Kezdőlap Fogyasztóvédelem NAV: Nagy értékű adócsalás egy Pest vármegyei cégnél
No menu items!

NAV: Nagy értékű adócsalás egy Pest vármegyei cégnél

Csaknem 400 millió forint vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalást tárt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egy Pest vármegyei gazdasági társaságnál.

A NAV azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a csaknem száz munkavállalót foglalkoztató cég tetőlemezeket értékesített és műszaki kivitelezést vállalt gazdasági társaságoknak és magánszemélyeknek számla kiállítása nélkül.

Az értékesítésekből befolyó összegekre a “barna bevétel” jelzést használták a cégen belül. Ezeket külön kasszába gyűjtötték, amelyet a vállalkozó piros kasszának nevezett el. A bűnös úton befolyt bevételekről egészen pontos nyilvántartást vezettek, hogy később az esetlegesen felmerülő garanciális problémákat könnyen tudják kezelni – ismertette a vámhivatal.

A pénzügyi nyomozók megállapították, hogy az ügyvezető a vizsgálattal érintett időszakban csaknem 400 millió forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek, azaz nem vallotta és fizette be adóként.

Több mint kétszáz pénzügyőr: nyomozók, járőrök, revizorok és adatmentők kutattak a nagyszabású akcióban, melynek során a bűncselekmény elkövetését igazoló papíralapú és elektronikus bizonyítási eszközöket, továbbá nagy összegű készpénzt foglaltak le. A vagyoni hátrány megtérülése céljából zár alá vették a vállalkozás tulajdonában álló területet és a rajta található épületeket is – tudatta a NAV.

A tanúkihallgatások során kiderült, hogy volt olyan munkavállaló, aki az adózatlan értékesítés nyilvántartásában, más pedig a korábbi bizonyítékok megsemmisítésében is részt vett – olvasható a közleményben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kaphatsz-e állami támogatást, ha magad után fizeted a TB-t?

A vonatkozó rendeletek a támogatási jogosultságot alapvetően folyamatos TB jogviszonyhoz kötik, és legtöbbször 2 éves időtartamot írnak elő, illetve ha valaki legalább 1 éve átalányadózó egyéni vállalkozó, őstermelő, vagy KATA-s vállalkozó, akkor 1 év folyamatos TB-jogviszony is elegendő.

Különleges részleteket rejt a veszprémi várnegyed Szent Családot ábrázoló festménye

18. századi, ismeretlen festő által készített alkotás tartogatott meglepetéseket a restaurálást végző szakembereknek, de az érdeklődők is érdekes részleteket fedezhetnek fel a festményen – például az éppen ácsmunkát végző Szent Józsefet és az ifjú Jézust.

Újabb földterületek megvásárlására nyílik lehetőség – vételi ajánlat 2026. január 16-ig

A decemberben folytatódó földértékesítési program során több mint 2700 db összesen 1500 hektár földterületet kínálnak eladásra.

NÚSZ: részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

A rendszerátállás előtt banki utalással az egyenlegfeltöltést 2025. december 30-án 16 óráig tudják fogadni, az átállást követően utalással indított egyenlegfeltöltések jóváírása a HU-GO folyószámlán 2026. január 5-én történik meg
Hirdetés

Hírek

Brexit – Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

Lammy kijelentette, hogy a Brexit súlyos gazdasági károkat okozott, mivel fontos piacától szakította el Nagy-Britanniát.

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás