Kezdőlap Hírek Még tart a nyár - számtalan program vár a fürdőkben
No menu items!

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő napokban. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. fürdőiben még változatos nyári élmények várnak a vendégekre. Lássuk, miből lehet választani augusztusban.

 A kánikulában az itt élők és az idelátogatók egyaránt vízbe és víz mellé vágynak hűsölni. Remek lehetőség a fővárosban ezen a nyáron nyílt új dunai fürdőhely, a Duna-fürdő Árasztó-part szabadstrand. Most már Újbudán (XI. kerület) az Árasztó-parton is lehet fürdőzni a Dunában. Vadregényes folyópart, hűsítő élővíz – világvárosban, mégis természetközeli környezetben. Hőségriadós napokon éppen ideális felfrissülésre. Megközelítése javasolt közösségi közlekedéssel (133-as busz, Kondorosi úti megálló), kerékpárral vagy gyalogosan. A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által üzemeltetett Duna-füdő Árasztó-part szabadstrand a hónap végéig tart nyitva, naponta 10 és 18 óra között.

(https://www.facebook.com/dunafurdoarasztopart)

A nyári forróságot az esti fürdőzési lehetőség is segít átvészelni, hogy július eleje óta Budapesten minden nap található egy fürdő, amely 22 óráig nyitva tart.

Csillagfényes estéken sokan keresik a kertmozikat. A Nagy-Budapest 75 emlékév részeként egyedülálló nyári programsorozattal lepte meg a főváros a mozizás szerelmeseit: Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés. Elindult tehát Budapest első vándorkertmozija, benne hét magyar filmsikerrel és két strandhelyszínnel is. A Road Movie 2025 első állomása a Pesterzsébeti strandfürdő volt július közepén. Augusztus 21-én (csütörtök) 20 órától a Pünkösdfürdői Strandon a Sose halunk meg kultfilmet vetítik. A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Regisztráció itt: https://jegyek.punkosdfurdo.hu/)

(FB-esemény: https://fb.me/e/9iMtnzSVX)

A budapestiek és a turisták körében egyaránt népszerű látványosság és különleges élmény a Rudas fürdő Panoráma medencéje, reggelente innen bepillanthatunk, hogyan éled a város, napközben és este pedig a nyüzsgő főváros közepén relaxálhatunk. Páratlan helyszín a Duna-parton álló fürdő teteje, ahonnan az augusztus 20-i tűzijáték egészen közelről megcsodálható. (https://www.rudasfurdo.hu/ahonnan-meg-sosem-lattad-a-tuzijatekot).

A Panoráma medencét a Csillaghegyi fürdőben is érdemes felkeresni, bámulatos a kilátás Óbudára, a budai hegyekre és a pesti oldalra is, nyári estéken felejthetetlen program a közös privát fürdőzés családi vagy baráti körben. (https://www.csillaghegyifurdo.hu/privat-furdozes)

Izgalommal várt nyári program a már hagyománnyá vált Országos Vízipisztolycsata. A Magyar Fürdőszövetség által megrendezett esemény időpontja 2025. augusztus 23. (szombat). Ezen a napon országszerte mintegy 40 fürdőben, köztük a társaságunkhoz tartozó Palatinus strandon zajlik majd a vízipisztolycsata vízben és szárazon. Ez évben az új dunai fürdőhely, a Duna-fürdő Árasztópart szabadstrand is csatlakozott az akcióhoz.

A rekordkísérlet ezúttal is 14 órától kezdődik, és 15 percen át tart, vagyis ez idő alatt kell a vízipisztolycsatának folyni az online összeköttetésben lévő minden helyszínen. (https://www.furdoszovetseg.hu/programok/iii-orszagos-vizipisztolycsata-es-uj-rekordkiserlet-2025-csatlakozo-furdok/)

Egyszer véget ér a nyár, a szezonbúcsúztatót 2025. augusztus 30-án ünnepeljük a Pünkösdfürdői Strandon – szintén a Nagy-Budapest program részeként. Napközben lesznek retro gyerekprogramok, kalandos NERF és vízipisztolypálya, lángosevő verseny, Brass Dance – fúvósok dresszben népszerű retro slágerekkel, DJ Dominique és táncverseny is.

A nyári fürdőzésekhez érdemes kihasználni az ebben az évben – elsősorban a budapestieknek – bevezetett új kedvezményeket, mint a BudapestGO közösségi közlekedési bérlettel rendelkező, a fővárosban élő vagy tanuló diákoknak biztosított 50 százalékos, zárás előtti két órával történő belépés esetén pedig 80 százalékos kedvezményt, az 50 százalékos kedvezményt nyújtó Reggeli Budapest kedvezmény bérletet, az Esti Budapest kedvezmény jegyet és a Nyugdíjas Szerda programot. A történelmi fürdőkbe szóló Zsigmondy Klubkártya pedig ez évtől online is intézhető. (www.budapestgyogyfurdoi.hu/kedvezmenyes-ajanlatok)

Budapest a fürdők fővárosa.

Évente több millió hazai és külföldi vendég számára biztosít nemzetközi szinten is egyedülálló gyógyforrásainkra és több évtizedes tapasztalatokra épülő rekreációs és gyógyászati szolgáltatásokat. A társaság 13 fürdőt és strandot üzemeltet Budapest több pontján, amelyek között vannak egész évben nyitva tartó fürdők és a nyári szezonban működő strandok is. A társaság alapvető célja a fürdőszolgáltatások, a fürdőkultúra fejlesztése, a szolgáltatási portfólió bővítése, illetve a fürdőgyógyászat területén a privát medical szolgáltatások elterjesztése is.

Igazi HR kihívás: hogyan tartsuk meg és motiváljuk a fiatal generációt. AzÜzlet november 17.-i HR konferenciája azt is megmutatja, hogyan építhetünk jól működő, többgenerációs munkahelyet. Jelentkezés: azuzletkonferenciakozpont.hu/hr-konferencia-2025
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Újabb nemzetközi elismerés Máltának!

A VisitMalta Incentives & Meetings, Málta  kongresszusi irodája elnyerte a „Destination Marketing Leader” díjat a rangos Cvent Excellence Awards Europe gálán.
Hirdetés

Hírek

Már több tízezren használják az MVM mesterséges intelligencia alapú rezsiasszisztensét

Alig több mint egy hónapja indult el és már több tízezren használják az MVM Csoport új, mesterséges intelligencia alapú ügyféltámogató megoldását, az úgynevezett REZSIŐR az ügyfeleknek segít a rezsicsökkentéssel, valamint az áram- és földgázszámlákkal összefüggő kérdésekben.

Varga Mihály: a 2024-es év a magyar gazdaságban az infláció leszorításának éve volt

Az MNB az elmúlt fél évben folytatott, kiszámítható monetáris politikája elősegítette az infláció fokozatos közeledését a 2-4 százalékos jegybanki toleranciasávhoz.

DH Groupként folytatja tevékenységét a Duna House Group

Jelenleg a DH Group konszolidált árbevételének több mint 70 százaléka külföldi piacokról származik, és a tisztított EBITDA több mint 80 százalékát a pénzügyi közvetítési szegmens adja.

Stratégiai partner lett a WING és az Accent Hotel Management

A partnerség révén közösen együttműködve is képesek a jövőben harmadik felek számára megbízható, professzionális üzemeltetési és projektmenedzsment szolgáltatásokat nyújtani.

Országszerte védekezünk a szőlőkabócával szemben

Már 21 borvidéken van jelen a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége; országszerte védekeznek a szőlőkabócával szemben. A gazdák számíthatnak a kormányra.

Az államháztartásról jelennek meg adatok és kamatdöntő ülést tart a jegybank a jövő héten

A jövő héten jelenik meg az államháztartás szeptember végi helyzetéről szóló részletes tájékoztató, kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, valamint munkaerőpiaci adatokat közöl a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A globális PC-piac 6,8 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben

Az asztali számítógépek, notebookok és munkaállomások teljes kiszállítása éves összevetésben 6,8 százalékkal, 72,4 millióra nőtt az idei harmadik negyedévében - áll a Canalys szingapúri elemző cég honlapján.
Hirdetés

Gazdaság

Tisztázzuk a vagyonadó terveket: ma egymilliárdosnak lenni már nem akkora szó, mint tíz éve

Ma már nagyjából 7000-10.000 magyar rendelkezik legalább 1 milliárd forintos klasszikus pénzügyi vagyonnal, 30.000 fő rendelkezik egymilliárdot meghaladó teljes vagyonnal, számuk pedig 2030-ra ötödével nőhet.

Oda az MBH kapcsolat, de marad a régi gondoskodás

Megújul a Gondoskodás Egészség- és Nyugdíjpénztár – megszűnik az MBH-val való együttműködés A mai nap első híre az volt, hogy az MBH Bank felülvizsgálta és...

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.