Kezdőlap Tudomány Meteor - vadászat. Kamerarendszert építenek ki a hullócsillagok megfigyelésére
No menu items!

Meteor – vadászat. Kamerarendszert építenek ki a hullócsillagok megfigyelésére

A lehulló meteorok pályájának kiszámítását és a becsapódó meteoritok megtalálását segíti az a kamerarendszer, amelynek első elemét márciusban telepítik Mátraszentimre közelében, az MTA piszkéstetői obszervatóriumánál.   

A meteorcsillagászati fejlesztésre a Magyar Tudományos Akadémia Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontja még 2016-ban nyertek el egy négyéves futamidejű pályázatot. A Kozmikus hatások és kockázatok című projekt célja az, hogy a kutatók a bolygónkat megközelítő, a földi légkört és a földfelszínt elérő, illetve a Holdba becsapódó apró égitesteket monitorozzák.

A több fejlesztést is magába foglaló projekt egyik eleme az a kamerarendszer, amelyet mérnökök és IT szakemberek fejlesztettek ki, ez a földi légkörbe érő fényes tűzgömbök pályaszámítását és a lehulló meteoritok megtalálását teszi majd lehetővé, akár a nappali órákban is. A fejlesztés eredményeként először lehet torzításmentes képet kapni majd a Kárpát-medencére hulló meteoritikus aktivitásról.

Sárneczky Krisztián

“A mi programunk mindenre lő, ami mozog és a Holdnál közelebb kerül a Földhöz” – fogalmazott Sárneczky Krisztián, az MTA Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézet kutatási koordinátora, hozzáfűzve, hogy a fejlesztésnek köszönhetően már nemcsak azokra a meteorokra tudnak “lőni”, amelyek a Hold és a Föld között elhaladnak, hanem azoknak a meteoritoknak is a nyomára tudnak bukkanni, amelyek eltalálják a Földet.

"A kutatók nagy vágyálma, hogy egyszer egy frissen hullott, pár órás, a Naprendszer eredetét őrző meteoritot fogjanak a kezükbe"

– jegyezte meg Sárneczky Krisztián, hozzátéve: ez az a kozmikus anyag, amely viszonylag kevés változáson ment át.

“Ez Magyarországon viszonylag ritkán történik meg” – mondta, felidézve az 1857-es kabai meteorithullást és azt a 2011-es esetet, amikor Csátalján szántás közben egy traktor akadt bele Magyarország eddigi legnagyobb meteoritjába. Azért fontos minél frissebb meteoritot találni, mert amint a Földre ér ez az egyébként évmilliárdokig érintetlen anyag, a földi környezetben nagyon gyorsan elkezd pusztulni, mállani.

“Ha a földön nem botlunk bele véletlenül egy ilyen meteoritba, akkor még a légkörben meg kell próbálnunk elcsípni, hogy meghatározhassuk a leesési helyét“- hangsúlyozta. Ez esetben a Kárpát-medence területén próbálják meg észlelni azokat a vélhetően néhány évente bekövetkező, Magyarországnyi területet érintő meteor légkörbe lépéseket, amelyekből hullás is lehetséges. A sikeres megfigyeléshez azonban több állomást is kell létesíteniük.

Az épülő kamerarendszernek köszönhetően több helyről is fotózható majd a meteoritok térbeli útja, és a kutatók meghatározhatják a meteoritok nagyjából 20 kilométeres sötét hullási szakaszát is.

“Ez azért nagyon fontos, mert hullásuk során a tűzgolyók nem izzanak végig, úgy 20-30 kilométer magasan a legnagyobb tömegű, legnagyobb sűrűségű meteor is kialszik, a fényképeken nem látszik tovább. Innentől kezdve szabadesésben zuhan tovább, immáron a nem ismert magaslégköri szelektől sodródva” .

A projekt során olyan saját fejlesztésű kamerarendszert építenek ki, amely kombinálja a digitális fényképezőgépek és a videokamerák technikai lehetőségeit.

A kutató elmondta, hogy már létezik egy hálózat, amely analóg kamerákkal működik. A rendszert amatőr csillagászok üzemeltetik és viszonylag kevés megfigyelési ponttal rendelkezik. A fő problémát az jelenti, hogy az analóg kamerákat érzékenységük miatt az igazán fényes meteorok beégetik, így nem lehet pontos adatokat szerezni az útjukról. A kizárólag digitális technológián alapuló rendszereknél pedig az okozza a problémát, hogy mivel nem lehet tudni mikor jön pontosan egy meteor, folyamatosan exponálniuk kell. Ez néhány éjszaka alatt több ezer felvételt jelent, amit nem sokáig bír el egy ilyen kamera.

Ezért kombinálni kellett a rendszereket, olyan digitális videokamerákat fejlesztettek, amelyek megfelelő programokkal észlelik a meteormozgásokat és csak akkor exponál a digitális fényképezőgép, amikor észlelés történik.

A Piszkéstetőn kamera figyeli a meteorokat

A Piszkéstetői Obszervatórium Schmidt-távcsöve új digitális kamerarendszert kapA tervek szerint négy helyszín fedi le a hazai égboltot. Jelenleg a Piszkéstetői Obszervatóriumnál dolgoznak a szakemberek, ezt követően Sopronban telepítenek egy kamerát. A további két helyszín még bizonytalan, mert nem könnyű olyan területet találni, ahol van körpanoráma, internet, áram, és amelyet megfelelően őriznek – mondta a kutató.

A “kicsit küklopszra hajazó eszközt” elektromos, hűtött-fűtött kültéri dobozban telepítik, távoli kontrollal – tette hozzá.

A kutatásvezető az MTI érdeklődésére közölte: a kamerarendszeren túl a meteorcsillagászati fejlesztések keretében a Piszkéstetői Obszervatórium Schmidt-távcsöve is új digitális kamerarendszert kap, amellyel a már felfedezett, potenciálisan veszélyes égitesteket lehet majd vizsgálni. A telepítés munkálatai idén nyáron fejeződnek be.

Egy 80 cm átmérőjű tükrös teleszkópra telepítendő gyors képrögzítő eszközzel pedig Szombathelyen a Holdba csapódó meteorokat figyelik majd, amelynek meteorstatisztikájából következtetni lehet a Földünket érő meteorok eloszlására és szezonalitására. Ennek munkálatai az idén fognak befejeződni – közölte Sárneczky Krisztián.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás