Egyre valószínűbb, hogy történetében először német elnöke lesz az Európai Központi Banknak (EKB). A Bundesbank, a német jegybank elnöke, Jens Weidmann a legfőbb esélyes a posztra. Petrus Szabolcs összefoglaló elemzése.
Néhány éve még vitatott személyiség volt. „Merkel nem azért nevezte ki, mert a legalkalmasabb jegybanki elnöknek tartotta” – mondta a neves közgazdász, Gerhard Schick a most épülő európai bankunió ötletgazdája. „Felkészült szakember, mégsem ideális személy a Bundesbank élére” – vélte az akkori külügyminiszter, ma pedig államfő Frank-Walter Steinmeier.
2011-ben a német központi bank akkori elnöke, Axel Weber váratlanul lemondott, hogy teljes erejével az EKB elnöki tisztségének megszerzésére koncentrálhasson. Nem járt sikerrel. Weidmann ekkoriban Merkel gazdasági tanácsadója volt. A kancellárnak váratlanul kellett az utódról gondoskodnia. Weidmann kéznél volt. Szakmai felkészültsége és addigi életútja is alkalmassá tette. Tanulmányai befejezése után a Banque de France, a francia nemzeti bank gyakornoka volt. Doktorátusa megszerezése után a Nemzetközi Valutalaphoz kerül, majd a Bundesbank főosztályvezető lett. 2011-ben még csak 43 éves volt, de nem e miatt tartották rossz választásnak.
Az európai felfogás szerint a központi bank a kormánytól független intézmény. Ezt abból a megfontolásból tartják szakértők fontosnak, hogy a mindenkori kormányok rövidtávú érdeke az alacsony alapkamat, ami olcsóvá teszi a hiteleket, az pedig a gazdaságot. Mindez jó a munkaerő piacnak, valamint az adóbevételek emelkedését is elősegíti. A pörgetett gazdaság ugyanakkor inflációs veszélyt is hordoz, az alacsony betéti hozamok tőzsdei buborék kialakulását jelentheti.
Mindezért a nemzeti banknak valamennyi körülményre tekintettel kell lennie, ha muszáj a kormány rövidtávú érdekével szemben, ellentétes kamatpolitikát kell folytatnia. A többség úgy gondolta, hogy erre a Merkel-bizalmas Weidmann nem lesz képes.
A ma 51 éves szakember minden személyével kapcsolatos előítéletre rácáfolt. Független, sokak szerint túlságosan is független monetáris politikát folytat. Néha a kellő mértékben sem veszi figyelembe a kormányzati fiskális- és gazdaságpolitikát.
Pozíciópóker
Az EKB-elnöki posztját betöltő Mario Draghi mandátuma októberben lejár. Utódjelöltekből nincs hiány: François Villeroy de Galhau, a Banque de France elnöke, honfitársa, Benoît Cœuré, aki jelenleg az EKB igazgatótanácsának tagja, a finn Olli Rehn, az EU gazdasági és pénzügyi biztosa.
A helyzetet bonyolítja, hogy az EKB-elnöki tisztsége az EP-választás után pozíciópóker része.
Az utód kiválasztásnál fontos szempont lesz – természetesen egyebek mellett az is -, hogy melyik országból és melyik pártcsaládból érkezik az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament jövendő elnöke és ezek függvényében az Európai Központi Bank első embere.
Ezekről a tisztségekről és további 4-5 vezető pozícióról Emmanuel Macron francia elnök és a V4-ek keddi brüsszeli informális tanácskozásán is szó lehetett, mint ahogyan a kormányfők ugyancsak informális megbeszélésén is, ahol elkezdtek alkudozni az állam- és kormányfők.
A legfőbb érv sokaknak ellenérv
Néhány hete még úgy tűnt, Weidmann a pozíciópóker áldozata lesz. Nyílt titok, hogy Merkel számára a Bajorországból érkező néppárti Manfred Weber bizottsági elnökké választásának van prioritása. Márpedig nagy valószínűséggel nem tölthet be két vezető pozíciót is német.
Ahogy azonban Weber esélyei csökkenek, úgy nő Weidmann sansza. Három érv szól mellette. Szakmai hozzáértése megkérdőjelezhetetlen és ért a kommunikációhoz, a piacoknak és a lakosságnak is el tudja magyarázni a döntéseit – hangzik a sokak által megerősített első kettő.
A harmadik és egyben legfontosabb érv származása. Északiként a fiskális, valamint monetáris fegyelem híve, növelné az alapkamatot, nem öntené a friss pénzt a piacokra, véget vetne az eladósodott országok állampapírjai felvásárlásának. Ezzel csökkentené az inflációs veszélyt és takarékosságra kényszerítené a déli államokat. Így lesz az északiak számára legfontosabb érv miatt a délieknek elfogadhatatlan Weidmann személye.
„Whatever it takes” – hangzik Drgahi elhíresült mondata 2012-ből. „Mindent meg fogok tenni az euró és az övezet országainak védelme érdekében, és higgyék el, amit én EKB-elnökként meg tudok tenni, az elég lesz.” A piacok hittek az olasz szakembernek, aki tartotta a szavát.
Az EKB annyi pénz nyomott, amennyi elég volt az eladósodott déli államok, a piacon eladhatatlan, vagy csak finanszírozhatatlanul magas kamatfelárral eladható állampapírjainak felvásárlásához. A piacok és a déliek örvendeztek, az északiak szörnyülködtek. A felvásárlási program, ha visszafogottabban is, de a mai napig folyik. 2012-ben az EKB igazgatótanácsának egyetlen tagja szavazott a program ellen: Jens Weidmann. Azóta „Mister No”-ként emlegeti az olasz sajtó.
Új idők új válaszai
Weidmann azonban tud változni, ha akar. És most akar, hogy az EKB elnöke lehessen. A déliek szimpátiáját megszerzendő olyan kijelentéseket tesz, amelyeket néhány éve minden bizonnyal maga se gondolt volna. A német takarékszövetkezetek konferenciáján védelmébe vette az alacsony euróövezeti alapkamatot. „Amit a kereskedelmi bankok a negatív jegybanki kamaton buknak, azt más üzleteikkel sokszorosan visszaszerzik.”
„Az EKB feladata az egész euróövezet stabilitásának biztosítása, és nem a magas jegybanki alakpamattal a takarékbetétük után több hozamot kapó németeket boldoggá tenni” – mondta egy másik szakmai fórumon.
„Legyünk tisztába azzal, hogy az alacsony német munkanélküliséget az EKB kamatpolitikájának köszönhetjük” – nyilatkozta egy újságinterjúban. Utóbbi kijelentése azért is figyelme méltó, mert a már idézett klasszikus európai felfogás szerint egy jegybanknak elsősorban az árstabilitásra és nem a gazdasági mutatókra, mint például a munkanélküliség kell figyelnie.
A koncepció változatlan?
Sokan kételkednek Weidmann pálfordulásában. Egyszerűen látja, hogy Draghi felvásárlási programja lassan a végéhez ér, kár már ellene ágálni. Ráadásul az európai gazdaság lassul, élénkítéséhez fontosak az olcsó hitelek és így az alacsony jegybanki kamat. A német szakemberek amúgy is abszurdnak tartották a félelmet, mi szerint Weidmann hivatalba lépése másnapján kamatot emelne. Viszont úgy gondolják, vezetése alatt a konjunktúra beindulása után elköszönne a negatív kamat politikájától.
Első az egyenlők között
Az elnök nem teljhatalmú vezető az EKB-ban. A döntéseket a tagállami képviselőkből álló igazgatótanács hozza. Viszont az elnök ügyes kommunikációval és jó stratégiával nagyban tudja befolyásolni a döntéseket. Draghi is így sorakoztatta fel a tanács tagjait a szakmai körökben erősen vitatott felvásárlási programja mellett. Az elhíresült „Whatever it takes” – beszéd a szavazás előtt hangzott el. A tagoknak az volt választásuk, hogy megtagadják a jóváhagyást és ezzel nevetségessé teszik az elnököt, vagy úsznak az árral. Draghi jól spekulált. Az utóbbi mellett döntöttek.
Miután Weidmann Bundesbank-főosztályvezetőből a kancellár tanácsadója lett, bebizonyította, hogy jól kommunikál. A saját korábbi szakmai meggyőződésével ellentétes intézkedések mellett is meggyőzően érvelt, és ügyesen hozta közös nevezőre az ellentétes álláspontokat képviselő szakembereket. Kulcsfontosságú képesség az EKB legkülönbözőbb felfogású és nemzeti álláspontokat képviselő jegybankárokból összeálló igazgatótanácsának elnöke számára.
Az euró életbiztosítása
Ironikus lesz, ha az elnöki székbe kerülve épp egy német lazítja tovább a pénzpolitikát és bővíti újra az állampapír vásárlási programot. Ezeket az intézkedéseket az eurózóna recesszióba süllyedése teheti elkerülhetetlenné. Sokak szerint a közös európai valuta életbiztosítása lenne, ha éppen egy német elnök hozná meg ezeket a döntéseket. Egyetlen piaci szereplő sem kételkedne, hogy elengedhetetlenek, és nem fognak a szükségesnél tovább tartani ezek az intézkedések.
