Hirdetés
Kezdőlap Hírek MNB-igazgató: versenyképességi csomag készül, tudásalapú gazdaság a cél
No menu items!

MNB-igazgató: versenyképességi csomag készül, tudásalapú gazdaság a cél

Magyarország versenyképességét erősíteni kell, ehhez a jövőben az országnak át kell térnie a tudásalapú gazdaságra – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója, főközgazdásza a Világgazdaság napilap Versenyképesség – Magasabb fordulatszámon címmel megrendezett budapesti konferenciáján.

Palotai Dániel kiemelte: erős Magyarországot kell építenünk, olyan országot, ahol javul az élet minősége, ehhez megfelelő fizetéseket kell adni a dolgozóknak, magas színvonalú egészségügyet és versenyképes oktatást kell teremteni. Elengedhetetlen ehhez a stabil államháztartás fenntartása – hangoztatta a jegybank főközgazdásza.

Hozzátette: az MNB a közeljövőben komplex versenyképességi csomagot hoz majd nyilvánosságra, azt követően, hogy a jegybank már tavaly 180 pontos versenyképességi javaslatcsomagot dolgozott ki.

Palotai Dániel jelezte: igen nehéz kitörni egy országnak a közepes fejlettség csapdájából, az elmúlt évtizedekben ez alig hat országnak sikerült, nevezetesen Ausztria, Finnország, Írország, Szingapúr, Japán és Dél-Korea tudta ezt sikeresen megvalósítani.

Rámutatott: a magas, átlagon felüli növekedési rátát felmutató időszakok gyorsan kifulladnak, az esetek hat százalékában sikerül csak hét éven keresztül, vagy azon túl, átlag feletti bővülést elérnie egy-egy sikeres országnak.

A jegybank ügyvezető igazgatója kiemelte: nincs egységes recept a sikeres felzárkózásra, de a hozzá vezető úton nagyon fontos a termelékenység javítása, az új, korszerű technológiák bevezetése, alkalmazása, a cégek hatékonyságának javítása, a népesség növekedésének biztosítása, a belső megtakarítások növelése.

Rámutatott: a fenntarthatóság szempontjából nagyon fontosak a belső piacok, ezzel párhuzamosan a stabil államháztartás, a belső forrásokon alapuló finanszírozást is el kell érni, mert az idegen devizára alapozott finanszírozás növeli az ország sérülékenységét, ami egy idő után gátolhatja a gazdasági növekedést.

Palotai Dániel kiemelte: az elmúlt időszakban Magyarországon az aktivitás és a foglalkoztatás jelentősen javult, gyakorlatilag elértünk a teljes foglalkoztatás határára, de regionálisan még vannak versenyképességi tartalékok a foglalkoztatásban, és a cégek termelékenységét is nagymértékben növelni kell.

Rámutatott: az ország felzárkózásához stabil államháztartásra, hatékony kormányzásra, kiegyensúlyozott energia-ellátásra és erős hazai vállalatokra is szükség van.

Palotai Dániel szerint a hazai kis- és közepes cégek (kkv-k) termelékenységét nagymértékben növelni kellene, mert a kkv-k termelékenysége csak harmada a nagyvállalkozások hasonló mutatójának. Azt is el kellene érni, hogy a kkv-k is egyre nagyobb összegeket fordítsanak kutatás-fejlesztésre, innovációs célokra.

Palotai Dániel rámutatott: nagyon kedvező a kormány bejelentett családvédelmi programja, az hosszabb távon hozzájárulhat az ország demográfiai helyzetének javításához. /MTI/

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

Idén is várja a korcsolyázókat a Bécsi Jégálom

A korcsolyázás mellett az ice stock sport szerelmeseit is várják: összesen nyolc pályán lehet kipróbálni a sportágat.
Hirdetés

Hírek

Pénzintézetek számára mesterséges intelligencia által vezérelt platformot hoztak létre

Az ABLEMENTS platform képes az ügyfél meglévő adatmodelljére építkezni, így a harmadik fél szolgáltatók integrációja gyorsan és hatékonyan valósítható meg az ügyfél meglévő rendszereinek módosítása nélkül.

Tovább erősíti stratégiai együttműködését a Richter és a Fuji

A nőgyógyászati innováció elősegítése érdekében a Richter a közelmúltban létrehozott egy kutatóközpontot nőgyógyászati originális kutatás és fejlesztés céljából Belgiumban, valamint megerősítette budapesti kutatási és fejlesztési tevékenységét.

A hazai kkv-k 4 milliárd forintból növelhetik kapacitásaikat

Fontos elvárás, hogy a felvételt megelőző 30 napban az érintett munkavállalók ne végezzenek kereső tevékenységet

A magyar erdők jövője a klímaváltozáson túlmutató társadalmi kérdés

Nemcsak a klímaváltozás negatív hatásai, hanem a társadalmi igények és elvárások miatt is kiemelt kérdés a magyar erdők jövője.

Kész  a Vendéglátóipari Vállalkozási Kisokos

Bővül a felszolgálási díj alkalmazásának lehetősége: teljes árbevételük 20 százalékát fordíthatják a szervizdíjra érvényes könnyített közteherrel munkabérfizetésére.

Randstad: a vállalatok 44 százaléka nettó árbevételének növekedésére számít

A kutatás szerint a létszámtervek 2026-ban visszafogott képet mutatnak: a cégek csupán 26 százaléka tervez bővítést, 12 százaléka leépítést, míg 17 százaléka nem pótolja a távozó munkavállalókat, 45 százalék változatlan létszámmal tervez.

NAV: a napokban mindenki megkapja az igazolásokat az szja-bevalláshoz

A tervezetek 2026. március 15-től érhetők majd el, Ügyfélkapu+- vagy DÁP-azonosítással.

Az Északi tengeri út újraírja a világkereskedelmet

Fotó: freepik Az Északi tengeri út, a Northern Sea Route...
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...