Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Moratórium. 4900 milliárd hitelt még nem törlesztenek
No menu items!

Moratórium. 4900 milliárd hitelt még nem törlesztenek

Tavaly év vége óta mindössze 184 ezer, addig moratóriumban lévő lakossági hitelt kezdtek el újra fizetni, 1,3 millió kölcsönt viszont még mindig nem törlesztenek. A vállalati hitelek közül 20 ezer került ki december óta a moratóriumból, mintegy 40-45 ezret továbbra sem fizetnek – írta a Népszava a Magyar Nemzeti Banktól kapott (MNB) adatokra hivatkozva.

Ez a statisztika még a májusi állapotokat tükrözi – jelzik, hozzáteszik azonban, hogy a bankoktól kapott visszajelzéseik alapján az ügyfelek a nyári hónapokban sem kezdtek el tömegével kilépni a moratóriumból, a nem fizető ügyfelek száma csak apránként zsugorodik.

A jegybanki adatok szerint a teljes lakossági hitelállomány 35, a vállalati kölcsönök 22 százalékát – ez együtt véve mintegy 4900 milliárd forint – nem törlesztik.

A moratóriumra ténylegesen jogosultak körében jóval nagyobb a nem fizetők aránya: a tavaly március 18. előtt folyósított lakossági hitelállomány 49, a vállalati hitelállomány 35 százaléka van még mindig moratóriumban. Ez pedig tavaly év végéhez képest mindössze 3-5 százalékos változás: akkor a moratóriumra jogosult lakossági kölcsönök 52, a vállalati hitelek 40 százalékát nem fizették.

Azok nagy többsége tehát, akik a tavaly tavaszi induláskor éltek a moratórium lehetőségével, az elmúlt másfél évben végig benne is ragadtak. Bár a moratóriumot bármikor ott lehet hagyni, és újra is lehet kérni, az ismét fizetők száma csak lassan növekszik.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt az új transzferár-dokumentációs rendelet!

Az átmeneti időszak lehetőséget ad arra, hogy a vállalkozások felmérjék transzferár-folyamataik érettségét, és időben kialakítsák a jövőbeni megfeleléshez szükséges belső adat- és dokumentációs kontrollokat.

Finomhangolják az új KRESZ-szabályokat, segítenek a motorosszakértők is

A motoros parkolás lehetőségét az ÉKM - az elhangzott szakmai szempontok figyelembevételével - felülvizsgálja.

Hegyi Zsolt: nagy lépés a MÁV-flotta megújítása felé

A most elfogadott határozat előkészítése során az Építési és Közlekedési Minisztérium, valamint a MÁV-csoport szakemberei a flotta megerősítésének nem csupán a szakmai, hanem finanszírozásai kérdéseit is tisztázták

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Hírek

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.

Rágyorsított a Škoda

A Škoda Auto 2025-ben felgyorsította a gyártást, és hat...

NGM: Decemberben 3,5 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom

A fogyasztás tavaly mintegy 5 százalékkal bővült, ami közel 2 százalékponttal húzta fel a GDP-t, ezáltal ellensúlyozva a gyenge külső keresletet

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kilenctagú monetáris tanács minimális többséggel döntött: öten szavaztak a kamattartásra, négy tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

az APP- és a PEPP-portfolió egyenletes, kiszámítható ütemben csökken, ahogy az eurórendszer a lejáró értékpapírokból származó tőketörlesztéseket már nem fekteti be újra.

Tőkeemeléssel erősít a SPAR Magyarországon

A SPAR osztrák tulajdonosa 30 milliárd forintos tőkeemeléssel stabilizálja...

Lendületben a kriptokártyás fizetések világszerte: 525%-al nőtt a kriptokártyás költés egy év alatt

A kriptotárcák mindennapi pénzügyi alkalmazásokká válnak – derül ki a Bitget Wallet jelentéséből
Hirdetés

Gazdaság

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...