Kezdőlap Bank Milliós összeget is nyerhetünk egy jól időzített hitelkiváltással
No menu items!

Milliós összeget is nyerhetünk egy jól időzített hitelkiváltással

Az elmúlt években jelentősen olcsóbbak lettek a bankok által kínált személyi kölcsönök, így adja magát a kérdés, hogy megéri-e kiváltani az adósoknak a meglévő kölcsönt egy másik, olcsóbb hitelre. A válasz nem mindig magától értetődő, ugyanis nem biztos, hogy mindenki jól jár a váltással. Egy jól időzített hitelcsere azonban akár egymillió forint feletti összeget is érhet – írja közleményében a Bank360.

2025 elején lendületesen bővült a személyihitel-piac, az első negyedévben 244,15 milliárd forintot tett ki az új hitelek szerződéses összege, ami több mint 50 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva. Ugyanakkor a napokban megjelent jegybanki adatokból már azt is tudjuk, hogy 2024 utolsó és 2025 első negyedévében a személyi hitelek előtörlesztése is új lendületet vett – az év első három hónapjában az előtörlesztések volumene már meghaladta a folyósítások 40 százalékát.

Az előtörlesztés történhetett megtakarításból (például az év elején kiutalt állampapír kamatok egy részéből), de egy másik, olcsóbb hitel felvétele is célszerű jelenleg. A jegybanki adatok szerint az elmúlt két évben körülbelül 3 százalékponttal csökkent a személyi hitelek átlagos évesített kamatlába, így valóban reális esély van rá, hogy olcsóbbra lehessen cserélni a néhány éve felvett hitelt. A Bank360 számításai szerint azonban a megtérülési rátát jelentősen befolyásolja, hogy hol tartunk a fennálló hitel törlesztésével – kisebb tartozás esetén könnyen lehet, hogy nem éri meg bajlódni az ügylettel. Tovább várni sem feltétlenül érdemes, a közeljövőben ugyanis nem várható számottevő csökkenés a személyi kölcsönök kamatát tekintve, legfeljebb a most drágább kölcsönt kínáló bankok fognak igazodni az olcsóbb versenytársakhoz – írja a Bank360.

Nem mindegy, mekkora a tartozás

A Bank360 számításai alapján egy kisebb hitelösszegnél nehezebb mérlegelni, hogy megéri-e a váltás, hiszen a kamatköltségen csak kisebb összeget lehet spórolni. Tegyük fel, hogy 2023 júniusában az akkor átlagosnak számító, 18,87 százalékos kamattal vettünk fel 1 millió forint személyi hitelt 5 éves futamidőre. Ha ezt most kiváltjuk egy, az MNB adatait alapul véve átlagosnak számító 15,80 százalékos személyi hitellel, és tartjuk az eredeti futamidőt, vagyis már csak 3 év van hátra a törlesztésből, akkor havonta mindössze ezer forint körüli összeget lehet spórolni a törlesztőrészleten. A teljes visszafizetendő összeg körülbelül 30 ezer forinttal lesz kevesebb összességében, ha az előtörlesztési díjjal is számolunk. Ha emellett a váltás miatt elesünk valamilyen kedvezménytől is, amit a hiteligénylésért kaptunk (például jóváírás), akkor mindent összevetve nem biztos, hogy annyit nyerünk a meglévő kölcsön kiváltásával, hogy megérje belevágni.

Most nézzünk meg egy másik példát is, ahol nagyobb összeg kiváltása a cél. Tegyük fel, hogy két éve 5 millió forintot vettünk fel 7 évre, az átlagnál valamivel magasabb, 18,99 százalékos kamattal. Amennyiben ezt a hitelt most szeretnénk kiváltani és a kedvezőbb, 10 százalék körüli kamatozású hitelek közül választunk (tartva a hátralévő 5 éves futamidőt) úgy a Bank360 hitelkiváltó kalkulátora szerint 1 millió forint feletti összeget is nyerhetünk a cserével, számolva a végtörlesztés költségével is. Természetesen ekkora összegnél már úgy is megérheti az ügylet, ha egyéb költségek is felmerülnek – magyarázza Meszlényi Tamás, a Bank360 szakértője.

Most érdemes kalkulálni, meglepetések érhetnek

A fenti példák alapján mindenképp érdemes kalkulálni az adósoknak, hogy a meglévő kölcsön kiváltásával mennyit spórolhatnak. Egy kisebb összegű tartozásnál nem biztos, hogy annyira sokat jelent a váltás, hogy megérje belevágni, de ha jelentős a kamatkülönbség, akkor érdemes lehet megfontolni a lehetőséget.

A piacon jelenleg 10-20 százalék körül alakul a személyi hitelek éves kamatlába, ami – a legalacsonyabb és a legmagasabb kamattal elérhető hitelt tekintve – egy 5 millió forintos hitel felvételénél 1,3 millió forint különbséget is jelenthet a teljes visszafizetendő összegnél, 5 éves futamidővel számolva. Érdemes tehát mindenképpen számolni, mielőtt belevágunk a hitelkiváltásba, hogy biztosan nyerjünk az ügyleten – tanácsolja a Bank360 szakértője.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...
Hirdetés

Hírek

Bele kell húzni, ha valaki az idei jövedelmi feltételekkel akar lakáshitelt

Sietniük kell azoknak, akik még az idei jövedelmi feltételekkel vennének fel lakáshitelt

Megjelent a fenntartható rendezvényszervezési útmutató

Megjelent a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók (MaReSz) Szövetségének fenntartható rendezvényszervezési útmutatója, amely a rendezvényágazat bármely szereplőjének átfogó elméleti és gyakorlati ismereteket nyújt a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság (ESG) elveinek megismeréséhez és a legjobb gyakorlatok elsajátításához.

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...