Kezdőlap Turizmus Még nagyobb biztonságban az utazási irodák utasai
No menu items!

Még nagyobb biztonságban az utazási irodák utasai

A korábbiaknál is jobban védi az utazási irodával utazók jogait az a 2018. július 1-jén hatályba lépett szabályozás, amely bezárja a nyaralók jogait csorbító kiskapukat.

A július 1-jén hatályba lépő szabályozás fontos újítása, hogy az utazási irodánál egy összegben befizetett nyaralás már nem bontható részekre, azaz az utazással összefüggő repülőút, szállás vagy étkezés egy utazási csomagnak minősül, amelyre szigorú szabályok vonatkoznak. Köztük például a vagyoni biztosíték. A korábbi gyakorlattal szemben az utazókat védő előírások már nem játszhatók ki úgy, hogy az utazási irodák az egyes szolgáltatásokat külön, más-más cégek nevében értékesítik abból a célból, hogy az utazási csomagokra vonatkozó garanciális követelményeket ne kelljen teljesíteniük. A továbbiakban nem kerülhető meg az utazási irodáknak a már kiutaztatott vagy kiutazásra váró utasaik felé fennálló vagyoni felelőssége sem.

Mindezek alapján tehát júliustól két részre bomlik az utazásszervezők vagyoni biztosítéka: a parlament által tavaly elfogadott törvénymódosítás értelmében, a vagyoni biztosíték júliustól kizárólag a befizetett előlegre, illetve részvételi díjakra nyújt fedezetet az új uniós irányelv bevezetésével.

Molnár Judit, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének alelnöke az MTI-nek ezzel kapcsolatban elmondta: az új szabályozás az utazók nagyobb biztonságát szolgálja. Kifejtette: a vagyoni biztosítékra vonatkozó szabályozás változása egyfelől azt jelenti, hogy a hazaszállítás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek – fizetésképtelenség esetén történő – fedezése egy új, kötelező, az utazó javára megkötendő biztosítás körébe került át. A vagyoni biztosíték tehát mostantól csak a befizetett részvételi díjak visszatérítésére szolgál, a hazautaztatás és a kényszerű kint tartózkodás költségeinek fedezésére a kötelező biztosítás hivatott. Nem változott, hogy az előlegként beszedhető díjak százalékos mértéke továbbra is 40 százalék lehet.

A változások között kiemelte még, hogy jelentősen kibővült azoknak az információknak a köre, amelyeket az utazási szerződés megkötésekor az utazóval kötelezően közölni kell, és azoké, amelyeket a szerződésbe kell foglalni. Így az utasokat az utazási szerződés külön mellékletében kötelezően kell tájékoztatni arról, hogy utazási csomagot, vagy utazási szolgáltatás együttest vesznek-e igénybe.

Az utazási szerződés bármikor felmondható. Minden esetben kiköthető arányos bánatpénz az utas felmondása esetén. Ugyancsak lehetősége van az utazónak a szerződés másik személyre történő átruházására. Emellett nőtt az utazási irodák kártérítési felelősségének maximális mértéke. Eddig a jogszabály a teljes részvételi díj kétszereséig engedte korlátozni a kártérítési felelősség felső határát, ez most a teljes részvételi díj háromszorosára emelkedett. Ez a korlátozás nem terjedhet ki a személyi sérülésre, illetve a szándékosan vagy súlyos gondatlanságból okozott kárra.

A szerződésben meghatározott részvételi díj egyoldalú emelése, a korábban is ismert külső tényezők változása esetében továbbra is kiköthető, de ilyen kikötés esetében a részvételi díj csökkenését is érvényesíteni kell az utazó javára, ha a külső tényezők változása azt megalapozza.

További újdonság, hogy az utazó saját maga orvosolhatja az utazási szerződés hibás teljesítését, amennyiben az utazási iroda nem tesz megfelelő lépéseket. A keletkező költségek megtérítését az utazó az utazási irodától követelheti. Az utazási iroda köteles legfeljebb három éjszakára, lehetőleg az eredetivel azonos színvonalú szállást biztosítani az utazó számára, ha a hazautaztatás elháríthatatlan és rendkívüli körülmények miatt nem lehetséges.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tájékoztatása szerint az utazók eligazodását megkönnyítő új rendelkezés, hogy az utazással kapcsolatos minden lényeges tájékoztatást egyszerű, közérthető nyelven kitöltött formanyomtatványon még az utazási szerződés megkötése előtt át kell adni az ügyfelek részére. A dokumentumon kötelező feltüntetni azt a sürgősségi elérhetőséget, amelyet az utasok probléma esetén használhatnak.

A fogyasztóvédelmi hatóság megkezdte az új szabályok betartásának ellenőrzését. Az utazóknak azonban a hatósági ellenőrzések mellett is érdemes a problémák megelőzése érdekében körültekintően eljárniuk az utazási iroda kiválasztása során. Magyarországon utazásszervezői és utazásközvetítői tevékenységet csak a Budapest Főváros Kormányhivatala nyilvántartásában szereplő vállalkozások végezhetnek, amelyek adatbázisa a fővárosi kormányhivatal honlapján, a  http://mkeh.gov.hu/kereskedelmi/idegenforg_nyilv/utazasszerv linken található meg.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás