Kezdőlap Hírek Nagyot zuhant az olaj ára
No menu items!

Nagyot zuhant az olaj ára

Öt százalék körüli mértékben csökkentek a világpiaci olajárak szerda délelőtt, miután olyan jelentések láttak napvilágot, hogy a túlkínálat makacsul fennmarad, a kereslet pedig összeomlik a koronavírus-járvány következményeként.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség közül az északi-tengeri Brent eddigi napi minimumán 5,48 százalékos mínuszban, 27,98 dolláron, a WTI pedig 4,48 százalékos veszteségben, 19,21 dolláron – 18 éves mélyponton – állt a legközelebbi határidős jegyzésekben.

Közép-európai idő szerint dél körül a júniusi szállítású Brent hordónként 4,02 százalékos mínuszban, 28,41 dolláron, a WTI pedig 2,24 százalékos mínuszban, 19,66 dolláron forgott.

A Nemzetközi Energia-ügynökség (IEA) havi jelentésében közölte, hogy számításai szerint az egy évvel ezelőttihez képest áprilisban napi 29 millió hordóval, a második negyedévben pedig 23,1 millió hordóval lesz alacsonyabb a globális kereslet. A második félévben fokozatos fellendülés várható, ám decemberben még így is napi 2,7 millió hordóval maradhat el a kereslet az egy évvel korábbihoz képest.

A globális kínálat májusban ugyancsak rekordmértékben, napi 12 millió hordóval mérséklődhet, miután a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) 14 tagállama és a velük szövetséges tíz ország, élükön Oroszországgal – az OPEC+ néven ismert csoport – a hét végén kitermelésük napi 9,7 millió hordós csökkentésében állapodott meg májusra és júniusra.

Az OPEC+ az informális együttműködésen kívüli nagy olajtermelőket, közöttük az Egyesült Államokat, Kanadát, Brazíliát és Norvégiát további napi 5 millió hordós kitermeléscsökkentésre szeretné rávenni. Kanada és Norvégia kész részt venni a csökkentésben, az Egyesült Államok pedig jelezte, hogy az olajár jelentős mértékű esése miatt termelése az idén egyébként is csökkenni fog.

Az IEA elemzői arra számítanak, hogy a 2020-as év egészében a globális olajkereslet napi 9,3 millió hordóval lehet kevesebb az előző évinél, a globális olajkitermelés viszont csak napi 2,3 millió hordóval maradhat el a tavalyi szinttől.

A Goldman Sachs és UBS bankházak olajpiaci szakértői már a hét végén figyelmeztettek arra, hogy a globális kitermelés napi 15 millió hordós – az elmúlt évek átlagos olajkeresletének nagyjából 15  százalékával egyenértékű – csökkentése nem biztos, hogy elegendő lesz az áresés megállításához, mert a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások és termelésleállások egyes becslések szerint harminc százalékkal is visszavethették a világ olajfelhasználási igényét.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

A jegybank felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) péntektől felfüggesztette a Pensum Group Nyrt. részvények tőzsdei kereskedését, mivel a kibocsátó volt könyvvizsgálója visszavonta a társaság 2022. évi éves beszámolójára vonatkozó auditori jelentését

Kilencszáz általános iskolás érkezik az összmagyar anyanyelvi táborba

A Rákóczi Táborba 900 általános iskolás érkezik a Kárpát-medencéből és világ számos magyar diaszpóraközösségéből vasárnap; a diákok július 20-25. között vesznek részt az idei nyár második anyanyelvi táborában -

Krőzus aranya csak a kezdet – új világörökségi helyszín Törökországban

Ősi városfalak, legendákkal teli dombok, aranyban gazdag folyópart – ez Lüdia, Kroiszosz (Krőzus) és Midász király ókori földje, Törökország legújabb, 22. világörökségi helyszíne,
Hirdetés

Hírek

EM: beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra

Beérkeztek az első igénylések a közvilágítási pályázatra, a hétfőn megnyitott programban a kormány 18 milliárd forinttal támogatja a vidéki kistelepülések fejlesztéseit

Változó hitelcélok: ezért keresik legtöbben a személyi kölcsönöket

Komoly átrendeződés történt a személyi kölcsönöknél, júniusban autóvásárláshoz kerestek legtöbben szabad felhasználású kölcsönt

A strandokra is beköltözik a mozi

Road Movie 2025 címmel hét külső budapesti kerületben rendeznek ingyenes kertmozi vetítéseket, méghozzá olyan különleges helyszíneken, ahol korábban még sosem volt kültéri filmvetítés.

Vízpótlás a Tarpai-erdőben

A klímaváltozáshoz való alkalmazkodás komoly kihívás elé állítja az erdészeket is. Ennek egyik alappillére a lecsökkent talajvízszint pótlása. 

Befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Nem maradt döntésre váró támogatási kérelem a családokat a modern napelemes rendszerek telepítésében támogató kiíráson, befejeződött a pályázatok elbírálása a Napenergia plusz programban

Devizahiteles döntés: az MBH Bank is állást foglalt

Az alábbiakban küldjük az MBH Bank állásfoglalását

Már 5 milliárd forint értékben igényeltek kamatmentes forgóeszközhitelt a vállalkozások

Jelentős az érdeklődés a KKV Technológia Plusz Hitelprogramon belül elindított, keddtől elérhető kamatmentes forgóeszközhitelre, az első nap 5 milliárd forint értékben nyújtottak be igényt a hazai mikro- és kisvállalkozások.

Nagy siker a magyar-amerikai gazdasági együttműködés

A jelenlegi, igen kedvezőtlen nemzetközi környezet ellenére is óriási siker a magyar-amerikai gazdasági és beruházási együttműködés, amelyet az is nagyban segít, hogy új aranykor köszöntött be a két ország kapcsolataiban.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.