Kezdőlap Zöld üzlet Négy új helyszínen mutatják be a vizes élőhelyek természeti értékeit

Négy új helyszínen mutatják be a vizes élőhelyek természeti értékeit

Fotó: Kiskunsági Nemzeti Park

A Kolon-tónál oktatóközpont, a szegedi Fehér-tónál és a Vörös-mocsárnál bemutatóhelyek, a Nagyszéksós-tónál információs pont jött lére a vizes élőhelyek természeti értékeinek bemutatására – közölte a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának vezetője az MTI-vel.

Kiss Mónika elmondta: a projekt négy olyan helyszínen valósult meg, ahol eddig hiányzott a természeti értékek bemutatását szolgáló infrastruktúra.

A Kolon-tó természeti értékeinek megismerését segíti az Izsákon megépült Kolon-tavi Fürkésző Oktatóközpont. A közvetlenül a tó mellett található épület rendhagyó természetismereti órák és foglalkozások megtartására készült, de szakvezetéses túrák is indulnak majd innen. Az épület tetején kialakított kilátópontról szinte az egész Kolon-tó belátható. A Fürkésző legkülönlegesebb eleme a hét állomásból álló digitális tanösvény, amely bemutatja a Kolon-tó tájtörténetét, állat- és növényvilágát, különleges élőhelyeit, valamint a tó körüli tanösvényekről és túraútvonalakról is tájékoztatást ad

A Császártöltés melletti Vörös-mocsár terepi bemutatóhelyen fedett pihenőhelyek, madármegfigyelő tornyok, halászati bemutatóhely létesült, valamint új információs táblákat kapott a most már 8,5 kilométer hosszúságúra bővült Vörös-mocsár tanösvény. Az új építmények rövid előadások és bemutatók megtartására is alkalmasak.

A Kurgán Természetvédelmi Bemutatóhely kiindulópontja a terepi programoknak, helyszínt biztosít a térség hasznosításával, az élőhelyek fenntartásával kapcsolatos szakmai találkozóknak, képzéseknek és ökoturisztikai programoknak.

A projekt keretében a mórahalmi Nagyszéksós-tón megvalósult Natura 2000 információs pont tájékoztatást ad a helyszínhez közeli Natura 2000 területek természeti értékeiről, élővilágáról. A fejlesztés részeként a bivalyrezervátum körül kerítést építettek, valamint kültéri padokkal, asztalokkal és kerékpártárolókkal pihenőhelyeket alakítottak ki.

A Duna-Tisza közén elhelyezkedő, ökoturisztikai szempontból kiemelt helyszíneket érintő fejlesztést a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága 527 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósította meg.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Adómentes lehet a saját termelésű gyümölcs árusítása

Hatszázezer forintos éves bevételig adómentes lehet a saját termelésű zöldség-, gyümölcs árusítása, de ha valaki üzletszerűen értékesíti terményeit, akkor azt őstermelőként vagy egyéni vállalkozóként érdemes végeznie - hívta fel a figyelmet szerdai közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.
Hirdetés

Hírek

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.