhoz képest - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

Emirates -Emirates Asia Pass – több úti cél egyetlen repjeggyel

Az Emirates egy új utazási lehetőséget mutat be a Délkelet-Ázsia iránt érdeklődő magyar utazóknak.

KSH: októberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 3,1, az előző havit 0,5 százalékkal haladta meg

A kiskereskedelmi adatokba nem tartozó gépjármű- és gépjárműalkatrész-üzletek volumene 3,1 százalékkal nőtt

Egyhangúlag szavazott az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa novemberben

Az iparcikkek ára ugyanakkor nem változott érdemben, az élelmiszerárak pedig az elmúlt hónapok során még csökkentek is, a beérkező inflációs adat pedig összhangban alakult a szeptemberi Inflációs jelentés előrejelzésének alappályájával - írták.

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.