Kezdőlap Bank Nem módosította alapkamatát a Bank of England
No menu items!

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A várakozásoknak megfelelően nem módosította tavaly augusztus óta érvényes 5,25 százalékos alapkamatát a Bank of England.

A brit jegybank idei negyedik kamatdöntő üléséről kiadott csütörtöki tájékoztatás szerint a kilenctagú monetáris tanács megosztott volt: heten kamattartásra szavaztak, két tanácstag 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésre voksolt.

A Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság központi bankja – tizennégy kamatemelést hajtott végre azután, hogy 2021 decemberében, 0,10 százalékos mélységi kamatrekordról indulva elkezdte szigorítási ciklusát az inflációs nyomás enyhítése végett.

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt ugyanakkor a hetedik egymás után, amelyen a Bank of England monetáris tanácsa nem módosította a jegybanki kamatszintet.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új ügyvezető igazgató vezeti az Auchan Magyarországot

Március elsejétől Vincze Géza tölti be az Auchan Magyarország ügyvezető igazgatói pozícióját.

2024 negyedik negyedévében a gazdaság teljesítménye nőtt az előző év azonos időszakihoz képest

Magyarország bruttó hazai termékének (GDP) volumene 2024 negyedik negyedévében a nyers adatok alapján 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,1 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszakit. Az előző negyedévhez képest - a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján - a gazdaság teljesítménye 0,5 százalékkal bővült. 2024-ben a gazdaság teljesítménye a nyers adatok szerint 0,5, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

Hasít az OTP Egészségpénztár

A cég tájékoztatása szerint 2024-ben a tagok közel 31 milliárd forint megtakarítást használtak fel az OTP Egészégpénztári számlájukról, és 2 millió darab számlát fizetett ki a pénztár.

A kormány továbbra is támogatja a külhoni magyar borászokat  

Az agrárminiszter rámutatott, a Partiumban és Erdélyben már működnek azok a jól felszerelt borászati laboratóriumok, amelyek szintén a magyar kormány támogatásával jöttek létre.

Hírek

BÉT – Csökkenéssel nyithat a budapesti tőzsde

A Mol fontos szinteket tört át, 52 forinttal, 1,8 százalékkal 2946 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Rövid távú támasz 2920 forint közelében, a következő ellenállás 2 965 forintnál található.

Erősödött a forint kedd reggelre

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben...

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon megelőzi-e a hagyományos sört?

Az alkoholmentes sör egyre népszerűbb az EU-ban: De vajon...

A diktatúra habzó bája: nyugati mintájú söröző nyílt Észak-Koreában

Észak-Korea egy vadonatúj, nyugati stílusú sörözőt reklámoz fővárosában, de...

Rárepültek a gyanútlan Wizz Air utasokra

Adathalász e-mailben árulnak 10 eurós Wizz Air kupont a...

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.