Kezdőlap Cégvilág MVM - E.ON Hungária. Áramszolgáltatók ügyletdömpingje
No menu items!

MVM – E.ON Hungária. Áramszolgáltatók ügyletdömpingje

Az MVM Csoport és az E.ON Hungária csütörtökön aláírt keretmegállapodása alapján a két társaság 2021-ig több tranzakciót is megvalósít – közölte az MVM.

Áramszolgáltató adok-veszek

Az MVM Zrt. a szerződés alapján megveszi az Émász Hálózati Kft.-t, 50 százalékos tulajdoni hányadot szerez a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft.-ben, és 25 százalékos részesedést vásárol az E.ON Hungária Zrt.-ben. Eladja ugyanakkor az E.ON-nak a kisebbségi részesedését az Elmű Nyrt.-ben és az Émász Nyrt.-ben. A megállapodás összhangban áll az MVM Csoport stratégiai céljaival, és kiterjed a romániai energiapiacon való együttműködési lehetőségek feltérképezésére is.

Az MVM Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a magyar energiapiac egyik legösszetettebb ügyletének nevezte a megállapodást.

Kóbor György hozzátette, hogy az elmúlt időszakban magyar energetikai szektor pozíciójának és függetlenségének bővítésével olyan iparági előnyöket akartak teremteni, amelyek hozzájárulhatnak a lakossági szolgáltatások javításához, a társaság stratégiai céljaink megvalósításához.

Az MVM csoport konszolidált árbevétele 1719 milliárd forint volt 2018-ban az előző évi 1331 milliárd forint után, korrigált adózott eredménye meghaladta a 21,49 milliárd forintot az előző évi 3,9 milliárd forint után.

Az Émász Hálózati Kft. 2018-as értékesítésének nettó árbevétele meghaladta a 3,3 milliárd forintot az előző évi 3,1 milliárd forint után, adózott eredménye 279 millió forint volt a 2017-es 258 millió forint után.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egymillió forint támogatás is járhat januártól a KTH Start hitelek mellé a turisztikai kisvállalkozásoknak

A színvonal megtartására és emelésére azért is szükség van, mivel a Covid alatt nyújtott szobánkénti egymillió forintos támogatásból megvalósult felújítások után most újra itt az ideje a szálláshelyek megújításának

Az ország zöldvagyona a kulcs a klímavédelmi célok eléréséhez

2026 tavaszára már több mint 76 ezer sorfát ültetünk el országszerte a vidéki településeken. A cél 100 ezer fa elültetése 2026 év végére

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.
Hirdetés

Hírek

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás