Kezdőlap Hírek Német - Kína egyezmény: pénzügyi együttműködés és piacnyitás
No menu items!

Német – Kína egyezmény: pénzügyi együttműködés és piacnyitás

Németország és Kína több egyezményt írt alá a két ország közötti bank-, pénzügy-, illetve tőkepiaci koordináció erősítéséről. Mindemellett ígéretet tettek piacaik további megnyitására, illetve az együttműködés erősítésére a gazdasági kapcsolatok szorosabbá tétele érdekében.

Az egyezményeket Olaf Scholz német pénzügyminiszter kínai látogatása alatt írták alá. Scholz két napra utazott Pekingbe, hogy megbeszéléseket folytasson Liu He kínai miniszterelnök-helyettessel, Hszi Csin-ping kínai államfő legfőbb gazdasági tanácsadójával.

A megbeszélések után kiadott közös nyilatkozat szerint a két fél megismételte, hogy erősíteni akarja a makrogazdasági politikával kapcsolatos koordinációt, a költségvetési és pénzügyi területeken való pragmatikus együttműködést, valamint kiterjeszti a stratégiai együttműködést a két ország közt.

Kína és Németország abban is megegyezett, hogy dolgozni fognak a nemzetközi gazdasági kormányzás fejlesztésén, a globális multilaterális rendszer fenntartásán, fellépnek a kereskedelmi protekcionizmus ellen, és támogatják a szabályokon alapuló multilaterális kereskedelmi rendszert a Kereskedelmi Világszervezeten (WTO) keresztül.

“Fontos, hogy az utóbbi időben másutt megfigyelhető tendencia ellenére előrelépést láthatunk az együttműködésben” – fogalmazott Scholz Pekingben, újságírók előtt.

Liu He a kereskedelmi kapcsolatok erősítésének fontosságát hangsúlyozta: “A világgazdasági növekedés lassulásával párhozamosan a piaci kilengések fokozódnak, ez pedig egyre nagyobb kockázatot jelent”.

Mint a világ negyedik legnagyobb gazdasága, Németország fontosnak tartja a közeli és előnyös kapcsolatot Kínával, mely a világ második legnagyobb gazdasága. Ugyanakkor meg akarja védeni és erősíteni a kényes német és európai üzleti szektort, miközben kínai vállalatok állami támogatással bevásárolják magukat külföldi stratégiai iparágakba.

Scholz kiemelte, hogy a két országnak pénzügyi kérdésekben számos közös érdeke van, de a különböző szempontokat össze kell egyeztetni, ez a megbeszélések fő feladata.

Liu és Scholz elmondták, a német-kínai együttműködés mindkét ország gazdaságának előnyös. Hozzátették azt is, hogy elkötelezettek a szabad piaci hozzáférés biztosítása, valamint a befektetések elé gördített akadályok enyhítése érdekében mindkét országban. Kína és Németország egyaránt felismerte a pénzügyi együttműködésben rejlő potenciált, és arra is nyitottak, hogy pénzügyi vállalataik harmadik országokban mélyítsék el együttműködésüket.

A két ország támogatni fogja azokat a törekvéseket is, melyek együttműködésre adnak teret Kína Egy övezet, egy út kezdeményezés nevű programja és az EU Európát Ázsiával összekötő stratégiája, valamint az európai infrastruktúra-tervezés között. /MTI/Reuters/

 

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek

Az intézkedés bejelentésével egy időben adták át az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám országos szakmai és közönségdíjakat. 

EU-csúcs – Az Európai Tanács jóváhagyta a 90 milliárd eurós uniós támogatást Ukrajnának 2026-27-re

Az Európai Bizottság elnöke tájékoztatott arról is, hogy az uniós vezetők a geogazdasági kérdésekről, köztük a Mercosur-kereskedelmi megállapodásról is tárgyaltak.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az EKB szakértői 2026 tekintetében az inflációt felfelé módosították, elsősorban azért, mivel jelenleg a szolgáltatások inflációjának lassabb csökkenésére számítanak.

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A fenntartható mobilitás érdekében szakmai konferenciákat szerveztek, nyílt napjaikon pedig évek óta lehetőséget biztosítanak a mikromobilitási eszközök kipróbálására.
Hirdetés

Hírek

Vényírási jogosultságot kapnak a gyógyszerészek

Az intézkedés bejelentésével egy időben adták át az Év Gyógyszerésze és a Kedvenc Patikám országos szakmai és közönségdíjakat. 

EU-csúcs – Az Európai Tanács jóváhagyta a 90 milliárd eurós uniós támogatást Ukrajnának 2026-27-re

Az Európai Bizottság elnöke tájékoztatott arról is, hogy az uniós vezetők a geogazdasági kérdésekről, köztük a Mercosur-kereskedelmi megállapodásról is tárgyaltak.

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az EKB szakértői 2026 tekintetében az inflációt felfelé módosították, elsősorban azért, mivel jelenleg a szolgáltatások inflációjának lassabb csökkenésére számítanak.

Új néven működik tovább áprilistól a Magyar Autóklub

A fenntartható mobilitás érdekében szakmai konferenciákat szerveztek, nyílt napjaikon pedig évek óta lehetőséget biztosítanak a mikromobilitási eszközök kipróbálására.

Csökkentette alapkamatát a Bank of England

A csütörtökön bejelentett kamatcsökkentés nyomán 2023 januárja óta először került 4,00 százalék alá a brit jegybanki alapkamat.

Szálló por – Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége

A csütörtökön közölt adatok szerint veszélyes a levegő minősége Debrecenben és Békéscsabán. A mérések adatai szerint Nyíregyháza, Sajószentpéter és Putnok levegőjének minősége egészségtelen.

NAV: Januártól a 40 év alatti kétgyerekes anyák is csatlakoznak az szja-mentességhez

A kedvezményt nem kell évente kérni, és egyszerre lehet nyilatkozni az "anyakedvezményről", valamint a családi adókedvezményről is - emelte ki a hivatal.

Januártól majd a kkv-k is fordulhatnak a békéltető testületekhez

A hosszabb határidőnek köszönhetően saját jogi részleggel nem rendelkező kisebb vállalkozásoknak több idejük lesz érdemi álláspontjuk kialakítására, míg az összetettebb ügyekben is több idő áll rendelkezésre a válaszirat elkészítésére, és megküldésére.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.