Miután Roman Abramovicsot szankciókkal sújtották a Vlagyimir Putyinhoz fűződő kapcsolatai miatt, futballklubjának, a Chelsea-nek gazdag tulajdonosa nélkül kell működnie. A potenciális vevők most arra várnak, hogy az Egyesült Királyság kormánya engedélyezze a nyugat-londoni csapat eladását. Ám a helyzet újra felveti azt a kérdést is, hogy kell-e egy futballklubnak gazdag tulajdonos. Vagy egyáltalán tulajdonos.
Az Abramovics irányítása alatt álló Chelsea vezetői jelenleg úgy kénytelenek vezetni a klubot, mintha nem lenne tulajdonosa. A sporttevékenységet folytathatja, de az orosz oligarcha anyagilag nem részesülhet belőle. A brit kormány ugyanis korlátozta a klub bevételszerző tevékenységeit és kiadásait is. A hangsúly emiatt szükségszerűen áthelyeződik a többi érdekeltre és hitelezőre, beleértve a bérletet váltó szurkolókat, a játékosokat, a személyzetet és a beszállítókat.
Különösen azt kell naponta felmérni, hogy a Chelsea elkerülheti-e a csődeljárás megindítását. Ráadásul a havi 28 millió fontos bérköltség a hírek szerint júliusban emelkedni fog, mivel sok játékosnak lejár a kölcsönszerződése, így visszatér a nyugat-londoni csapathoz.
És bár a klub eladása kézenfekvő megoldást jelenthetne a Chelsea-t jelenleg hátráltató korlátozások feloldására, a Bloomberg véleménycikke szerint a részvényesek nélküli vállalat valójában jó modell a futball számára.
Egyes amatőr klubok, valamint jótékonysági és nonprofit szervezetek már most is úgy döntenek, hogy úgynevezett korlátolt felelősségű társaságokká válnak, azaz olyan társasági formát választanak, amely senki tulajdonában sincs. Az irányítás a “tagok” által kinevezett igazgatótanács kezében van. A sportban ezek jellemzően a szurkolók lennének: a modell gyakorlatilag a szurkolói tulajdonlás egy formája, bár a szurkolók nem tesznek bele sok pénzt.
Ennek a struktúrának az az előnye, hogy a beruházásokat nem saját tőkéből, hanem hitelből vagy felhalmozott nyereségből finanszírozzák. A csapatoknak a lehetőségeiken belül kell maradniuk. Ez rendben is van, feltéve, hogy minden klub ugyanolyan korlátok között működik, és az irányítás elég erős ahhoz, hogy megakadályozza a hitelfelvételek irányíthatatlanná válását. De amíg csak egy maroknyi rivális is részvényesi modellt alkalmaz, addig a pénzügyi játéktér egyenlőtlen.
A tulajdonos nélküli klub tehát csak akkor működik, ha mindenki ugyanolyan struktúrával rendelkezik, vagy ha a részvényesek tulajdonában lévő riválisokra korlátozások nehezednek, akár szabályozás, akár tőzsdei nyomás formájában.
A több mint egy évtizede bevezetett pénzügyi fair play szabályok korlátozták a gazdag tulajdonosok azon lehetőségét, hogy megvásárolják maguknak a sportsikereket, ahogyan azt Abramovics is tette. Ennek ellenére továbbra is lehetséges, hogy a klubok veszteségesen működjenek, ugyanakkor egyértelműen van lehetőség arra, hogy a keretszabályok szigorodjanak.
Az angol labdarúgás szurkolók által vezetett felülvizsgálata novemberben egy független szabályozó hatóság létrehozására szólított fel, amelynek feladata a pénzügyi fenntarthatóság biztosítása lenne, hogy a futballklubok ne legyenek “a tulajdonosok játékszerévé“. A jelentés a tulajdonosi támogatások korlátozását is szorgalmazta, ha az ilyen injekciók destabilizálnák a szélesebb bajnokságot. Ezek a javaslatok ésszerűek, és most új lendületet kellene kapniuk.
Egyes érdeklődők, például a szilárd pénzügyi megtérülést szem előtt tartó magántőke-befektetési társaságok számára vonzó lehet a játékosok kiadásainak jövőbeni szigorúbb korlátozása. Ha a labdarúgás általában véve fegyelmezettebbé válik, a Chelsea-be történő befektetés kevésbé lesz kockázatos. A meghiúsult Európai Szuperliga, amely egy olyan zárt verseny létrehozására tett kísérletet, ahol a legrosszabbul teljesítők nem esnek ki, lényegében egy olyan kezdeményezés volt, amely a klubokat nem ösztönözte arra, hogy egymásra licitálva túlköltekezzenek.
Talán a részvényesek elvetése túl idealista modell a sportban. De legalább legyenek olyan tulajdonosok, akik nem a trófeákat hajszolva költekeznek – zárja sorait a Bloomberg kolumnistája.
