Kezdőlap Világgazdaság Megmérgezte a kutat a kínai és az orosz dezinformáció
No menu items!

Megmérgezte a kutat a kínai és az orosz dezinformáció

Vlagyimir Putyin és Hszi Csin-ping 2017-ben. Fotó: Wikimedia Commons

A Nyugat lassan reagál arra, hogy Kína dollármilliárdokat költ világszerte a dezinformációk terjesztésére. Beleértve olyan üzeneteket is, amelyek teljes mértékben az orosz állásponthoz igazodnak az ukrajnai háborúval kapcsolatban – állítja egy amerikai különmegbízott.

A kutat megmérgezte a kínai és az orosz dezinformáció, és ez káros” – mondta James Rubin, aki annak a Global Engagement Centernek a koordinátora, amely az amerikai külügyminisztérium által a külföldi propaganda és dezinformáció “leleplezésére és ellensúlyozására” létrehozott szerve.

Hat héttel ezelőtt, amikor munkáját megkezdte, Rubin elmondta, hogy célja nem csupán az Ukrajnával kapcsolatos orosz-kínai dezinformáció passzív cáfolata, hanem aktív támadásba is akar lendülni, arra ösztönözve az országokat, hogy ne adjanak menedéket azoknak, akikről kiderült, hogy dezinformációt terjesztenek.

Azt állította, hogy Oroszország és Kína dollármilliárdokat költ az információk manipulálására. Mint mondta, Peking globálisan tevékenykedik, és többet költ, mint Moszkva.

“Mi mint nemzet és a Nyugat lassan reagálunk, márpedig nagyon-nagyon nagy kihívással állunk szemben. A kommunikációs térben Kína és Oroszország között szinte teljes az összehang”

– mondta újságíróknak e heti európai körútja során a Guardian beszámolója szerint.

Állítása szerint Kína folyamatosan “ismételgeti és terjeszti Oroszország érveit a háborúról, illeteve, hogy azt a NATO kezdte“.

Rubin elmondta: “Ha le akarjuk küzdeni a dezinformációs fenyegetést, amely valós és rosszabb, mint valaha is gondoltam, akkor szövetséges egységre, szövetséges munkamegosztásra lesz szükségünk.

Megismételve az amerikai kormányzat figyelmeztetését, miszerint a Kína és Oroszország közötti együttműködés elérheti a következő szintet – vagyis fegyverek szállítását Moszkvának – Rubin azt mondta, reméli, hogy az emberek nem követik el ugyanazt a hibát Kínával kapcsolatban, mint korábban Oroszországgal kapcsolatban.

Rubin csalódottságának is hangot adott, mondván “a globális dél egyes országai még azt sem tudják elismerni, hogy invázióról van szó, nemhogy eldöntsék, melyik oldalon állnak“.

Azt mondta: “Néhány afrikai és ázsiai ország számára az ukrajnai egy távoli háború. Úgy gondolják, hogy nem kapnak elég figyelmet a Nyugattól. Ez arra készteti néhányukat, hogy a kínai szemüvegen keresztül tekintsenek erre a háborúra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás