Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Megtámadott tankerek - kilőtt az olajár
No menu items!

Megtámadott tankerek – kilőtt az olajár

Meredeken, három százalékot meghaladó mértékben emelkedett a kőolaj világpiaci ára, miután számos forrás szerint támadás ért két olajszállító tankerhajót az Ománi-öbölben. A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb havi jelentésében ugyanakkor rontotta a globális kereslet alakulására vonatkozó idei előrejelzését.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára reggel indult erős emelkedésnek annak nyomán, hogy feltehetően támadás következtében megrongálódott két olajszállító hajó az Ománi-öbölben, nem messze a Hormuzi-szorostól. Ezen a szoroson haladnak keresztül a Közel-Keletről induló, a globális olajfogyasztás egyötödét szállító tartályhajók.

Miután májusban négy olajtankert is támadás ért a Perzsa-öböl közelében, az újabb incidensek híre felszította az olajszállítások esetleges megszakadásától való félelmeket. Egyelőre nem világos, hogy ki a felelős a csütörtöki támadásokért. Az bizonyos, hogy az egyik hajót Szaúd-Arábiában, a másikat pedig az Egyesült Arab Emírségekben töltötték fel olajtermékekkel.

Az egyik sérült tankerhajó az Ománi-öbölben. Kép forrása: Iranian Students News Agency – nytimes.com

Az olajárak szerdán még négy százalékot meghaladó mértékben csökkentek, miután az Egyesült Államok kereskedelmi olajtartalékának meglepően erős emelkedése fokozta azokat az aggodalmakat, hogy a világgazdaság lendületvesztésével párhuzamosan mérséklődik a globális olajkereslet.

A kőolajárak májusban az idei év legrosszabb hónapját zárták, mivel a kereskedők a nagy kőolajexportőr országok kitermelésének korlátozása helyett inkább a kereslet gyengülésére összpontosították figyelmüket.

Csütörtökön közzétett szokásos havi jelentésében az OPEC napi 1,21 millió hordóról 1,14 millió hordóra csökkentette a globális kereslet növekedésére vonatkozó idei előrejelzését, és jelezte, hogy a kereskedelmi viták miatti jelentős lefelé mutató kockázatok továbbra is fennállnak.

Csütörtökön, közép-európai idő szerint délután öt órakor az augusztusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 3,05 százalékos pluszban, 61,80 dolláron, a júliusi WTI pedig 3,19 százalékos nyereségben, 52,77 dolláron forgott.

Eddigi napi maximumán a Brent 62,64 dolláron, 4,45 százalékos pluszban, a WTI pedig 53,45 dolláron, 4,51 százalékos nyereségben állt. (MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Omnibus csak lassított, de nem állt le. 2025 az újratervezés éve volt a fenntarthatósági szabályozásban.

2025 az ESG-szabályozás történetében nem a korábban várt szigorításról,...

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...