Hirdetés
Kezdőlap Autóipar Negyedével kevesebb új autó futott ki a magyar utakra
No menu items!

Negyedével kevesebb új autó futott ki a magyar utakra

Negyedével kevesebb új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon az első fél évben, mint tavaly ugyanekkor – közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

Az MGE ismertette: a új személygépjárművek forgalomba helyezése 25 százalékkal, 55 673-ra esett vissza az első fél évben az előző év azonos időszakához képest, a kishaszonjárműveké pedig 21 százalékkal, 10 138-ra.

Nem ment jól az autószalonoknak. Illusztráció: TASZSZ

Júniusban 10 355 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 23 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban. A kishaszonjárművek száma 1805 volt, 19 százalékkal esett vissza júniusban.

Ugyanakkor a szervezet nem módosított korábbi előrejelzésén: az idei évre változatlanul 118 ezer új személyautó forgalomba helyezésével és 22 ezer kishaszonjárművel számolnak.

Az elemzésük szerint a koronavírus miatt hozott állami és gyártói intézkedések jelentős piaci visszaesést eredményeztek Európa szerte. Ahol az üzletek teljes bezárásra kerültek és a kijárási korlátozások is szigorúak voltak, a visszaesés akár a 100 százalékot is megközelítette.

Magyarország esetében az óvatosság, a gyárak bezárása és az emberek távolságtartása április és május hónapban mintegy 50 százalékos visszaesést eredményezett.

Reményeik szerint a második fél év a visszaesést valamelyest kompenzálni tudja, és az év végére a piac nem marad el többel, mint 25 százalékkal a 2019. évi eredménytől. Ugyanezt remélik a tisztán elektromos és a plug-in hibrid autóknál is.

A használtautó-behozatal továbbra is meghaladja az új autókét az MGE elemzése szerint: júniusban 10 828 használt személyautó érkezett az országba, az első hat hónapban 65 080, ez utóbbi közel 17 százalékkal több, mint az új. Ugyanebben az időszakban 7667 kishaszonjárművet is behoztak, ez 25 százalékkal elmarad az új forgalomba helyezésektől. A használt személyautó import növekedésének megállítása, különösen a korösszetétele miatt egyre kevésbé tűr halasztást.

Az idén júniusban 234 új nagyhaszonjárművet állítottak forgalomba, az előző év azonos időszakához képest 70 százalékkal kevesebbet, az első fél évben 59 százalékos a visszaesés mértéke. Az egyesület a nagyhaszonjárműveknél jelentősen csökkenő trenddel számol: az idei év a 2019-es eredmény 50 százalékát fogja elérni.

A motorkerékpároknál volumenében még mindig alacsony a forgalomba helyezés. Bizakodásra ad okot az MGE szerint, hogy a 2020 első hathavi eladás 2313 darab volt, ami a többi kategóriához képest alacsonyabb, 4 százalékos visszaesés 2019. január-júniushoz képest.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.