Kezdőlap Világgazdaság Németország. A gyenge feldolgozóipar húzta le a növekedést
No menu items!

Németország. A gyenge feldolgozóipar húzta le a növekedést

Németország hazai összterméke 0,6 százalékkal nőtt 2019-ben az egy évvel korábbihoz képest. A növekedést a feldolgozóipar gyengesége fogta vissza – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).

Az Európai Unió legnagyobb gazdasága tavaly sorban a tizedik éve növekedett.

Lendülete viszont alábbhagyott, a GDP-növekedés mértéke alig az egyharmadát tette ki a 2018-ban regisztrált 1,5 százaléknak, alig az ötöde a 2017-es 2,5 százaléknak, és messze elmarad a megelőző tíz év 1,3 százalékos átlagától is.

A tavalyinál gyengébb növekedést legutóbb 2013-ban regisztráltak, akkor 0,4 százalékkal nőtt a német GDP.

A növekedést az elsősorban exportra termelő feldolgozóipar gyengesége fogta vissza. A GDP nagyjából egynegyedét kitevő ágazat teljesítménye 3,6 százalékkal csökkent 2019-ben, pedig 2018-ban még 1,5 százalékkal, 2017-ben pedig 3,1 százalékkal nőtt.

Így a kivitel növekedése is megbicsaklott, a termékek és szolgáltatások exportja csupán 0,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a 2018-ban regisztrált 2,1 százalékos és a 2017-es 4,9 százalékos növekedés után.

A német gazdaságból mindenekelőtt a lakossági fogyasztás, az állami kiadások és az építőipar növekedése révén nem veszett ki a lendület teljesen.

A lakossági fogyasztás 1,6 százalékkal bővült, az állami kiadások 2,5 százalékkal nőttek, az építőipar teljesítménye 4 százalékkal emelkedett.

A foglalkoztatottság tovább növekedett, és 2019 volt az első év, amikor 45 milliónál többen álltak munkaviszonyban Németországban. A foglalkoztatottak száma éves átlagban 45,3 millió volt a 83,1 millió lakosú országban, ami 400 ezres, 0,9 százalékos növekedés.

Az államháztartás tavaly ismét többlettel zárt, sorban a nyolcadik éve. A szövetségi kormánynál, a tartományoknál, a társadalombiztosítási alapoknál és az önkormányzatoknál 49,8 milliárd euró (16 700 milliárd forint) többlet halmozódott fel, ami ugyan elmarad a 2018-ban elért 62,4 milliárd eurós történelmi csúcstól, de így is a GDP 1,5 százalékát teszi ki. A többlet legnagyobb része, 19,2 milliárd euró a szövetségi kormány költségvetésében keletkezett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács, számos adatot közöl a KSH a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.

A BUX a héten harmadjára is zárócsúcsot döntött

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

Magyar célgépek, globális színvonal – Átadták az “Év Célgépe 2025” díjakat

A Magyar Ipari Célgép Nagydíj ismét bizonyította, hogy a hazai mérnöki tudás nemcsak lépést tart, hanem irányt is mutat az ipar jövőjének.
Hirdetés

Hírek

Vármegyei Értékdíjat kapott a Lillafüredi Állami Erdei Vasút

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye napja alkalmából rendeztek ünnepséget, csütörtökön, Miskolcon. Ebből az alkalomból Kincseink - Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Értékdíjat kapott az ÉSZAKERDŐ Zrt. által fenntartott Lillafüredi Állami Erdei Vasút, a turizmus és vendéglátás szakterületi kategóriában.

A mesterséges intelligencia az új résztvevő a vállalati meetingeken

Évente több száz munkaóra veszik el a meetingeken való jegyzeteléssel. A legújabb kutatások is alátámasztják, hogy a munkavállalók szerint a megbeszélések nem mindig hatékonyak, sokan mással foglalkoznak közben.

Budapest múltja életre kel – Megnyílt a Time Machine Budapest

A most nyitott Time Machine Budapest élményközpont is részt...

Mielőtt felkel a nap Bécsben – filmes városnézés

30 évvel a kultikussá vált Mielőtt fel kel nap című film bemutatása után Bécs új városi sétán keresztül vezeti végig az érdeklődőket a híres jelenetek helyszínein.

Újabb befektetői ranglistán lépett előre Magyarország

Ismét bekerült Magyarország a legjobb befektetői megítéléssel rendelkező feltörekvő gazdaságok körébe, és a kelet-közép-európai térségben egyedüliként javította pozícióját a Kearney nemzetközi üzleti tanácsadó társaság új felmérése szerint

Hamarosan nyit Magyarország legbiztonságosabb széfszolgáltatása

Megismételhetetlen látogatás a titkos, földalatti páncélteremben a Múzeumok Éjszakáján

Közeledik Pécs ikonikus nyári programja, a Sétatér Fesztivál

Idén nyáron ismét zenével telik meg Pécs egyik legszebb tere: június 26. és 28. között a Sétatéren a könnyed nyári esték és a minőségi élőzene találkozik – mindez ingyenesen!

Közösségi közlekedéssel a Múzeumok Éjszakáján

Múzeumbuszokkal és MOL Bubival érdemes a Múzeumok Éjszakája helyszíneit megközelíteni a nyár legrövidebb éjszakáján, szombaton.
Hirdetés

Gazdaság

4,5 milliárd forint gyermektartásdíjat előlegezett meg az állam az elmúlt években

Az elmúlt három évben több mint 20 ezer gyermek részére összesen 4,5 milliárd forint értékben előlegezte meg az állam azokat a tartásdíjakat, amelyeket a különélő szülő nem fizetett meg

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett