Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság MNB: az infláció egy év múlva lassulhat a jegybanki célra
No menu items!

MNB: az infláció egy év múlva lassulhat a jegybanki célra

A gyors, határozott és proaktív kamatemelések a jövő év elejétől mérséklik az infláció ütemét, továbbá a bázishatások is tompítják majd az adatokat – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank közgazdasági előrejelzéssel és elemzéssel foglalkozó igazgatóságának vezetője.

A legfrissebb Inflációs jelentést ismertetve kiemelte: az infláció rövid távon, decemberig előre tekintve 5 százalék felett lesz, továbbá a maginfláció is emelkedő pályán mozog majd, az év utolsó hónapjában meghaladhatja a 4 százalékot.

Az előrejelzés szerint a 3 százalékos inflációs célt a jövő év második felében érheti el a jegybank, ugyanakkor a kockázatok felfelé mutatnak

– hívta fel a figyelmet Balatoni András.

Balatoni András

A magasabb bérnövekedés és a dinamikusabb fogyasztásbővülés, illetve a tartósan magas külső inflációs hatások az infláció emelkedésének irányába hatnak, ugyanakkor a koronavírus-járvány negyedik hulláma visszafoghatja a gazdaságot, így az inflációra is lefelé mutató kockázatot jelent – vélekedett.

Az infláció az MNB jelentése szerint idén 4,6-4,7, jövőre 3,4-3,8, míg 2023-ban 2,8-3,2 százalékos sávban alakul. Az adószűrt maginfláció idén 3,5-3,6, jövőre 3,4-3,6, míg 2023-ban 2,9-3,2 százalék között lehet előrejelzésük alapján.

Balatoni András elmondta, hogy a magyar gazdaság továbbra is gyors helyreállási pályán halad, ami a harmadik negyedévben folytatódik, a negyedik negyedév alakulása azonban épp a járvány miatt kérdőjeleket vet fel. A heti adatokra támaszkodó előrejelzésük szerint július-szeptemberben hozzávetőleg 8 százalékos növekedés bontakozik ki – részletezte.

A hazai gazdaság kilábalása nemzetközi összevetésben 2019-hez viszonyítva Európa élmezőnyéhez tartozik – mutatott rá.

Idén a jegybank előrejelzése szerint éves szinten 6,5-7 százalék, 2022-ben 5-6 százalék, 2023-ban 3-4 százalék lehet a növekedés mértéke Magyarországon.

A magyarországi kilábalásnak fontos motorja a belső kereslet és a munkaerőpiac – ismertette Balatoni András. A foglalkoztatás a piacgazdaság történetében még soha nem állt ilyen magas szinten a versenyszférában, mint most, ami azt eredményezi, hogy a háztartások rendelkezésre álló jövedelme, bizalma nő – magyarázta, jelezve azt is, hogy egyre több vállalatnál a munkaerő a szűk keresztmetszet a termelés bővítése szempontjából.

Infláció
Nagyításért KLIKK a grafikonra

Az MNB szakértője elmondta, hogy a cégek bizalma is emelkedett a válság után, ez pedig kedvező hatást fejt ki a beruházásokra, amit a piacon elérhető finanszírozási lehetőségek is támogatnak. Az exportkereslet élénk, ugyanakkor a globális chiphiány és a termelési láncok gondjai akadályozzák a termelés felfuttatását – fűzte hozzá. Kiemelte, hogy a szállítási költségek nyolcszorosukra nőttek, ami az inflációs folyamatokra is kihat.

A teljes gazdaságot nézve a beruházási ráta 28-29 százalék lesz idén és a következő két évben, amivel Magyarország a három legjobban teljesítő európai uniós ország között helyezkedik el – hangsúlyozta a szakértő.

Balatoni András arra is kitért, hogy a költségvetés hiánya tartható 2021-ben, 2022-ben, illetve 2023-ban is meglátásuk szerint, továbbá az államadósság rátája is csökkenő pályán marad. A következő két évben a folyó fizetési mérleg egyensúlyközeli helyzetbe kerül, továbbá – az EU-transzfereket is magába foglaló – külső finanszírozási képesség a GDP 3 százaléka körüli szinten lesz az előrejelzési időszak vége felé.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.