Kezdőlap Hírek Nem vaskarika - Fából építenek műholdat Japánban
No menu items!

Nem vaskarika – Fából építenek műholdat Japánban

Így néz majd ki a világ első fa műholdja. Kép forrása: Sumitomo Forestry

Az űrszemét csökkentése céljából a világ első fából készült műholdját akarják elkészíteni Japánban a Kiotói Egyetem tudósai egy helyi céggel karöltve. A különleges űreszközt 2023-ban indítják útjára a tervek szerint.

A Sumitomo Forestry nevű vállalat közölte, hogy kutatásokat kezdett annak kiderítésére, miként nő a fa és miként használható a faanyag a világűrben. Az egyetem szakembereivel együttműködve először azt fogják tanulmányozni, hogy a különböző fafajták miként viselkednek szélsőséges körülmények között a Földön.

Az űrszemét egyre nagyobb problémát jelent, ahogyan egyre több műholdat bocsátanak fel a világűrbe.

A Világgazdasági Fórum adatai szerint jelenleg hatezer műhold kering a Föld körül, ezek 60 százaléka már működésképtelen, azaz űrszemét. Számos darabjaira hullott szét, mintegy 20 ezer űrszemétről tudnak a szakemberek.

Egy fából készül műhold azonban a légkörbe visszatérve elégne anélkül, hogy káros anyagokat bocsátana ki vagy darabjai a Földre hullanának.

Doi Takao. Fotó: NASA

Aggaszt minket az a tény, hogy a Föld légkörébe visszatérő műholdak elégnek és kicsiny alumínium részecskék a légkör felső rétegében éveken át lebegnek. Ez hatással van a Föld környezetére” – mondta Doi Takao japán űrhajós, a Kiotói Egyetem professzora, aki 2008-ban dolgozott a Nemzetközi Űrállomáson.

A fejlesztés következő lépése a műhold mérnökök által történő megtervezése lesz, majd el fogjuk készíteni az űreszközt – mondta Doi professzor.

Az Euroconsult cég becslése szerint  következő évtizedben mintegy 990 műholdat fognak a világűrbe küldeni.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.
Hirdetés

Hírek

Nem jó az irány: a régi hitel kiváltására vesszük fel az újat

A hitelkiváltás, azaz a meglévő kölcsön lecserélése azt jelenti, hogy az adós felvesz egy új hitelt, melyből visszafizeti egy, vagy több meglévő kölcsönét. A továbbiakban pedig az új hitelt kell fizetni tovább.

NGM: továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot a Moody’s

Az NGM szerint az erős befektetői és piaci bizalmat a külföldi működőtőke-befektetések folyamatos beáramlása is jelzi.

Megkezdődött Magyarország legértékesebb vízi csiga-élőhelyének fejlesztése

A 2028. december 31-ig tartó programnak köszönhetően a területen a hordalékfogó műtárgyat és a hordalékfogó rácsot is felújítják, mely segít megelőzni a meder feliszapolódásához vezető korábbi havária helyzeteket.

Átszervezi felső vezetését a Wizz Air

A légitársaság pénzügyi vezérhelyettese átveszi a kereskedelmi terület irányítását, helyére pedig egy cseh bankár érkezik.

Tovább nőtt a HÍR védjegyes termékek száma

A Termelői Közösségek Napján az ország különböző régióiból érkezett HÍR védjegyes kiállítók mutatták be termékeiket.

Energiaügyi államtitkár: február végéig lehet e-autó támogatást igényelni

Három hónappal tovább, 2026 február végéig meghosszabbítják az e-autó támogatás igénylési lehetőségét

NGM: 2010-hez képest 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma

Orbán Viktor miniszterelnök egy 80-90 milliárd forintos vállalati adócsökkentési megállapodást kötött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, amely összesen 240 ezer vállalkozást érint.

KSH: az ipari termelői árak 2025. októberben átlagosan 0,4 százalékkal haladták meg az előző havi árakat és 1,8 százalékkal az egy évvel korábbiakat

2025. január-októberben a belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 6,7, így az ipari termelői árak összességében 5,5 százalékkal emelkedtek a 2024. január-októberihez képest.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.