Miközben a nyugati vállalatok rettegnek az olcsó kínai áruk legutóbbi támadásától, hasonló dráma játszódik le Kínában is, ahol a gyártók küszködnek, mert Peking úgy növeli az ipari kapacitást, hogy nem ösztönzi az új keresletet.
A hatalmas túlbefektetések, a gyenge belföldi értékesítés és a külföldi kereskedelmi akadályok lenyomták a kínai vállalatok profitját, és sokakat a tönk szélére taszítottak. Például a Jiangsu Lopal Tech, amely lítium-vas-foszfátot szállít akkumulátorok gyártásához, 169 millió dollárt veszített 2023-ban, amivel csaknem három év profitját semmisítette meg – a legutóbbi éves beszámolója szerint. Ennek oka a „vörös tinta” a kínai lítium-vas-foszfát-piac túlzott kapacitása és az akkumulátor iránti kereslet lassulása, a The Wall Street Journal beszámolója szerint.
Hasonlóan panaszos dalt hallani az egész kínai vállalati környezetből. A féktelen túlkapacitás a gyenge fogyasztói kereslettel párosulva sok kínai vállalatot a kényszerít árcsökkentésre és nyereségük feladására.
Mivel az ingatlanbuborék, amely évekig hajtotta a növekedést, egyre inkább kifullad, Peking a feldolgozóiparba irányítja a beruházásokat, ugyanakkor kevés jelentős lépést tesz a fogyasztás fellendítésére, amely felszívná a keletkező kínálatot. Főként azért, mert Hszi Csin-ping kínai pártvezető az amerikai típusú fogyasztást pazarlónak és ideológiájukkal ellentétesnek tartja, miközben Kínát ipari és technológiai nagyhatalommá akarja tenni. A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának múlt héten tartott ülésének döntése alapján így az ingatlanpiaci lassulás leküzdése érdekében Peking fel fogja gyorsítani a “feltörekvő és jövőbeli iparágak”, például az elektromos járművek és a napenergia fejlesztését – mondta egy magas rangú tisztviselő.
Az ebből eredő túlkapacitás azt jelenti, hogy a gyártói árak már majdnem két éve szabadesésben vannak, ami az egész gazdaságot közelebb sodorja a teljes deflációhoz, és felemészti a jövedelmeket. A Wall Street Journal a tőzsdén jegyzett kínai vállalatok pénzügyi kimutatásainak elemzése szerint a szárazföldi Kínában jegyzett vállalatok mintegy negyede veszteséges, szemben az egy évtizeddel ezelőtti 7%-kal.
A napelemmodulokat gyártó Longi Green Energy Technology júliusban arra figyelmeztetett, hogy az első félévben több mint 661 millió dolláros veszteségre számít, a kínai fotovoltaikai ipar túlkínálatára hivatkozva. Az ilyen nyomás azonban túlmutat a célzott új iparágakon, a gépek, az elektronika és a szoftverek területén. Az Angang Steel acélipari vállalat egy bejelentésben közölte a részvényesekkel, hogy a januártól júniusig tartó időszakban a veszteség 370 millió dollár körül lesz, ami majdnem kétszerese a tavalyi év azonos időszakának. A vállalat szerint az egész iparágra nyomást gyakorol a zuhanó árak és a gyenge kereslet.
A gyenge belföldi eladások ellensúlyozására a kínai vállalatok az export felé fordultak, amely júniusban 8,6%-kal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Ez az export azonban nyomást gyakorolt más országok munkahelyeire és iparágaira, emlékeztetve a negyedszázaddal ezelőtti úgynevezett kínai sokkra, amikor Kína belépése a globális kereskedelmi rendszerbe megszorongatta a játék-, ruha-, bútor- és egyéb munkaigényes termékek gyártóit az Egyesült Államokban és azon túl. Ennek hatására pedig a Kínával szembeni kereskedelmi korlátok, vámok egyre nőnek.
Sok közgazdász szerint a túlkapacitás a kínai gazdasági rendszer kiszámítható eredménye. Peking a tőkét támogatásokon, adókedvezményeken, valamint az állam által ellenőrzött bankokon és befektetési alapokon keresztül rendszeresen a kedvelt ágazatokba irányítja. Ez arra ösztönzi a vállalatokat, hogy ezekbe az ágazatokba tömörüljenek és növeljék a termelést. A kínai autóipar például brutális árháború közepén áll, mivel több mint 100 vállalat majdnem kétszer annyi elektromos járművet gyárt, mint amennyit a hazai autósok évente megvásárolnak. A 2022-es év elejéhez képest a kínai bankok ingatlanhitel-állománya stagnál. Az iparnak nyújtott hitelek több mint 60%-kal nőttek.
Hszi Csin-ping számára azonban némi többletkapacitás elfogadható más célokért cserébe: ilyen a rövid távú növekedés támogatása; a termelékenység növelése a csökkenő munkaerő ellensúlyozása érdekében; vezető szerepet vállalni olyan iparágakban, mint a tiszta energia, az elektromos autók és a fejlett számítástechnika; és csökkenteni a nyugati technológiától való függőséget, amelyet ellenséges kormányok korlátozhatnak.
A túlkapacitás Kínában végül nemfizetéshez és fizetésképtelenséghez vezet, akárcsak az Egyesült Államokban. A különbség az, hogy Kínában az állam vezető szerepet játszik annak eldöntésében, hogy mely vállalatok maradnak életben, és melyek buknak meg. A múltban, amikor az olyan felduzzadt ágazatokban, mint az acél- és a napenergia-ipar, egyre nagyobb veszteségek keletkeztek, Kína megvonta a támogatásokat, elrendelte a vállalatoknál a kapacitáscsökkentést, és számos kisebb szereplőt összevont nagyobb, versenyképesebb, nyereséget termelni képes cégekké.
Sokan mások azonban az államilag ellenőrzött hitelezők hiteléből vagy az államilag támogatott befektetési alapok tőkéjéből fenntartva sántikálnak tovább. A játékban maradás érdekében a kínai vállalatok a világ piacai után kutatnak, tengerentúli termelésbe fektetnek be, vagy még nagyobb veszteségeket vállalnak, hogy továbbra is ott értékesítsenek, ahol vámokkal kell szembenézniük. Ez korlátozza lehetőségeiket arra, hogy új termékekbe fektessenek be, béreket emeljenek vagy új alkalmazottakat vegyenek fel otthon. Végső soron azzal, hogy Kína a kereslet helyett inkább a kínálatot növeli, amivel ma növekedést generál, de ezt a holnapi növekedés rovására teszi – mondta Louise Loo, az Oxford Economics vezető Kína-közgazdásza.
Érsek M. Zoltán
