Hirdetés
Kezdőlap Menedzser-Kihívások Távirati Stílusban - Kovács Róbert mit vár a ’21-es esztendőtől?
No menu items!

Távirati Stílusban – Kovács Róbert mit vár a ’21-es esztendőtől?

Rovatunkban – akár a  mindennapi közérzetünket, életünket befolyásoló – üzleti-, munkahelyi kihívások megoldásáról kérdezünk vezető menedzsereket, akiktől rövid, néhány mondatos, őszinte választ remélünk, “távirati stílusban” a  megoldásaikról és annak indíttatásairól.

Ezúttal Kovács Róbert a Jász-Plasztik Autócentrum Kft. ügyvezető igazgatója válaszol.

 

– Milyen évet zártak? Milyen tervekkel és reményekkel kezdték a 2021-es évet?

o     2020 rendkívül vegyes tendenciákat hozott. Január-február nagyon jól indult, majd a Covid felerősödése és a korlátozások március-áprilisban komoly visszaesést hoztak. Különösen a  magánszemélyek által kedvelt márkáknál, a Suzukinál és a KIA-nál érzékeltünk jelentős forgalomcsökkenést. Az év hátralévő részében már jól alakult az értékesítés és így összességében árbevételünk annak ellenére meghaladta a 2019-est, hogy  értékesítésünk a KIA esetében a korábbinál 20, a Suzukinál pedig  32 százalékkal csökkent. Mindezt úgy, hogy miközben továbbra is Suzukiból adtak el a legtöbbet Magyarországon, a márka 2019-hez képest – a hazai autóértékesítés nagyjából 20 százalékos visszaesése mellett -, 40 százalékos csökkenést szenvedett el. Ezért is éljük meg sikerként, hogy ennél a mi Suzuki darabszám-csökkenésünk szerényebb volt.

o     A   Mercedesnél különösen a haszongépjármű üzletágban sikerült jelentősen, közel 50 százalékkal növelni az értékesítésünket, miközben a személyautó üzletág is 5-10 százalékos növekedéssel kompenzálta a kieső bevételeket. Még úgy is, hogy a turizmus visszaesése miatt a kisbuszok, autókölcsönzők iránt jelentősen csökkent a kereslet.  A tavalyi forgalmunk végül 38,3 milliárd volt. A 2021-es tervünk 10-15 százalékos növekedéssel számol.

– Mire lenne elsősorban szükség ahhoz, hogy a tervek megvalósuljanak?

o     Elsősorban arra, hogy a megszokott ellátási lánc ismét helyreálljon. Tavaly elsősorban a beszállítási láncokban tapasztalható leállások nehezítették a folyamatos ellátottságot, ami olykor még 2021-ben is jelentős fennakadásokat okoz. Most éppen az elektronikai rendszerekhez szükséges chipek hiánya kényszeríti átmeneti leállásra a legnagyobb autógyárakat is, közöttük a Mercedest, emellett pedig bizonyos modellek, felszereltségek tekintetében más márkák, például a KIA-t is érintett.

o     Az autóipar másik nagy kihívása, hogy 2021-től az Európai Unióban tovább szigorodnak a szén-dioxid károsanyag kibocsátási kvóták. Ahhoz, hogy a jelentős bírságot elkerüljék – márkáktól függően – már az új autók közel 30 százalékot  plug-in, hibrid vagy elektromos autóként kell értékesíteni.

– A védőoltás kapcsán mivel számolnak? Meddig kell együtt élni a Covid járvány egészségügyi kockázataival?

o     Minden a nagymértékű átoltottság elérésétől függ. Ha a korlátozásokat fel lehet oldani, az bizonyosan az autóvásárlási kedvet is fellendíti. Már csak azért is, mert azok, akiknek a járvány miatt jelentősen lecsökkent a bevételük, vagy megszűnt az állásuk, ismét megfelelő bevételhez juthatnak. Emellett azok is az új autó vásárlásban gondolkodhatnak, akik jelen helyzetben nem az autó cserét helyezték fókuszba.

– Melyek azok a tanulságok, megoldások, amelyek a Covid járvány hatásából erednek, és amelyeket 2021-ben alkalmaznak?

o     A vezetői konferenciákat néhány kivételtől eltekintve, még most is online tartjuk, illetve van néhány irodai dolgozónk, akiknél fenntartjuk a home office-t. De kereskedelmi szolgáltatóként rendkívül fontos a jelenlét, hiszen az autókat csak úgy lehet bemutatni, szervízelni. Ugyanakkor rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítunk a higiénés feltételek megteremtésének, a szabályok betartásának. Ezek közé tartozik az is, hogy az általunk értékesített, vagy a hozzánk hozott gépkocsik fertőtlenítését elvégezzük, miközben a tulajdonosoknak is azt tanácsoljuk, hogy a megszokottnál jobban figyeljenek a légkondícionáló tisztítására, aminek elhanyagolása egyénként is potenciális egészségügyi kockázatot jelent.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...
Hirdetés

Hírek

Átadták a Nemzeti Pálinkakiválóság Program 2025 díjait

A szabályzat szerint 18 nevező 74 tétele kapott minősítést: 21 tétel nyerte el a TOP Pálinkakiválóság címet, 39 tétel kapott Pálinkakiválóság minősítést, míg az arany minősítésű gin, vodka, whisky, párlat és likőrök száma 8, az ezüst minősítésűeké pedig 6 volt.

Robotkutyák álltak szolgálatba Bécsben

2023-ban a Wien Energie vezette be először Európában a Boston Dynamics Spot robotját a mindennapi erőművi üzemeltetéshez. Az "Energy Dog" névre keresztelt robotkutya azóta több mint 4.000 ellenőrző körutat teljesített, 1.600 kilométert megtéve – nagyjából annyit, mintha Bécsből Párizsig sétált volna.

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.