Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Januártól nő a minimálbér és a garantált bérminimum is
No menu items!

Januártól nő a minimálbér és a garantált bérminimum is

Illusztráció: Bigstock

Megszületett a megállapodás a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán: 2023. január 1-jétől 232 ezer forint lesz a minimálbér és 296 400 forint lesz a garantált bérminimum havi bruttó összege – jelentette be a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár.

Czomba Sándor hozzátette: mindez a minimálbér esetében 16 százalékos, a szakmunkás bérminimumnál 14 százalékos emelést jelent.

Az államtitkár szerint nagyon fontos és eredményes tárgyalásokon vannak túl.

Czomba Sándor az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a megállapodást a VKF munkaadói és munkavállalói oldaláról is mindenki, így a Magyar Szakszervezeti Szövetség is alá fogja írni.

Szintén az MTI érdeklődésére megerősítette: a megállapodásba az is belekerült, hogy 2023-ban a szociális hozzájárulási adó mértéke nem fog növekedni.

Közölte, hogy a minimálbér a versenyszférában és a közszférában nagyjából 230 ezer embert, a garantált bérminimum pedig mintegy 730 ezer embert érint, azaz csaknem 1 millió ember béréről van szó.

Ugyanakkor jelezte, túlmutat ezen az 1 millió emberen a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, hiszen ez a felette lévő béreket is “megtolja“, így várhatóan az átlagbérek is nőni fognak ezáltal jövőre.

Emlékeztetett a hatéves megállapodásra, amelynek értelmében 2017 és 2022 között a szociális hozzájárulási adó mértéke 28,5 százalékról 13 százalékra csökkent. Mindez beépült a bérek növekedésébe, azaz hajtómotorja volt az elmúlt években a növekedésnek – fogalmazott az államtitkár.

A mostani tárgyalásokról Czomba Sándor elmondta: azt kérték a partnereiktől a tárgyalásokon, hogy ebben a nehéz időszakban mindenki próbáljon “elmenni a falig”, mint ahogy a magyar kormány is megteszi. Örömmel nyugtázták, hogy ezt valóban mindenki megtette: a munkavállalói és a munkaadói oldal is – közölte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás