Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Milliókat bukhatnak a cégek a mesterséges intelligencia miatt
No menu items!

Milliókat bukhatnak a cégek a mesterséges intelligencia miatt

forrás: Content Lab Agency

Ma már szinte a mindennapok része a mesterséges intelligencia (MI), amelyet egyre szélesebb körben alkalmaznak. Ezzel párhuzamosan azonban mind hangosabban kongatják a vészharangokat is, miszerint nem árt vigyázni az új technológiával. Utánajártunk, milyen hátulütői lehetnek az MI használatának a cégek márkaépítésével kapcsolatban.

Egyre több cég dönt úgy, hogy nem egy professzionális csapatot bíz meg a dizájnnal és a brandépítéssel, hanem az AI-t hívja segítségül. Noha a mesterséges intelligenciára épülő alkalmazásokkal valóban létrehozhatunk egy céges logót néhány ezer forintból, mégis könnyen lehet, hogy ennek a sokszorosát fizetjük meg a végén.

„A mesterségesintelligencia-alapú alkalmazások nagy vonalakban ugyanazt az ötven színkombinációt alkalmazzák. Fontos tudni, hogy az AI nem képes újat alkotni, csupán a fellelhető adatokból dolgozik, ezért gyakorlatilag könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy sablonszerű logót alkotunk. Ez önmagában még nem is lenne akkora probléma, ám egy vállalkozás esetében nem csak a logó a fontos, de az is, hogy az arculat egységes legyen és megjelenítse a cég tevékenységét, az iparágat, amelyben tevékenykedik, valamint hűen tükrözze az általa képviselt terméket vagy szolgáltatást a vevők felé. Ehhez nagyon fontos, hogy minden összhangba kerüljön, legyen szó akár a weboldalról, a logóról, a betűtípusról, színekről vagy a közösségi oldalról” – magyarázta Lewandowski Ákos, a Content Lab Agency egyik tulajdonosa.

A nem márkaépítés is márkaépítés, csak negatív irányba

A szakértő szerint a legnagyobb, akár milliárdos vállalkozások is beleesnek abba a hibába, hogy a mesterséges intelligenciát hívják segítségül a tervezéshez. A legtöbb esetben ugyanis ez egy teljesen új terület a vállalkozások számára, és sokszor azzal sincsenek tisztában, milyen arculat illene hozzájuk.

„Két eset szokott általában előfordulni. Az egyik, hogy a cég gyorsan túl akar esni a dolgon, és bár a saját területén profi, a márkaépítés nem az ő asztala, ezért aztán összeállítanak egy hevenyészett weboldalt, ami nem adja vissza igazán az ő márkájukat. Itt ugyanis sok szempontot kell figyelembe venni, hisz nem szerencsés, ha egy prémium termékeket kínáló vállalat megjelenése nem tükrözi a termékei minőségét. De ez fordítva is igaz, ha a terméket a középkategóriába pozicionálják és ennek a vásárlói körnek szól, melléfogás lehet egy luxuskategóriás megjelenés. A másik eset, amikor a cég pontosan érti, hogy mit jelent a márka és hogy bármit el lehet adni egy jó márkával” – tette hozzá Lewandowski Ákos.

A cég másik tulajdonosa, Lovász Attila arra is felhívta a figyelmet, hogy akár többmilliós bukás is lehet egy hanyagul összerakott márkaépítésből.

„Az, hogy egy cég megjelenése nem tükrözi híven a márkát, akár tízszeres bevételkiesést is jelenthet. Ha például nem mobilbarát a honlap, máris rengeteg vásárlót vesztett a vállalkozás, hiszen ma már a látogatók 80 százaléka mobilról érkezik. Arról nem beszélve, ha egy rosszul generált fotó vagy logó kerül ki, ami egy milliárdos cégnél akkora presztízsvesztés, amiből nagyon nehéz visszajönni és sok millió mínuszt jelenthet. Az egyik nagy külföldi hajótársaság imázsfotói közé például bekerült egy olyan, MI által generált fotó, amelyen a hajók a valóságban nem állhattak volna a kép szerinti pozícióban, sőt egy büntetési helyzet is lehetett volna belőle, ha nem szúrja ki az utolsó pillanatban a cégvezető. Arról nem is beszélve, hogy egy ilyen ügynek milyen negatív hatása lehetett volna a cégre” – fejtette ki Lovász Attila.

A szakember szerint ráadásul sokan nincsenek tisztában azzal, hogy valójában milyen arculat lenne a megfelelő számukra, éppen ezért a cég rendszeresen tart workshopokat és egy tanácsadás keretében fel is tudják mérni, hogy az adott vállalkozásnak mire is van szüksége.

„Több nagy cég is azt vallja, hogy nincs szüksége márkaépítésre, ezzel szemben azonban ez is egyfajta márkaépítés, csak negatív irányban. Akik az MI-t használják egy logó vagy egy honlap gyors elkészítéséhez, olyan lehetőségekből válogatnak, amelyek jó eséllyel valahol már megjelentek. Az AI ugyanis nem képes átvenni az értékteremtő részét ennek a munkának. Nyilván sok segítséget nyújthat egyes céges folyamatok automatizálásában, de az ügyfélnek nem tud egyedi tanácsot adni abban, hogy milyen legyen a hozzá illő arculat. Az AI valójában csak egy eszköz a megoldás felé, nem maga a megoldás. A megoldáshoz tényleg piaci szakértelemre van szükség. Ráadásul az sem elhanyagolható szempont, hogy valaki a cégnél ezzel sok munkaórát eltölt, ami a szakterületén nagy kiesést jelent” – tette hozzá Lovász Attila.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás