Kezdőlap Gazdaság MNB-alelnök: a jelenlegi kamatkondíciók a kockázatok trendszerű javulásáig fennmaradnak
No menu items!

MNB-alelnök: a jelenlegi kamatkondíciók a kockázatok trendszerű javulásáig fennmaradnak

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Bugány János

A Magyar Nemzeti Bank az eddig bevezetett eszközöket alkalmazza a jövőben is annak érdekében, hogy a monetáris transzmisszió még hatékonyabbá váljon, a jelenlegi kamatkondíciók a kockázatok trendszerű javulásáig fennmaradnak – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Kiemelte: változatlanul 18 százalék lesz az egynapos betéti tender kamata, a tendereket a jegybank ezentúl is naponta megtartja.

Az MNB a kötelező tartalékráta emelésében továbblép, április elejétől 10 százalékra emeli annak szintjét az eddigi 5 százalékról, illetve február elejétől heti rendszerességgel diszkontkötvény-aukciókat indít – hívta fel a figyelmet. A cél az, hogy az egynapos betéti kamaton keresztül meghatározott kamatkondíciók minél hatékonyabban érvényesüljenek – fűzte hozzá.

Az alelnök jelezte, hogy folytatják azokat a hosszú betéti tendereket, amelyeket az ősz folyamán több alkalommal is tartottak, a következő hosszú lejáratú betéti tendert január 25-én hirdetik meg.

Rámutatott arra, hogy a dezinflációs hatások a következő hónapokban erősödni fognak, aminek a hátterében bázishatások mellett az alacsonyabb nyersanyagárak, illetve a kisebb áram- és gázfogyasztás húzódik meg.

Fordulat körvonalazódik az élelmiszerárak alakulásában is, a gabonapiacon már meg is indult az árak mérséklődése, de más részpiacokon is hasonló folyamatok várhatók – jegyezte meg. Ezen felül belföldi oldalról a kiskereskedelmi forgalom szűkülése is “fegyelmező erőként” hat az árazásra – tette hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a jegybank és a Gazdasági Versenyhivatal szorosan együttműködik a költségek feletti áremelkedések letörésében.

Az infláció decemberben elérte a 24,5 százalékot, a novemberhez képest mért 2 százalékpontos emelkedést az üzemanyagársapka kivezetése okozta, amelynek hatása januárra is átnyúlik – húzta alá.

Virág Barnabás kiemelte, hogy a gazdaság megítélése szempontjából “kulcsfontosságú” folyó fizetési mérleg “túl van a mélyponton“, a következő hónapokban és az év egészében javulni fog az egyenleg.

A gazdasági növekedés lassulása folytatódott, két egymást követő negyedévben visszaesés következett be, ugyanakkor 2023 egészében "jó esély van arra, hogy a pozitív tartományban maradjon a mutató" - mondta.

A piaci kockázatokat az MNB által október közepén bevezetett célzott intézkedések eredményesen kezelték, a hozamgörbe a hosszú szegmben jelentősen csökkent azóta – értékelte, utalva arra, hogy a jegybank lépései mellett a javuló külső közeg is hozzájárult a stabilizációhoz.

Az MNB továbbra is kiemelten figyeli a korábban meghatározott külső és belső kockázati tényezőket – szögezte le. Hozzátette: az energiaválság “rémképe” csökkent, ugyanakkor nem látható még az orosz-ukrán háború vége, a nagy jegybankok pedig egyelőre még szigorítanak. Azzal folytatta, hogy a fizetési mérleg javulásán túl jelentősebb előrelépést a megítélésben az európai uniós források tényleges beáramlása jelenthetne.

Az MTI azon kérdésére, hogy mit gondol a Fitch Ratings megállapításáról, miszerint nem kellően hatékony a monetáris transzmisszió, azt mondta, hogy az üzenet egyértelmű. “Amit a gazdaságpolitikai döntéshozó ebben a közegben tehet, az, hogy figyelembe veszi ezeket az üzeneteket, hiszen minden ilyen minősítés egy tükör arról, hogy a gazdaságunk hogyan működik, ami erősen kitett annak, hogy a befektetők a nap végén ezt a tükröt hogyan olvassák” – fogalmazott.

Kijelentette: az MNB a lépéseivel a továbbiakban is mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a monetáris transzmisszió a lehető leghatékonyabban működjön, hiszen erre szükség van ahhoz, hogy a magas inflációs közeget megtörjék.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Letette a hivatali esküt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök határozata szerint Varga Mihály a kormányfő javaslatára keddtől 6 éven át lesz a jegybank vezetője.

Vészfékre lépett az EU a CO2 kibocsátásban: 3 év haladékot kapnak az autógyártók

  Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke március...

Családi adóparadicsom lesz Magyarország

Megnyitják a kétgyermekes édesanyák esetén is az szja-mentességet: 2026 elejétől négy lépésben fokozatosan fogják ezt bevezetni. Először a 40 év alatti anyák válnak szja-mentessé, azután 2027 elejétől 50 éves korra emelik ezt a határt, majd ez 60 éves korra emelkedik, és utána életük végéig élvezhetik az szja-mentességet

Sikerrel indult a lakásbiztosítási kampány

A tájékoztató szerint a lakásbiztosítási piac minden szereplője komolyan készült a kampányra, a biztosítók például extra kedvezményeket és ajándékfedezeteket is nyújtanak. A biztosítók jelentős árversenyben vannak, de további díjcsökkenés is elképzelhető a következő napokban.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.